1

Biehn szerint az Alien 5 mindenképpen el fog készülni

weaverbiehnA Chappie idején tett közzé pár Alien vázlatot Neill Blomkamp, gyorsan kiderült, hogy a rendező csak úgy ráérő idején tervezgetett-rajzolgatott. Majd miután a világhálót bejárta elképzelése és még a stúdió is izgatott lett, kiderült, hogy felkérték Blomkampot, hogy öntse forgatókönyv formába elképzelését, majd belevághat a forgatásba. Sigourney Weaver és Michael Biehn boldogan bevállalta az ötödik részt, viszont az is kiderült, hogy a harmadik és negyedik felvonást semmisnek veszik, az Aliens után évekkel játszódik a történet. Majd a Prometheus folytatása miatt félretették a projektet. Biehn viszont nagyon is bizakodó.

„Szerintem a Foxra nézve nagyon kínos lenne, ha nem adnák meg Sigourney-nak azt a filmet, amit ő nagyon szeretne. Fogalmam sincs, hogy mikor lesz belőle valami, de azt tudom, hogy meg fog valósulni és én is részese leszek, ráadásul egy új Newt is benne lesz, aki úgy 26 vagy 27 éves és Jennifer Lawrence-hez hasonlóan néz ki.”

0

Spoiler: Kit játszik Katherine Waterston az Alien: Covenantban?

katherinewaterston

Pár órával ezelőtt a ThePlaylist számolt be arról, hogy Katherine Waterston is benne lesz Steven Soderbergh Logan Lucky filmjében, amelyben néhány rabló a NASCAR verseny alatt hajtana végre egy akciót. És most SPOILER következik: Tovább “Spoiler: Kit játszik Katherine Waterston az Alien: Covenantban?” »

0

Az első kép az Alien: Covenantból

aliencov

Tegnap volt az Alien Day és Neill Blomkamp meg is osztott egy képet, hogy miképp képzelné el Newt-ot filmjében. Viszont a Fox stúdió is közzétett egy fotót az Alien: Covenant legénységének jelvényéről. A forgatás elindult, Noomi Rapace elvileg nem tér vissza, csak Michael Fassbender. Az új csapatban Katherine Waterston, Danny McBride, Demián Bichir, Jussie Ssmolett, Amy Seimetz, Carmen Ejogo, Callie Hernandez és Billy Crudup található.

aliencov

 

6

Newt is benne lesz Blomkamp Alien filmjében

Ma van/volt az Alien Day, Neill Blomkamp rendező pedig instagramjára rakott ki egy concept art-ot Newt-ról. A karakter az Aliens-ben volt benne, Carrie Henn alakította (több szerepe nem is volt). Blomkamp dirigálhatja le elvileg a következő felvonást, amely a harmadik és a negyedik részt meg nem történtnek veszi és Newt-ot is viszontláthatjuk felnőtt nőként.

 

Alien day

Brownsnout (@neillblomkamp) által közzétett fénykép,

1

Weaver szerint biztos, hogy létrejön Blomkamp Alien filmje

alienprequelEgészen felvillanyozódtak netszerte az Alien rajongók, amikor Neill Blomkamp közzétett pár érdekes képet, amelyen Ripley, Hicks és még néhány katona volt látható. Csak úgy önszorgalomból készítette a vázlatokat, ám a Fox érdeklődni kezdett elképzelése iránt és a stúdió belement, hogy a rendező megvalósíthassa ötletét. Majd kiderült, hogy Ridley Scott inkább azt akarja, hogy előbb a Prometheus folytatás készüljön el.

Sigourney Weaver az Agressive Comix-nak adott interjút, a színésznő elárulta, hogy nem kell aggódni, nincs elsüllyesztve a fiók mélyére a tervezet. „Ridley arra kérte Neillt, hogy csak a Prometheus 2 után kezdjen hozzá mi Alien filmünkhöz. Azt szeretné, hogy előbb az ő filmjének a forgatás induljon el és a bemutató után lehetne foglalkozni a másik projekttel. A forgatókönyv eszméletlen és Neill is örömmel belevágna. Szóval előbb más dolgokkal foglalkozunk. Nagyon meglepődnék, ha nem csinálhatnánk meg, mivel a szkript csodálatos és szeretünk együtt dolgozni. Arról van szó, hogy egy kicsit tovább fog tartani a film létrejötte, mint ahogy gondoltuk, de megérni várni.”

0

Pár fotó az Alien: Covenant forgatási helyszínéről

Jövő héten indul az Alien: Covenant forgatása, Új Zélandon a Fjordland Nemzeti Parkban már folynak az előkészületek és ki is került néhány kép a munkáról az Avpgalaxy oldalra. A fotók a Mitre Peak előtt készültek, a hegy Új Zéland déli oldalán található. Talán éppen egy űrhajót építenek?

aliencovenantforgatashelyszin1

Tovább “Pár fotó az Alien: Covenant forgatási helyszínéről” »

0

A Fox kitűzött pár bemutatót és tologatott a premierdátumokon

gambitA Fox stúdió elővette a naptárat és alakított kicsit a bemutatók időpontján. Először úgy döntöttek, hogy Gambit mégsem fog idén bemutatkozni. A mutáns október 7-én tette volna tiszteletét a vásznakon, de a forgatás még el sem indult, gyakorlatilag teljességgel lehetetlen lett volna, hogy leszállítsák időre a produkciót.

Viszont 2017. október 6-ra és 2018. január 12-re letűzte a stúdió a Marvel logót. A címek nem ismertek, de biztosra vehető, hogy az X-Men univerzumhoz lesz köze. Talán a következő folytatás? Vagy valamelyik karakter kap bizonyítási lehetőséget különálló filmben? Esetleg a Deadpool 2-ről van szó? Mindenesetre az előbbi Andy Serkis rendezésével, a The Jungle Book: Origins-szel néz szembe ebben az időpontban, utóbbi pedig a Szárnyas fejvadász 2-vel (Blade Runner 2) és a Sherlock Gnomes-szal mérheti össze erejét.

Mivel a Fox nem szeretne magával versenyezni, így az október 6-ai napon várakozó Alien: Covenant bemutatóján is változtatott. Méghozzá előrébb hozta két hónappal, így jövő év augusztus 4-től válthatnak rá jegyet az amerikaiak. A Shane Black nevével fémjelzett The Predator 2018. március 2-án várható.

Tim Burton következő filmje szeptember 30-án debütált volna, de a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeit (Miss Peregrine’s Home for Peculiar Children) inkább karácsonykor küldik a mozikba.

Az animációs Ferdinand 2017. április 7-ről július 21-re költözött, a Miért pont Ő? (Why Him) vígjáték pedig 2016 novemberéről karácsonyra kerül. A The Mountain Between Us romantikus dráma jövő év február 10-én mutatkozott volna be, a stúdió kivette erről a napról, de még nem helyezte át sehova.

0

Billy Crudup az Alien: Covenant fedélzetén

crudupLehet, hogy a Prometheus nem volt 2012 legjobb filmje, de tény, hogy az év legvitatottabb alkotása volt. Csak jót tesz egy produkciónak marketing szempontjából, ha sok-sok hónapon a köztudatban van, mert folyamatosan beszélnek róla, kritizálják, boncolgatják. Szinte biztosra vehető, hogy a folytatást is ugyanilyen figyelem fogja kísérni, hiszen eleinte még arról volt szó, hogy az Alienhez kevés köze lesz, most pedig már Alien: Covenant címen fut. Illetve az előző film főszereplője, Noomi Rapace kimarad, ami szintén fel fog vetni pár kérdést.

Ridley Scott hamarosan belevág a forgatásba, lassan befejeződik a szereposztás. Most éppen Billy Crudup lépdelhetett fel a fedélzetre, aki a történet szempontjából kulcsfontosságú karaktert fog életre kelteni. A részletek sajnos nem ismertek, annyi pedig egyelőre kevés, hogy a Covenant űrhajó legénységéhez fog tartozni. Rajta kívül  Jussie Smollett, Amy Seimetz, Carmen Ejogo és Callie Hernandez csatlakozott a színészgárdához.

5

Danny McBride is játszhat az Alien: Covenantban

dannyÚjabb színész az Alien: Covenant fedélzetén. Danny McBride is játszhat a filmben, bár egyelőre még csak az egyeztetések folynak. Állítólag amikor a komikus és Ridley Scott találkozott, kiderült, hogy mindketten nagy filmrajongók, elbeszélgettek a régi és új alkotásokról. Eléggé azonos hullámhosszon voltak, szóval így esett, hogy McBride esélyes az egyik szerepre.

Michael Fassbender vissza fog térni és a Covenant kolonizációs űrhajó fog rátalálni, amelyet Katherine Waterston irányít. Noomi Rapace jelenlétére ne számítsunk, elvileg őt nem látjuk viszont a folytatásban.