0

Diesel az A Most Wanted Man főszereplője

Will Staples és Sean O’Keefe, a Liar számítógépes játék írói dobták össze a World’s Most Wanted akció forgatókönyv vázlatát, amelyre az Universal csapott le és Dan Mazeau-t kérték fel, hogy írjon belőle egy elfogadható szkriptet. A főszerepre Vin Dieselt nyerték meg, ő mostanában inkább régi sikereinek a folytatásával van elfoglalva, épp itt volt az ideje, hogy valami mást is kinézzen magának. Egyelőre nem lehet tudni, hogy miről fog szólni a film és rendezője sincs a produkciónak.

5

Dupla dinamit: Van Damme két klasszikusát is remake-lik

Jean-Claude Van Damme igazi kemény, üsd-vágd-nem apád filmekkel alapozott, a 80-as évek kedvelői számára a Kickboxer és a Véres játék is etalonnak számítanak. Nuku sztori, a lényeg, hogy a főhős (esetünkben a derék belga) a ringben hatalmas pofonokat oszt és természetesen ő is megkapja a magáét.

A Véres játék egy titkos kumite bajnokság körül zajlott a cselekmény, Van Damme nagy ellenfele Bolo Yeung volt. A remake-et James McTeigue, a V, mint vérbosszú (V for Vendetta) rendezője vezényelheti le. A forgatókönyvet Robert Mark Kamen, Luc Besson házi írója adta ki kezei közül

A Radar Pictures az 1989-es Kickboxer új verzióját forgattatja le. Az eredetiben Van Damme egy kickbox versenyen akar bosszút állni a thaiföldi bajnokon, aki súlyosan megsebesítette testvérét. A remake-et Stephen Fung hong kongi rendező dirigálhatja le, aki a Tai Chi Zeroival ért el legutóbb szép eredményeket Kínában. A szkriptet Jim McGrath és Dimitri Logothetis írhatja

0

Samuel L. Jackson elnököt játszik, terroristák elől menekül

jacksonSamuel L. Jackson sok-sok karaktert eljátszott már hosszú karrierje során, de talán elnököt még nem alakított. Itt a ritka alkalom, a színész ugyanis az Amerikai Egyesült Államok első emberét formálhatja meg a Big Game-ben. A történet szerint az Air Force One-t terroristák leradírozzák az égről, ám az Elnök túléli a robbanást és egyben ér földet egy erdőben. Egy 13 éves srác is a közelben van, ő azért tartózkodik a vadonban, mert elhatározza, hogy leküzdi félelmeit és úgy gondolja, hogy sokkal bátrabb lesz, ha eltölt egy estét a fák között. A srác és Jackson együtt menekül a merénylők elől. A rendezői poszton Jalmari Helander tevékenykedhet, a finn direktornak köszönhetjük a Rare Exports filmet.

0

Katherine Heigl akciófilmben

katherineheiglJames McTeigue legutóbb A hollót (The Raven) dirigálta le, de a thriller elég gyengére sikeredett. Előtte a Wachowski tesók produceri felügyelete alatt készítette a Nindzsa gyilkos (Ninja Assassin), illetve a V mint vérbosszú (V for Vendetta) alkotásokat. Ő most a negyedik rendezésére készül, a Survivor akciófilmet dirigálhatja le.

Nem sűrűn fordul elő, hogy Katherine Heigl elhagyja a romantikus vígjátékok térfelét, de a színésznő úgy gondolta, hogy eljött az idő, hogy kipróbálja magát más területen is kipróbálja magát, ezúttal nem próbál vicces lenni (mint pl. a Bérgyilkosékban). Karaktere Londonban dolgozik a külügynél, de munkahelyét felrobbantják és egyedül ő éli túl a merényletet. A hatóságok szemében gyanúsított lesz, ezért bujkálni kényszerül, e közben összeesküvés szálaira bukkan. Már csak néhány napja van arra, hogy tisztázza nevét és megakadályozza a következő robbantást. Clive Owen is benne lesz a produkcióban

10

Luc Besson rendezi a Lucy akciófilmet

feketeozvegyLuc Besson az a rendező, aki nem fél nőket megtenni főhősnek akciófilmjeibe. Milla Jovovich-ot is ő mutatta be a filmvilágnak (Az ötödik elem), a Nikitába Anne Parillaud állt a középpontban és a Louise Bourgoin az Adéle és a múmiák rejtélye kaland-képregényfilmben állt helyt. Ezúttal Scarlett Johanssont veti be, aki így legalább kondiban tartja magát két Marvel film között.

A Lucy címre hallgató akciófilmben Johansson karaktere drogok hatására egy kick-ass, mindenféle képességre szert tevő nő lesz. Többek között képes pillanatok alatt megtanulni bármit, még szép, hogy néhány harcművészeti sportot is gyorsan bevág. Mellesleg fájdalmat nem érez, így afféle terminatkorként törhet előre.

0

Bruce Lee akciófilm közeleg

bruceleeA legendás harcművész és színész, Bruce Lee sajnos túl korán ment el, de még így is rengeteg mindent hagyott maga után. Filmjeit időről időre elő lehet venni és a Chuck Norrisszal vagy Kareem Abdul Jabarral vívott küzdelmét még most is sokan emlegetik.

Az Ali és a Nixon írói, Christopher Wilkinson és Stephen Rivele vetették rá magukat a Birth of the Dragon forgatókönyvére, ami Lee-ről szól. Illetve az elképzelés az, hogy egy akciófilmet készítsenek, amelyben a kínai harcművész rúgná szét a valagakat.

A kiindulópont az 1965-ös san francisco-i küzdelem,  amikor Wong Jack Man kihívta Lee-t. A tét az volt, ha Lee veszít, akkor be kell záratnia iskoláit, azonban a meccs elég hamar eldőlt, mivel Jack Man gyorsan a földre került. A filmben ugyan a két fél találkozik a hong kongi triádok által uralt kínai negyedben, de ahelyett, hogy egymást püfölnék gengsztereket pofoznak szét.

 

1

Az Elrabolva rendezője ismét akciófilmet készít

Pierre Morel Luc Bessonnal dolgozott egy ideig, operatőrként jegyzi A szállító (Transporter) és a Taxi filmeket, rendezőként a B13 – A bűnös negyed (Banlieue 13), az Elrabolva (Taken) és a Párizsból szeretettel (From Paris With Love) produkciókat jegyzi. Majd úgy döntött, hogy most már Besson nélkül szeretné folytatni pályafutását, a Dűne (Dune) tervezetből ugyan nem lett semmi, de a tévé világa tárt karokkal fogadta. Ám Morel nem sokáig tartózkodott ki a kisképernyős projektek világában, leszerződött a Prone Gunman adaptációra, amelynek forgatókönyvét Pete Travis, a Dredd rendezője vetette papírra.

A Jean-Patrick Manchette regényéből készülő filmnek Joel Silver lesz a producere, a főszerepet Sean Penn vállalta be. A színész egy nemzetközi szervezet profi ügynökét alakítja, akinek elege lesz a gyilkolásból és ki szeretne lépni, családot akar alapítani. Ám cége nem hagyja, hogy csak úgy hátat fordítson neki, átverik, így az ügynök menekülni kényszerül és egy egész Európán átívelő hajsza veszi kezdetét.

1

Jaa és Van Damme egy filmben bunyózhat?

vandammejaaTony Jaa-nak nem mennek simán a dolgai, már az Ong Bak 3-at is elég problémásan tudta befejezni, majd A sárkány bosszúja 2-nek a forgatása húzódott el, 8 hónap alatt csak a film 40 %-át tudták felvenni. A harcművész produkció nagy nehezen elkészült, Jaa ezúttal nem vonul vissza a dzsungelbe elmélkedni (mint ahogy az Ong Bak 3 rendezése közben tette), hanem úgy tűnik, hogy bevállal egy thai akciófilmet, amiben Jean-Claude Van Damme is szerepet kap, ráadásképp még Mum Jokmok (Beépített ügynök, A sárkány bosszúja) is benne lehet. Tehát egy igen ütős üsd, vágd, nem apád alkotás születhet. De mielőtt még nagyon örvendeznénk hozzá kell tennem, hogy még nagyon korai fázisban járnak a tervezgetéssel, elképzelhető, hogy végül nem csaphat össze a thai és a belga akciósztár.

 

6

Január 19-én indul A rajtaütés 2 forgatása

A rajtaütés (The Raid): Redemption a tavalyi év egyik legjobb akciófilmje volt, az indonéz alkotást több országban is bemutatták, Hollywood is felfigyelt rá és ahogy lenni szokott egy remake-en törik a fejüket.

Gareth Evans rendező viszont a második rész előkészületeinek a vége felé jár, január 19-én indul a forgatás. A Berandal címre keresztelt film történései 2 órával az első felvonás vége után veszi fel a fonalat. Szóval az életben maradt szereplők nem nyalogathatják túl sokáig sebeiket. Ezúttal nem egy épületben, hanem utcán fog zajlani a non stop akció.

Iko Uwais természetesen visszatér, Alex Abbad, Marsha Timothy,  Mathias Muchus és Tio Pakusadewo szerződött még le, Julie Estelle is jelen lesz, ő egy Hammer Girl névre hallgató bűnözőt formálhat meg. De sikerült megnyerni a nemzetközileg is elismert Cecap Arif Rahman silat mestert is, akinek fontos szerep jut. Rahmanról alant láthattok egy videót.

 

Tovább “Január 19-én indul A rajtaütés 2 forgatása” »

0

Steinfeld lesz Costner lánya a Three Days to Kill akciófilmben

A félszemű (True Grit) óta nem láthattuk, de Hailee Steinfeld jövőre négy filmben is felbukkan. Most pedig leszerződött Kevin Costner mellé a Three Days to Kill akciófilmbe, amelyet McG, a legutóbbi Terminator film elkövetője fog dirigálni.

Luc Besson produceri felügyelete alatt formálódik a projekt, a történet egy titkosügynökről szól, akinek már nincs sok ideje hátra. Úgy dönt, hogy a hátralévő napjait lányával töltené, munkája miatt ugyanis eléggé eltávolodtak egymástól.  E közben tudomására jut, hogy a kormány éppen egy olyan gyógyszert fejleszt ki, ami meghosszabbíthatná az életét, kapna is a szerből, de csak úgy, ha bevállal még egy küldetést. Az ügynök rábólint az ajánlatra, de ezúttal nem szeretné magára hagyni lányát, ráadásul a pirulák hallucinációkat eredményeznek.

A forgatókönyvet Besson vetette papírra Adi Hasakkal, ő a Párizsból szeretettel (From Paris With Love) szkriptjén dolgozott utoljára. Vajon Costner is úgy fog kinézni, mint John Travolta?

0

Derrickson rendezi a Deus Ex filmverzióját

A Deus Ex számítógépes játék sem kerülhette el sorsát, film készül belőle.A gyeplőt Scott Derrickson, a Sinister rendezője tarthatja a markában. A horror írója, C. Robert Cargill  körmölheti le a forgatókönyvet.  Roy Lee és Arian Askerieh lesznek a producerek.

A játék története a 2050-es években játszódik. A főhős, JC Denton, kezdetben a UNATCO nevű anti-terrorista szervezet ügynöke, eleinte egy egyszerű terroristaelfogáson vesz részt, ám a dolgok különös folyása miatt belekeveredik egy világméretű összeesküvésbe, melynek során rádöbben, hogy nem minden az, sőt, semmi se az, aminek látszik. Kalandjai során a Majestic 12, az Illuminati, és a hongkongi Triádok dolgába is beleavatkozik. (wikipedia)

5

McQuarrie rendezi a Mission Impossible következő részét?

A kissé csalódást kelti Mission Impossible 3 bevételei csak nehezen valósult meg az újabb Ethan Hunt akció, ám a negyedik felvonás eredményei láttán sokáig elégedetten bólogattak a producerek. Nem is volt kérdés, hogy érkezik az újabb kaland, de a rendező személyéről eleddig nem tudhattunk semmit.

A Deadline információi szerint Christopher McQuarrie-re szeretnék bízni a film levezénylését. McQuarrie egyébként is jó barátságot ápol Tom Cruise-zal, neki köszönhető a Valkűr (Valkyrie) forgatókönyve és dolgozott a Top Gun 2 történetén is, ráadásul megcsinálhatta a Jack Reacher akció-thrillert. Állítólag a Jack Reacher-en végzett munkájával annyira elégedett a Paramount, hogy mindenképpen megpróbálják leszerződtetni a következő lehetetlen küldetésre. Bár előbb talán nem ártana egy épkézláb forgatókönyv.