0

Jared Leto lesz a The Outsider jakuzathriller főszereplője

 Where: Hollywood, California, United States When: 28 Feb 2016 Credit: FayesVision/WENN.comJared Leto eléggé megválogatja a felkéréseket, nem vállal be minden elé került forgatókönyvet. A Mr. Nobody után négy évvel láthattuk a Mielőtt meghaltam (Dallas Buyers Club) drámában, amiért Oscart kapott és idén az Öngyilkos osztagban (Suicide Squad) alakíthatja a DC egyik legismertebb gonoszát. A színész nem fog kihagyni éveket, ugyanis leszerződött a The Outsider akció-thrillerre.

Andrew Baldwin, a Bastille Day írója tette le az asztalra a forgatókönyvet. A történet a II. világháború után játszódik Japánban, Leto egy bebörtönzött amerikai katonát testesíthet meg, akit kiengednek jakuza cellatársának köszönhetően. Ám ezt követően le kell rónia a tartozását és valahogy túl kell élnie az idegen ország veszélyes alvilágát.

Martin Zendvliet, a Land of Mine rendezője dirigálhat a forgatáson. Ez lesz az első angol nyelvű filmje, a munkálatok ősszel indulhatnak.

4

Hamarosan elindul a Kickboxer reboot folytatásának a forgatása

bjornssonA 80-as évek akciófilmjeit kedvelő közönség bizonyára emlékszik a Kickboxerre is, amellyel Jean-Claude Van Dame eléggé sok rajongót szerzett. Idén jön a harcművész film rebootja, amelyben a belga sztár már a mestert formálhatja meg. Habár még nem adták ki a produkciót, de az alkotók olyannyira biztosak a sikerben, hogy belevágtak a folytatás előkészületeibe. Dimitri Logothetis dirigálhat a forgatáson, Alan Moussi és Van Damme visszatérésre bizton számíthatunk.

Ebben Hafthor Julius Björnsson lesz a nagy ellenfél. Nem hiába írom azt, hogy „nagy. Hiszen az úriember formálja meg a Trónok harca (Game of Thrones) sorozatban Gregor Clegane, aki felér egy hegyomlással. Májusban indulhat a forgatás, pontban azután, hogy Björnsson letudta a Világ Legerősebb Embere versenyt.

kickboxerretaliation

0

Készülőben az xXx 3

xxxVin Diesel karrierje eléggé szépen ívelt felfelé a 22 évente sötétség (Pitch Black), az xXx és a Halálos iramban (The Fast and the Furious) filmekkel. Majd a siker láttán több fizetést kért, amit nem kapott meg. Az xXx 2. felvonásában Ice Cube akciózhatott, a közönség erre nem volt vevő. Pedig a stúdió franchise-t akart. Viszont Diesel újra elérte, hogy visszahozzák a parkolópályáról a filmet és a hosszas huzavona után a forgatás elstartolhatott DJ Caruso irányításával.

A színész facebook oldalán erősítette meg, hogy Samuel L. Jackson visszatér. Tovább “Készülőben az xXx 3” »

0

Dwayne Johnson 80-as évekre hajazó akció-vígjátékban

dwayneDwayne Johnson bevállalta a Will Gluck irányítása alatt készülgető, egyelőre cím nélküli akció-vígjátékot. A Dave Callaham által írt forgatókönyv a 80-as évek klasszikusai ihlették, olyan alkotásokhoz hasonlítják, mint a Halálos fegyver (Lethal Weapon), a 48 óra (48 Hrs.) és az Éjszakai rohanás (Midnight Run) A New Line-nál talált otthon a tervezet, ahol azonnal úgy álltak hozzá a dologhoz, hogy ebből franchise-t kell csinálni. A sztori sajnos nem ismert.

0

A 300 producerével formálódik a Zodiac: The Year of the Snake akciófilm

zodiacA Le Vision Pictures USA bejelentette, hogy megszerezték a Jayson Rothwell által írt Zodiac: The Year of the Snake jogait. Bernie Goldman, a 300 egyik producere egyengeti a film útját, persze saját cégét is bevonta a munkálatokba.

Túl sokat nem közöltek a történettel kapcsolatban. Magas fordulatszámon pörgő akcióthrillerről van szó, amelyben nemzetközi békefenntartók csoportja áll a középpontban, akiket a kínai asztrológia 12 állatövi jegye alapján neveztek el.

A Le Vision USA Los Angelesben található és a kínai Le Vision Pictures egyik vállalata. Beszálltak az Expendables 2. és 3. részébe, illetve a Yimou Zhang rendezésében készült The Great Wall filmbe.

3

Rodriguez és Weaver a Tomboy bosszúthrillerben

rodriguezNéhány nap múlva, november 9-én startol el a Tomboy, A Revenger’s Tale bosszúthriller forgatása, amelyre Michelle Rodriguez és Sigourney Weaver írt alá. Denis Hamill fejéből pattant ki a sztori, a forgatókönyvet Walter Hill írta és ő is dirigálhat a munkálatok alatt. A 48 óra (48 Hours) alkotója legutóbb a Fejlövést (Bullet to the Head) adta ki kezei közül.

Rodriguez profi bérgyilkos lesz, ő az egyik legjobb. Azonban csúnyán átverik és a Doktor névre hallgató sebész új külsőt kap.  Weaver formálhatja meg a másik kinézetét. Így a nő bosszút tud állni, de közben gondoskodásra is szorul, segítségére lesz egy rejtélyes ápolónő.

3

Charlize Theron a The Gray Man-ben akciózhat

theronactionEgy újabb projekt, amelyet évek óta tervezgetnek. Ha 2010-ben indult volna a forgatás, Brad Pitt játszhatta volna a főszerepet. De ez már a múlt, Mark Greaney 2009-ben megjelent regényének filmváltozatában Charlize Theron akciózhat. Vagyis egyelőre arra vár, hogy legyen rendezője a filmnek. A Russo fivérek irányíthattak volna a munkálatok alatt, de ők most eléggé elfoglaltak, hiszen beszippantotta őket a Marvel világa. A Civil War után az Avengers: Infinity War előkészületein dolgozhatnak.

Egy ex-CIA-s áll a cselekmény középpontjában, miután kilép szabadúszóként dolgozik tovább, bárki felbérelheti különféle piszkos munkákra. Vérdíjat tűznek ki a fejére, keresztüllohol Európán, majd rájön, hogy van egy lánya is, akinek a létezéséről eddig mit sem tudott.

Nem ez az első alkalom, hogy egy akciófilmben a főhős nemét megváltoztatják. A Salt ügynökben (Salt) Tom Cruise próbálhatta volna bizonygatni ártatlanságát, végül Angelina Jolie örökölte meg tőle a szerepet.

1

Willis és Grenier a Maraudersben

JOHNSCIULLIPHOTO.COM (c)2015Bruce Willis, Adrian Grenier és Dave Bautista lesznek a Marauders főszereplői. Steven S. Miller vezényelheti le az akciófilmet. A direktor inkább a B kategóriában mozog és nem jellemző, hogy filmjei a mozikba kerülnek. Korábban a Silent Night horrort és a The Agression Scale-t tette le az asztalra. Tehát úgy tűnik, hogy Willis nem is igazán szeretne visszatérni az élvonalba.

A középpontban egy FBI ügynök áll, éppen bankrablókat próbál kézre keríteni, akik zsákmányukat jótékony célokra fordították. Nyomozása során talál néhány érdekességet, de a bank tulaja (Willis) nem túl együttműködő.

0

Hamarosan elindul a John Wick 2 forgatása

johnwick2Egészen jól esett a John Wick akciófilm és még a kritikusok döntő többsége is kedvelte a produkciót. A bemutató után rebesgették, hogy eléggé esélyes, hogy lesz folytatás, később hivatalosan is megerősítették, hogy Keanu Reeves újra eljátszhatja a címszereplőt.

Ma pedig kiderült, hogy a John Wick 2 forgatása még ősszel kezdetét veszi. David Leitch és Chad Stahelski lehetnek a rendezők, Derek Kolstad írta a forgatókönyvet.

A közzétett szinopszis eléggé rövidke, gyakorlatilag egy mondat és nagyjából csak annyi a lényeg, hogy a legendás bérgyilkos visszatér.

0

Keanu Reeves a Rally Carban versenyezhet

keanureevesspeedKeanu Reeves eléggé elfoglalt, van bőven munkája. Ezúttal egy Kínában játszódó, Ágyúgolyó-futamhoz (Cannonball Run) hasonlított akció-vígjátékra próbálják megnyerni. Ha az egyezség megköttetik, akkor a színész a kínai koprodukcióban készülő Rally Carban egy amerikai versenyzőt alakíthatna.

A forgatókönyvet Jeremy Lott írta, ezen kívül nincs más információ. Nincs még rendezője a projektnek és arról sem tudni, hogy esetleg van-e más színész a fedélzeten.

1

Decemberben indul az xXx 3 forgatása

dieselVin Diesel egyik nagy sikere az xXx akciófilm volt. A folytatásból kimaradt, mert túl sokat kért és az elgondolás az volt, hogy minden részben más-más színész lesz a főhős. Az ötlet befuccsolt és évek múltán újra előkerül a harmadik felvonás, amire sikerült visszacsábítani Dieselt is. Elég régóta beszélnek a filmről és úgy tűnik, hogy decemberben el is indulhat a forgatás. Legalábbis a Halálos iramban (Fast and Furious) franchise sztárja instagramján tette közzé, hogy év végén indulhat a forgatás.

A történetről egyelőre nem lehet tudni és azt sem tették eddig közzé, hogy visszatér-e valaki az első részből. Nyilván Asia Argento-nak örülnénk, aki Diesel oldalán akciózott a 2002-es filmben, illetve volt néhány pletyka, hogy Ice Cube felbukkanhat az xXx 3-ban. Tovább “Decemberben indul az xXx 3 forgatása” »

1

2017-ben térhet vissza A védelmező

equalizerSajnos manapság egyre ritkábbak a moziban az akciófilmek. Keményebb, R (vagyis itthon 16 és 18 besorolású) kategóriásak egyre kevesebb akad. Kifejezetten jól esett idén a Mad Max: A harag útja (Mad Max: Fury Road), tavaly pedig A védelmező (The Equalizer) okozott kellemes meglepetést. Szerencsére a Denzel Washington főszereplésével készült utóbbi film világszerte több, mint 200 millió dollárt gyűjtött be, amivel a stúdió is elégedett volt. Ami annyit jelent, hogy a közeljövőben lesz olyan akció, ahol mehet a durvulás. Ugyan nem jövőre, de két év múlva Robert McCall újra jégre tehet néhány gengsztert. Ugyanis hivatalosan is bejelentették, hogy 2017 szeptember 29-én befut A védelmező 2. (The Equalizer 2).

Az első részben a Washington által játszott, régebben a CIA-nél dolgozó McCall békésen dolgozik, az átlagemberek életét éli és esténként a közeli étkezdében olvasgat és elbeszélget a helyi prostival. Amikor a csajt csúnyán helyben hagyják úgy dönt, hogy szakértelmét bevetve leszámol az orosz maffiózókkal.