0

A szállító: Örökség új előzetese

transporterprequel4Luc Besson egy eléggé jól jövedelmező franchise-t folytat, bár A szállító (The Transpoter) ezúttal sokkal fiatalabb, hiszen előzményfilmről van szó. Sőt, a következő felvonásban sem tér vissza Jason Statham, mivel eleve három filmet akarnak. Ed Skrein bújhat bele a saját szabályai szerint dolgozó öltönyös sofőr bőrébe. Új feladata, hogy három nőt fuvarozzon, de a nők bankrablása után a helyzet fokozódik. Camille Delamarre rendezésében Ray Stevenson, Gabriella Wright, Tatiana Pajkovic és Anatole Taubman keménykedhet. Amerikai bemutató: szeptember 4. Olvasd tovább

4

Támadás London ellen előzetes

londonhasfallen2013-ban kétszer is elesett a Fehér Ház és nagy meglepetésre pont Roland Emmerich rendezése vallott kudarcot a kasszáknál. Viszont a Támadás a Fehér Ház ellen (Olympus Has Fallen) korrekt eredményt ért el és a stúdió a folytatás mellett döntött. Ezúttal Londont amortizálják le a terroristák, de Gerard Butler visszavág.

A világ vezetői a brit miniszterelnök temetésére igyekszik. Ekkor lép akcióba egy nagyobb számú fegyveres csapat. A Butler által játszott ügynök összefog az MI6 egyik emberével, hogy leszámoljanak a terroristákkal.

Aaron Eckhart, Morgan Freeman, Melissa Leo, Radha Mitchell, Robert Forster, Jackie Earle Haley, Charlotte Riley nevei olvashatóak a stáblistán. Katrin Benedikt, Creighton Rothenberger és Chistian Gudegast írták a forgatókönyvet, Benedikt és Rothenberger dolgoztak korábban az Expendables 3. részén. Babak Najafi, a Snabba Cash 2 rendezője dirigálhatott a forgatáson. Olvasd tovább

0

Még egy előzetes a következő Mission Impossible filmhez

missionimpossible102A legutóbbi Mission Impossible film eléggé szépen teljesített. A következő részt nyáron nézhetjük meg. Vajon Ethan Hunt újabb kalandja is meglepő eredményt fog elérni, azaz csatlakozni fog a milliárdos bevételt elért produkciók táborához? Christopher McQuarrie rendezésében Hunt és csapata a Szindikátus nyomába ered. Alec Baldwin karakterét úgy tűnik, hogy nem fogjuk szeretni, Rebecca Fergusont pedig valószínűleg eléggé kedvelni fogjuk, már ha egy csavar következtében ki nem derül róla, hogy a sötét oldalon állt mindvégig. Olvasd tovább

1

Sicario – A bérgyilkos előzetes

sicariokep1Több külföldi oldal örvendezett, hogy idén végre előtérbe engedik a nőket és a középpontban állhatnak az akció-és kalandfilmekben. Emlegetik a Holnapoliszt (Tomorrowland), a Jurassic World-öt és a Mad Max újabb részét. Na és Emily Blunt hol marad?

Taylor Sheridan, a Kemény motorosok (Sons of Anarchy) és a Veronica Mars sorozat szereplője írta a Sicario – A bérgyilkos forgatókönyvét. Denis Villeneuve, a Fogságban (Prisoners) rendezője készíthette a filmet. Blunt egy idealista FBI ügynököt játszik, akit beszerveznek egy elit kormányzati egységbe. Ám idővel a nő kénytelen átértékelni mindent, amit eddig a túlélésről tudni vélt. Benicio Del Toro a csapat egyik tagját alakítja, Josh Brolin pedig az a tiszt lesz, aki beszervezi a főhősnőt. Amerikai bemutató: szeptember 18. Olvasd tovább

1

Az U.N.C.L.E. embere újabb előzetese

uncleMielőtt Guy Ritchie visszarepítene minket Artúr király világába a 60-as években játszódó kémfilmmel rukkol elő.  Az U.N.C.L.E. embere (The Man from U.N.C.L.E.) egy régi, természetesen több évadot megélt széria alapján készült. Henry Cavill alakíthatja Napoleon Solo-t, Armia Hammer Ilja Kurjakint testesítheti meg. Az amerikai és az orosz kém kénytelen összefogni, hogy megakadályozzák egy nukleáris eszköz megalkotását. Nyár végére pont jó lesz ez az akció-vígjáték, nálunk augusztus 20-án mutatják be. Alicia Vikander, Hugh Grant, Jared Harris, Elizabeth Debicki is a fedélzeten van. Olvasd tovább

0

San Andreas Quake előzetes

sanandreasquakeJövő héten debütál az amerikai mozikban a San Andreas földrengésfilm, amiben Dwayne Johnson próbálja túlélni a pusztítást. Még szép, hogy az Asylum is készült erre, a saját verziójuk San Andreas Quake címre hallgat, hátha valaki véletlenül összetéveszti a nagyobb költségvetésű filmmel.Ebben egy Los Angelesben dolgozó szeizmológus irdatlan erejű földrengést jósol, de senki nem veszi komolyan. Mindenesetre mindent megtesz annak érdekében, hogy családját biztonságos helyre vigye, mielőtt a város komoly bajba kerülne. John Baumgartner rövidfilmrendező új tag a „stúdiónál”, eddig rövidfilmeket dirigált és az imdb-s értékelés láttán könnyedén hozza a színvonalat. Olvasd tovább

3

Attack on Titan előzetes

attackontitan2009-ben indult útjára az Attack on Titan japán mangaszéria, majd készült hozzá számítógépes játék, anime és 2012-ben bejelentették, hogy elkészül a mozifilm is. Tetsuya Nakashimát nézték ki a rendezői posztra, de a forgatókönyv kérdésében és más dolgokban sem értett egyet a Tohó stúdióval, helyére Shinji Higuchi került, aki a következő japán Godzilla filmet is készíteni fogja. Bemutató nyáron esedékes. Látvány, dráma, akció és gigalények. Egyik-másik hollywoodi produkciót valószínűleg kenterbe veri. Olvasd tovább

0

Survivor előzetes

survivorbrosnanJames McTeigue second unit directorként dolgozott egy ideig, majd összehozta a sors a Wachowski tesókkal. A Mátrix (Matrix) trilógia után a testvérek rábízták a V, mint vérbosszú (V for Vendetta) és a Nindzsa gyilkos (Ninja Assassin) rendezését. A hollót (The Raven) már nélkülük forgatta és a Survivor akciófilmben szintén nem vettek részt Wachowskiék.

Philip Shelby forgatókönyvéből dolgozhatott a Survivor munkálatai alatt. A londoni amerikai nagykövetségre érkezik egy új dolgozó, a nő a épület biztonságáért felelne. De egy hatalmas robbanás egyedüli túlélőjeként gyanússá válik. Menekülni kényszerül, hogy tisztázza a nevét és egyúttal kideríti, hogy egy készülődik egy másik terroresemény is.

Katherine Heigl és Clive Owen lehettek volna a főszereplők, de még a forgatás előtt távoztak a fedélzetről. Helyükre Milla Jovovich és Pierce Brosnan lépett, Angela Bassett és Emma Thompson is leszerződött a produkcióra. Olvasd tovább

4

Spectre előzetes

spectreposzterr1Sokan meglepődhettek a Skyfall gigasikere láttán. Eddig egyetlen James Bond film sem közelítette meg a milliárdos mozis bevételt, mindegyik rész kifulladt 600 millió előtt. Mindenképpen Sam Mendest akarták újra rendezőnek, de ő színházi elfoglaltságai miatt nem tudta vállalni, ám mégis sikerült úgy alakítani az ütemtervet, hogy vele valósuljon meg a produkció.

Christoph Waltz alakítja Franz Oberhausert, Dave Bautista lesz Mr. Hinx, a Bond csajokat Lea Seydoux és Monica Belucci formálhatják meg.

A 007-es múltjához kapcsolódik a sztori, Őfelsége titkosügynöke ezúttal egy gonosz terveket szövögető szervezet nyomába ered. Olvasd tovább

0

Absolution előzetes

absolutionSteven Seagal megbízhatóan leszállít évente minimum egy filmet. Az egykori akciósztár jó ideje csak DVD-s területen mozog, ezúttal sincs másképp. Keoni Waxman dirigálta az Aboslutiont, eléggé jó munkakapcsolatot ápol Seagallal, hiszen ő rendezte az előző három filmjét is. Lesz itt egy másik fenegyerek is Vinnie Jones személyében.

A körszakállas termetes színész bérgyilkost alakíthat, embercsempészek karmai közül menekülő lány kéri a segítségét, a szervezetet a Jones által játszott politikai befolyással bíró maffiózó irányítja. Seagal karaktere eleinte nem tudja eldönteni, hogy segítsen-e a lánynak, hiszen ezzel felbosszantaná azt a kormányügynökséget, amely gyakran ad neki melót. Olvasd tovább

0

SPL 2 előzetes

splDe régen volt! Mikor is? 2005-ben debütált az SPL: A bosszúhadjárat (SPL) Hong Kong-i akció-thriller. A folytatás – vagyis inkább előzmény – kissé soká készült el, de remélhetőleg lesz olyan jó, mint a tíz évvel ezelőtti film.

Wu Jing kínai harcművész és Tony Jaa, a thai fenegyerek oszthat ki néhány kemény maflást, de jelen lesz még Sammo Hung, Andy On és Simon Yam is. Olvasd tovább