0

Még egy előzetes a Sicarionak

bluntsicarioNincs túlkínálat kemény csajokból a vásznakon. Emily Blunt A holnap határában (Edge of Tomorrow) bizonyított katonanőként, most pedig egy FBI ügynököt formálhat meg, akit beszerveznek egy elit kormányegységbe. Azonban az idő múlásával kénytelenek magában mindent átértékelni. Josh Brolin és Benicio Del Toro szintén fegyvert ragadhatnak az akció-thrillerben, rendező Denis Villeneuve. Tovább “Még egy előzetes a Sicarionak” »

7

Deadpool előzetes

deadpool2004-ben a New Line szerette volna összehozni a filmet, David S. Goyer dolgozott a projekten és Ryan Reynolds kapta meg a főszerepet. Ám később Goyer elvesztette érdeklődését a tervezet iránt. 2005-ben a New Line félretette az elképzeléseket, viszont a Fox felkarolta Deadpoolt. A karakterrel csúnyán elbántak a Wolverine spin offban, ezt később el is ismerték, de úgy tűnt, hogy hamarosan helyrehozzák a hibákat. Rhett Reese és Paul Wernick vágott bele a forgatókönyvbe, többször is elmondták, hogy R kategóriás lesz, nagyon vicces, illetve a zsoldos áttöri a negyedik falat, azaz gyakran szól majd a nézőkhöz. Robert Rodriguezt akarták rendezőnek, de miután a tárgyalások vakvágányra jutottak Adam Berget környékezték meg, 2011-ben viszont Tim Miller effektmester állhatott be a kamera mögé. Ám a Fox hezitált, nem igazán bízott a filmben és nem hitt abban, hogy sikeres lehet. Miller és Reynolds leforgatott egy tesztfelvételt, amely kikerült a netre és rendkívül jó pozitív visszhangja volt a videónak. Ekkor nyugodtak meg némileg a fejesek és megadták a zöld utat a Deadpoolnak.

Tehát Reynolds alakíthatja Wade Wilsont, aki hasonló öngyógyító képességet kap, mint amilyen Wolverine-nek is van. Ám az arcán úgyszólván eltorzul, ezért is kell a maszk. Ed Skrein lesz Ajax, őt Gina Carano segíti, az MMA harcos Angel Dust-ot játssza. Morena Baccarin Deadpool oldalán áll, Andre Tricoteux pedig Kolosszusként tűnik fel. Tovább “Deadpool előzetes” »

1

13 Hours előzetes

13hoursMichael Bay a sok-sok 10 millió dollár elköltése és robbantássorozatok után szeretett volna egy kisebb költségvetésű produkciót készíteni. Végre sikerült belevágnia a Pain & Gainbe, eléggé jól elboldogult vele és a rendező elmondta, hogy nem csak Transformersezni akar, hanem ismét szeretne kisebb büdzséből gazdálkodni.

Választása a 13 Hours regény adaptációjára esett, amelynek jogait tavaly év elején vette meg a Paramount. Chuck Hogan írhatott forgatókönyvet a megtörtént eseten alapuló, a 2012-es bengázi amerikai konzulátus elleni támadásról szóló sztoriból. A cselekmény a hat fős biztonsági osztagra fókuszál, ők védték az amerikaiakat.

John Krasinski, Dominic Fumusa, James Badge Dale, Max Martini és Pablo Schreiber lövöldözhetnek a filmben. Amerikai bemutató január 15. Tovább “13 Hours előzetes” »

1

Victoria előzetes

victoriaRengeteg fesztivált megjárt a Victoria német thriller, az imdb-n 8,2-es az átlaga, sokan dicsérték a vágás nélküli, CGI mentes több, mint két órás alkotást. Az eredeti forgatókönyv elég rövid volt, csupán 12 oldal, a dialógusok nagy részét improvizálták. A címszereplő fiatal madridi nő, aki egy szórakozóhelyen ismerkedik össze négy berlinivel. Hozzájuk csapódik, de az este egyre veszélyesebbé válik és Victoria nem tud csak úgy olajra lépni.  Sebastian Schipper rendezésében Laia Costa és Frederick Lau a főszereplők. Tovább “Victoria előzetes” »

0

A szállító: Örökség új előzetese

transporterprequel4Luc Besson egy eléggé jól jövedelmező franchise-t folytat, bár A szállító (The Transpoter) ezúttal sokkal fiatalabb, hiszen előzményfilmről van szó. Sőt, a következő felvonásban sem tér vissza Jason Statham, mivel eleve három filmet akarnak. Ed Skrein bújhat bele a saját szabályai szerint dolgozó öltönyös sofőr bőrébe. Új feladata, hogy három nőt fuvarozzon, de a nők bankrablása után a helyzet fokozódik. Camille Delamarre rendezésében Ray Stevenson, Gabriella Wright, Tatiana Pajkovic és Anatole Taubman keménykedhet. Amerikai bemutató: szeptember 4. Tovább “A szállító: Örökség új előzetese” »

4

Támadás London ellen előzetes

londonhasfallen2013-ban kétszer is elesett a Fehér Ház és nagy meglepetésre pont Roland Emmerich rendezése vallott kudarcot a kasszáknál. Viszont a Támadás a Fehér Ház ellen (Olympus Has Fallen) korrekt eredményt ért el és a stúdió a folytatás mellett döntött. Ezúttal Londont amortizálják le a terroristák, de Gerard Butler visszavág.

A világ vezetői a brit miniszterelnök temetésére igyekszik. Ekkor lép akcióba egy nagyobb számú fegyveres csapat. A Butler által játszott ügynök összefog az MI6 egyik emberével, hogy leszámoljanak a terroristákkal.

Aaron Eckhart, Morgan Freeman, Melissa Leo, Radha Mitchell, Robert Forster, Jackie Earle Haley, Charlotte Riley nevei olvashatóak a stáblistán. Katrin Benedikt, Creighton Rothenberger és Chistian Gudegast írták a forgatókönyvet, Benedikt és Rothenberger dolgoztak korábban az Expendables 3. részén. Babak Najafi, a Snabba Cash 2 rendezője dirigálhatott a forgatáson. Tovább “Támadás London ellen előzetes” »

0

Még egy előzetes a következő Mission Impossible filmhez

missionimpossible102A legutóbbi Mission Impossible film eléggé szépen teljesített. A következő részt nyáron nézhetjük meg. Vajon Ethan Hunt újabb kalandja is meglepő eredményt fog elérni, azaz csatlakozni fog a milliárdos bevételt elért produkciók táborához? Christopher McQuarrie rendezésében Hunt és csapata a Szindikátus nyomába ered. Alec Baldwin karakterét úgy tűnik, hogy nem fogjuk szeretni, Rebecca Fergusont pedig valószínűleg eléggé kedvelni fogjuk, már ha egy csavar következtében ki nem derül róla, hogy a sötét oldalon állt mindvégig. Tovább “Még egy előzetes a következő Mission Impossible filmhez” »

1

Sicario – A bérgyilkos előzetes

sicariokep1Több külföldi oldal örvendezett, hogy idén végre előtérbe engedik a nőket és a középpontban állhatnak az akció-és kalandfilmekben. Emlegetik a Holnapoliszt (Tomorrowland), a Jurassic World-öt és a Mad Max újabb részét. Na és Emily Blunt hol marad?

Taylor Sheridan, a Kemény motorosok (Sons of Anarchy) és a Veronica Mars sorozat szereplője írta a Sicario – A bérgyilkos forgatókönyvét. Denis Villeneuve, a Fogságban (Prisoners) rendezője készíthette a filmet. Blunt egy idealista FBI ügynököt játszik, akit beszerveznek egy elit kormányzati egységbe. Ám idővel a nő kénytelen átértékelni mindent, amit eddig a túlélésről tudni vélt. Benicio Del Toro a csapat egyik tagját alakítja, Josh Brolin pedig az a tiszt lesz, aki beszervezi a főhősnőt. Amerikai bemutató: szeptember 18. Tovább “Sicario – A bérgyilkos előzetes” »

1

Az U.N.C.L.E. embere újabb előzetese

uncleMielőtt Guy Ritchie visszarepítene minket Artúr király világába a 60-as években játszódó kémfilmmel rukkol elő.  Az U.N.C.L.E. embere (The Man from U.N.C.L.E.) egy régi, természetesen több évadot megélt széria alapján készült. Henry Cavill alakíthatja Napoleon Solo-t, Armia Hammer Ilja Kurjakint testesítheti meg. Az amerikai és az orosz kém kénytelen összefogni, hogy megakadályozzák egy nukleáris eszköz megalkotását. Nyár végére pont jó lesz ez az akció-vígjáték, nálunk augusztus 20-án mutatják be. Alicia Vikander, Hugh Grant, Jared Harris, Elizabeth Debicki is a fedélzeten van. Tovább “Az U.N.C.L.E. embere újabb előzetese” »

0

San Andreas Quake előzetes

sanandreasquakeJövő héten debütál az amerikai mozikban a San Andreas földrengésfilm, amiben Dwayne Johnson próbálja túlélni a pusztítást. Még szép, hogy az Asylum is készült erre, a saját verziójuk San Andreas Quake címre hallgat, hátha valaki véletlenül összetéveszti a nagyobb költségvetésű filmmel.Ebben egy Los Angelesben dolgozó szeizmológus irdatlan erejű földrengést jósol, de senki nem veszi komolyan. Mindenesetre mindent megtesz annak érdekében, hogy családját biztonságos helyre vigye, mielőtt a város komoly bajba kerülne. John Baumgartner rövidfilmrendező új tag a „stúdiónál”, eddig rövidfilmeket dirigált és az imdb-s értékelés láttán könnyedén hozza a színvonalat. Tovább “San Andreas Quake előzetes” »

0

Rendel előzetes – A finn szuperhős

rendelk

2016-ban mutatkozik be a Rendel finn szuperhős. A költségvetés a vártnál hamarabb összejött, de az alkotók az IndieGogo-n próbálnak még 80.000 dollárt kérni, hogy jobbá, szebbé tegyék a filmet. Egy keményebb, sötét, komor hangvételű bosszúsztorira van kilátást. A főszerepet Kris Gummerus alakíthatja. Tovább “Rendel előzetes – A finn szuperhős” »

3

Attack on Titan előzetes

attackontitan2009-ben indult útjára az Attack on Titan japán mangaszéria, majd készült hozzá számítógépes játék, anime és 2012-ben bejelentették, hogy elkészül a mozifilm is. Tetsuya Nakashimát nézték ki a rendezői posztra, de a forgatókönyv kérdésében és más dolgokban sem értett egyet a Tohó stúdióval, helyére Shinji Higuchi került, aki a következő japán Godzilla filmet is készíteni fogja. Bemutató nyáron esedékes. Látvány, dráma, akció és gigalények. Egyik-másik hollywoodi produkciót valószínűleg kenterbe veri. Tovább “Attack on Titan előzetes” »