0

The Most Hated Woman in America előzetes

mosthatedwomanMadalyn Murray O’Hair hírhedt ateista volt, egyáltalán nem tetszett neki, hogy gyermekének az iskolában kötelező az imádkozás a Biblia olvasása. Pert is indított, amelyet megnyert, ezt követően a Legfelsőbb Bíróság elrendelte, hogy a közpénzből fenntartott tanintézményekben töröljék el a kötelező hittel kapcsolatos oktatásokat. A hölgy elég nagy hírnévre tett szert, felszólalásai általában botrányosak voltak, még követői is ellene fordultak, sőt, gyermeke keresztény lett. Mindazonáltal elég szép vagyonnal rendelkezett, ezt próbálták megkaparintani egyesek. 1995-ben veszett nyoma családjával együtt, mint kiderül, mindannyiukat meggyilkolták.

Melissa Leo, Josh Lucas, Adam Scott, Vincent Kartheiser és Juno Temple főszereplésével készült film a hölgyről. Tommy O’Haver, az An American Crime: Bűnök (An American Crime) rendezője dirigálhatott a forgatáson. A Netflix március 24-én mutatja be. Tovább “The Most Hated Woman in America előzetes” »

3

Röviden: Krampusz (Krampus)

krampusA Krampusz olyan, mintha a rendező betépve/ittasan a neten kattintgatva véletlenül rátalált volna a Youtube-on egy busójárásról szóló videóra. Miután magához tért a bódulatból, elolvasta jegyzeteit és lesz, ami lesz alapon ráérő idejében forgatókönyvet írt belőle. Michael Dougherty az Adsz vagy kapsz remek horrorantológiával mutatkozott be rendezőként és azóta is sokan várják a következő részt. De legutóbbi műve után már egyáltalán nem tűnik olyan jó ötletnek, hogy belevágjon a folytatásba.

Az alapfelállás szerint karácsonykor összegyűlik a rokonság, így van egy Max-éknél is. A találkozás nem mindenkinek öröm, sőt, inkább amolyan kötelező kellemetlenségként élik át néhányan, de azért megpróbálnak mosolyt erőltetni magukra. Mégis, Maxnek elege lesz az egészből és úgy alakul, hogy éppen ő miatta toppan be a hatalmas szarvas „démon”.

A szörnyű hóvihar miatt négy fal közé szorult emberek, akik valahogy megpróbálják állni a sarat a különféle vérengző lényekkel szemben – sztori ugyan nem eredeti, de azért egy ügyes rendező kezében aranyat érhet. Sajnos Dougherty elrontotta, nagyon elrontotta. Habár a kezdeti percek egészen ötletesek, de a társadalmat kritizáló-parodizálás után a film első fele egyáltalán nem működik. A játékidő második részére pedig sikerül agyonütni a padláson játszódó jelenettel, ami után tényleg kezünkbe temetjük az arcunkat és révülten suttogjuk, hogy „Miért, miért”? De Dougherty ironizálni sem tud, erősen elveti a sulykot. Sajnos eléggé ötlettelen a film, a nyitány, a nagyi flashback jelenete és a legvége nevezhető élvezhetőnek, de mindez kevés. Tovább “Röviden: Krampusz (Krampus)” »

2

Krampus előzetes

krampus3“Hé, Karácsonykor nem történik semmi rossz!” – hangzik el az előzetesben. Ó, dehogynem.

Az ünnepekre összegyűlik a család, de Max erősen kiábrándult és ezzel magára szabadítja egy démoni erő haragját.  Emjay Anthony, Adam Scott, Toni Collette, David Koechner és Allison Tolman próbálhatja túlélni a Krampuszt. Michael Dougherty írta és rendezte a horrort. Amerikai bemutató: december 4. Tovább “Krampus előzetes” »

0

Képek a Krampusból

Karácsony előtt egy Krampuszos horror? Michael Dougherty rendezte a filmet, akinek az Adsz vagy kapsz (Trick’r Treat) antológiát köszönhetjük. Adam Scott, David Koecnher, Allison Tolman és Toni Collette ijedezhet. A történet egy diszfunkcionális családról szól, akik az ünnepekből is teljesen kiábrándultak. Megjelenik a Krampusz és a família tagjai kénytelenek összefogni a túlélés érdekében.

krampus6

krampus

Tovább “Képek a Krampusból” »

0

Krampus poszter

Max teljesen kiábrándul a karácsonyból és nem is akar ünnepelni. Azonban nem tudja, hogy egy démoni erő megbünteti ezeket az embereket. A Krampusz megjelenik és támadást indít Max, illetve diszfunkcionális családja ellen, elszabadul a pokol. A széthúzó família kénytelen összefogni, hogy túléljék a horrort. Michael Dougherty, az Adsz vagy kapsz (Trick ‘ Treat) rendezője irányíthat a forgatáson. Adam Scott, Toni Collette, David Koechner, Allison Tolman és Krista Stadler játsszák a főbb szerepeket.

krampus

0

The Overnight előzetes

overnightAlex, Emily és gyermekük Los Angelesbe költöznek. Nincs ismerősük, nincs egyetlen barátjuk sem, éppen ezért nagyon vágynak rá, hogy végre valakivel megismerkedhessenek. A környéken találkoznak Kurt-tel, aki meginvitálja a családot magához. Mi baj történhet? Csak elmennek, hiszen nem árt, ha végre lesz ismerősük a nagyvárosban. Azonban az este egyre érdekesebben alakul.

Adam Scott és Taylor Schilling alakítják a párost, Jason Schwartzman hívja meg őket magához, nejét Judith Godreche játssza. Patrick Brice írta és rendezte a vígjátékot, Amerikában június 19-én mutatják be. Néhány fesztiválon már túl van, sikerült korrekt kritikákat begyűjtenie. Tovább “The Overnight előzetes” »

0

Cumberbatch a Black Mass filmben

benedictcumbNéhány héttel ezelőtt Guy Pearce került kapcsolatba a Black Mass tervezettel, azonban csak kiderült, hogy mégsem tudja bevállalni Billy Bulger szerepét. Semmi probléma, Benedict Cumberbatch éppen ráért és sikerült megnyerni a filmhez. Mondhatni minőségi csere történt. Egyúttal Adam Scott is leszerződött a Scott Cooper rendezésében készülő valós eseményeken alapuló krimi-drámára, a színész Robert Fitzatrich FBI ügynököt alakíthatja.

Whitley Bulger-t Johnny Depp keltheti életre. A gengszter Bostonban szerzett hírnevet, miután kiengedték az Alcatrazból visszatért a bűnözéshez. Egyre feljebb kapaszkodott a ranglétrán és az FBI-os kapcsolatainak hála több terület felett is átvette a hatalmat, Új Angliában visszaszorította az olasz maffiát. Ám a 90-es években vizsgálat indult a szövetségieknél két embere ellen, majd Bulgert is rács mögé juttatták, ám megszökött. Több, mint egy évtizedig nem akadtak nyomára, csak 2012-ben sikerült elkapni.