0

Néhány karakter poszter a 300 folytatásához

Összegyűlt néhány karakter poszter a 300 folytatásához. Mondhatnám, hogy túl korai, hisz csak 2014-ben kerül a mozikba a képregényfilm-fantasy folytatása, ám a Comc Conra nyilván készülni kellett valamivel. És a marketinges szakik amúgy is elő tudnak húzni kabátujjukból még néhány posztert, mondjuk pl. Eva Green nem balra, hanem jobbra néz.

Olvasd tovább

4

A 300: A birodalom hajnala előzetes

Augusztusban láthattuk volna a 300: A birodalom hajnala képregényfilmet, ám a Warner úgy döntött, hogy kiveszi az idei bemutatók közül a produkciót. Talán aggódhatott, hogy nyár végén nem lesz olyan siker, amit vártak tőle. 2014 március 7-re tolták át a premiert, az előző rész is e hónapban kezdte mozis karrierjét és hatalmas profitot hozott. Mivel Zack Snyder a Superman reboottal volt elfoglalva és a stúdió nem akart várna rá. A rendezői teendőket Noam Murro látta el, Snyder azért producerként rajta tartotta a szemét a filmen. Történelmi hűséget ezúttal sem kell számon kérni az alkotáson, lévén, hogy egy képregényfilmről van szó. A főhős Themisztoklész lesz, aki a görög egyesített sereggel felveszi a harcot Xerxes-szel.

 

7

Két kép a 300: Rise of an Empire-ből

Zack Snyder kezei között formálódott a 300 képregényfilm, amely nem csak, hogy nagy sikert aratott, de egyben hivatkozási alap lett, hiszen több producer is megemlítette egyes költséges, betervezett fantasy kapcsán. A folytatást régóta ígérgették, Frank Miller megírta a képregényt, majd Snyder és Kurt Johnstad látott hozzá a forgatókönyvhöz. Sajnos Snydert időközben a kötelesség (és a szerződés) más projekthez szólította, így Noam Murro (őt akarták a Die Hard 5-re is) állhatott be a kamera mögé. Themisztoklészt Sullivan Stapleton játszhatja, a görög hadvezér próbálja meggyőzni a vezetőket egy erős flotta felállításáról. A hajóhad az artemiszioni csatában mérte össze erejét a perzsákkal, több napon keresztül zajlott az ütközet.

 

Olvasd tovább

0

2007 Top 10 – Koimbra szerint

top10A 2007-es megjelenésű filmeket vettem csak figyelembe. A listát még nyugodtan lehetne bővíteni, de akkor szép eléggé hosszú lenne.

Sajnos van jó sok film, amit nem láttam idén vagy még nálunk be se mutatták, de pl esélyes lehet, hogy a listára került volna a Sweeney Todd vagy a Vérző olaj.

TOP 10

Híd Terabithia földjére: 20 éve nem sírtam el magam filmen legalább, na most ez is sikerült újra.

Grindhouse: Terrorbolygó: igazi mocsok jó szórakozás volt, Rodriguez megalkotta azt amit Tarantinoval megbeszéltek, csak a másik félnek nem jött össze.

Transformers: 2 órára a vászonra szegezett, akcióbumm.

300: Madness? This is Sparta! Látványos, akciódús képregényfilm.

Az utolsó jelentés: érdekes, izgalmas kémesdi, Chris Cooperrel és Ryan Ph…

Harry Potter és a Főnix Rendje: az eddigi legjobb Potter film, nem gondoltam volna, hogy így bejön.

Bourne Ultimátum: a Bourne trilógia befejező része lett a legjobb.

Mr Brooks: jó kis krimi-skizofrén film. Costner-Hurt páros pedig nagyon jó volt.

Vaskabátok: hatalmas angol vígjáték, na ez a paródia jellegű inkább, mint a Shoot’em Up.

Lecsó: az első patkány aki főzni tud (ugye?).

Olvasd tovább

1

300

Újabb képregény került megfilmesítésre, ez már nem is meglepő. Frank Miller nevéhez fűződik ez a füzet, bizony az úriember már nagy névnek számít Hollywoodban.  Ő műve volt az alap a legutóbbi Batman filmnek és a Sin City  is az ő nevéhez kötődik. No és most a 300. Ha még volt néhány el nem adott megfilmesítésre váró képregénye, akkor most tuti lecsaptak arra is Tanultuk(már aki) a történelemkönyvekből , hogy bizony a perzsák nem ültek nyugton otthon, hanem elmentek hódítgatni. A görögök ellenálltak bőszen, Dáriusz be is bukta Marathonnál . Fia Xerxész azonban csak nekiindult újra, ámde a hatalmas seregét a thermopülai szorosban feltartóztatta egy ideig sikerrel 300 derék spártai legény. Ezt az esetet láthatjuk képregényes stílusban a vásznon. Tehát senki ne várjon történelem hű történetet, ha valaki ilyet akar, akkor nézzen inkább National Geographicot vagy Spectrumot, mert itt bizony feltűnik néhány mutáns, torz egyed és még orrszavú is átsuhan a terepen. Az utóbbi időben nem sok szandálos film született. A Gladiátor óta a Tróját és a Nagy Sándort  lenne érdemes megemlíteni, de a Trója egy gyenge Brad Pitt marketing film volt, a Nagy Sándor pedig igen hosszú, unalmas történelem óra.

Olvasd tovább

0

Karib-tenger kalózai: A világ végén (Pirates of the Caribbean: At World’s End) – kritika

2007-karib

A filmről itt is szó esett.

2003-ban, az első rész bemutatása előtt nem sokan adtak volna szerintem egy lyukas rézgarast se arra, hogy a film hatalmas siker lesz. A kalózos mozik nem igazán döngettek kasszákat addig, sőt a Carolco stúdió épp egy ilyen film miatt (Cutthroat Island) jelentett csődöt. A Karib-tenger kalózai mégis hatalmas siker lett, dvd-n pedig még nagyobb rajongótábora alakult ki, tehát Jerry Bruckheimer producer ismét elégedetten számolhatta a milliókat a bankszámláján, az elemzők pedig hosszan kutatták, hogy mi is lehetett az, ami ezt a filmet sikerré tette. Természetesen ezek után bejelentették a folytatást, sőt, egyből két részt forgattak, mivel a sikerben biztosak voltak.Tavaly mutatták be a második részt, a harmadikat pedig idén. A történet dagad , csak úgy , mint a producerek zsebe.

Olvasd tovább