2

Utórengés előzetes – Földrengés és káosz Chilében

aftershockChilében 2010-ben brutál nagy földrengés volt, az Utórengés rendezője, Nicolás López is átélte a borzalmakat. Az élményeiből merített inspirációt, amikor Eli Roth-szal és Guillermo Amoedoval hozzálátott megírni a forgatókönyvet. Majd ő beleült a rendezői székbe, a főszerepet Eli Roth vállalta be, körülvette magát néhány jó csajjal – Osvárt Andrea, Natasha Yarovenko, Lorenza Izzo – és kezdődhetett a forgatás.

Tehát Chilében járunk, amerikai turisták szeretnék jól érezni magukat, buliznak, ismerkednek, minden szép és jó. Majd egy földrengés véget ver az örömöknek, a kezdeti döbbenet után kénytelenek rájönne, hogy a nagyobb gondok csak ezután kezdődnek. Káosz lesz úrrá a vidéken, az emberek kivetkőznek önmagukból, nem kímélnek senkit és semmit. Az előzetes megtekintése 18 éven aluliaknak nem ajánlott!! Mindenesetre úgy tűnik, hogy az elején inkább partihangulat lesz, majd beindul a mészárszék, csak úgy, mint a Motelben (Hostel).

 

0

Violet & Daisy előzetes

Alexis Bleidel és Saoirse Ronan bérgyilkos csajokat játszanak. Új megbízatásuk szerint ki kellene nyírni egy fickót, ami első hallomásra sima ügynek tűnik. De a férfi házát átnézve valami megmozdul bennük, nem akarnak csak úgy golyót röpíteni a célpont fejébe, szeretnék megismerni. Az is kiderül, hogy pont tőle jött a felkérés, hiszen halálos betegségben szenved és mással szeretne véget vetni az életének.

Geoffrey Fletcher írta és rendezte a produkciót, életében először áll kamera mögött. De eddigi egyetlen munkája a filmiparban a Precious – A boldogság ára (Precious) szkriptjének lekörmölése volt, amiért Oscart kapott. James Gandolfini alakítja a célpontot és Danny Trejo adja a feladatot a csajoknak.

2

A Halálos iramban 6 következő előzetese

Kezdetét veszi a jármű-hadviselés. Ilyen még nem volt. Vagy mégis? Csak nem így emlegették. Az eddigi előzetesek úgy tűnik, hogy akciódúsabb folytatást kapunk, visszahoznak szinte minden régi szereplőt és elszállt ötleteket vetnek be, hogy becsalogassák a közönséget a mozikba, sőt Gina Carano vs. Michelle Rodriguez bunyó is lesz. Lesz itt tank és még egy repülőt is földre kényszerítenek néhány autóval. A folytatás jövő nyáron érkezik.

 

0

Sweetwater előzetes

Logan Miller, a Hazafutás (Touching Home) dráma rendezője készítette a Sweetwater westernt. Már előző alkotásában is együtt dolgozhatott Ed Harisszel, a színészt sikerült megnyernie új filmjére. Alkotása úgy tűnik, hogy nem kerül a mozikba, június 3-án Angliában DVD-n jön ki.

A történet az 1800-as évek végén játszódik, January Jones karaktere egykoron prosti volt, majd abbahagyta a szakmát és férjhez ment. Ám urát megölik, ő pedig egyedül marad, mivel nem tud senkihez sem fordulni a kezdeti kétségbeesés után sarkára áll és saját kezébe veszi a dolgokat, bosszút áll.

8

Elkészült a Gingerclown 3D

Gingerclown_10A héten értesítettek minket, hogy elkészült a Gingerclown 3D-s horror-vígjáték. A producer a következőket írta:  “Úgy gondoltuk képesek lehetünk megváltoztatni a magyar filmgyártást, és olyan nemzetközileg is élvezhető, szórakoztató filmeket készíteni amelyek a világ minden pontján nézhetőek. Ennek első hírnöke a Gingerclown.

A film különlegessége, hogy a 80-as években amerikájában játszódik, és 80-as évekbeli horror-, és sci-fiikonok szerepelnek benne: Tim Curry, Brad Dourif, Lance Henriksen, Michael Winslow, Sean Young. A filmet teljes egészében magyarok készítették, és a budapesti Vidámparkban forgattuk 3D-ben.

A Gingerclown-t sikerült eladnunk az Egyesült Államokban és a Lionsgate Entertainment fogja bemutatni még az idén. Úgy döntöttünk, hogy Magyarországon lesz a film világpremierje 3D-ben 2013. május 9-é.”

Olvasd tovább

2

Prince Avalanche előzetes

Paul Rudd alakítja a merengő és komoly Alvint, barátnője testvérét, Lance-t Emily Hirsch formálja meg, ő inkább felszabadultabb életét él. A 80-as években játszódó filmben Alvin és Lance elutaznak a nagyvárosból, hogy a nyarat arra fordítsák, hogy egy mindentől távol lévő, erdős területen az útvonalakat újrafessék.

David Gordon Green a 2011-ben bemutatott Either Way izlandi filmet remake-elte, a forgatókönyv megírásán túl a rendezői teendőket is bevállalta.
A Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon esélyes volt az Arany Medvére, de Green így is hazavihette az Ezüst Medvét, ami a legjobb rendezőnek járó díj volt.

Olvasd tovább

6

A Red 2 következő előzetese

Bruce Willis idén már csak folytatásokban szerepel? Úgy tűnik. De a Red 2 előzetese alapján mintha élvezte volna a forgatást, de ugyanez elmondható Anthony Hopkinsra is. Mintha kiváló hangulatban zajlottak volna a munkálatok.

Willis karaktere, Frank Moses élné nyugodtan világát barátnőjével, de jó barátja, Mavin Boggs (John Malkovich) nem tud nyugodtan a fenekén ülni, jó ideje nem csinált ki senkit és egyébként is érzi, hogy hamarosan nagy baj lesz. És bizony lesz is.

 

Olvasd tovább

0

Mr. Pip előzetes

mrpipLloyd Jones 2006-ban rukkolt elő Mister Pip regényével, az új-zélandi szerző könyvének megírásakor Charles Dickes Szép remények klasszikusa köré szőtte a cselekményt. A filmadaptáció forgatókönyvet Andrew Adamson, a Shrek és a Narnia krónikái alkotója körmölte le és a rendezői teendőket is bevállalta. 2011 nyarán forgatta le a filmet Hugh Laurie főszereplésével.

1991-ben egy trópusi szigeten zavargások törnek ki, a legtöbb fehér ember elmenekül, kivéve Mr. Watts, aki továbbra is tanítja a gyerekeket. Kedvenc könyvéből, a Szép reményekből szokott felolvasni az osztálynak. Matilda 14 éves kislány, élénk fantáziával bír, a kötet egyik szereplője, Pip életre kel számára.