1

Thor: Ragnarok – Hulk gladiátor cucca

thorragnarok

Sokan várnak egy újabb Hulk filmre, de erre vajmi kevés az esély. Eléggé sokba kerülne és nem biztos, hogy visszahozná az árát, ezen kívül lenne egy kis gond a forgalmazói jogok körül. Pedig a Planet Hulk történet mozis változatát többen boldogan látnák a vásznakon.

Nos, a Marvel inkább összemosta a történetet a következő Thor produkció cselekményével. Eddig is tudtuk, hogy az asgardi istenség és Hulk egymás oldalán fog bunyózni. Esélyes volt, hogy a Comic Conon esetleg levetítenek egy jelenetet vagy teaser-féleséget. De a Thor Rangarok panelnél Kevin Feige úgy indított, hogy sajnos a forgatást még nemrég kezdték el és nem tudtak összevágni semmi említésre méltót. Ám azért néhány színfalak mögött videó és concept art akadt. Viszont kiállításra került Hulk páncélja és fegyvere. Elviekben gladiátorként fog küzdeni egy arénában, itt találkozik majd Thorral, aki éppen olyan eszköz után kutat, amivel megakadályozhatja Asgard pusztulását.

hulkfegyverek

Leadták Taiki Waititi rendező vicces rövidfilmjét, amiben Thor Ausztráliában éldegél egy Daryl Jacobsen nevű sráccal és önkénteskedik a helyi általános iskolában. Majd megkéri Darylt, hogy írjon levelet Tony Starknak és Steve Rogersnek, amit le is diktál. Starknak a következőt küldi: „Hogy ityeg? Emlékszel még, amikor az általad megalkotott robot majdnem elpusztította a Földet? Eléggé vicces volt.” Állítólag a legjobb jelenet, amikor Thor Bannerrel lóg és megtudja, hogy Stark arra kérte, hogy álljon mellé a Polgárháborúban.

0

Spider-Man: Homecoming concept art

Annak ellenére, hogy a Spider-Man: Homecoming forgatása még csak nemrég kezdődött el a Marvel a Sonyval karöltve a Comic Con-on bemutatott egy videót a filmből. Sajnos ezt még nem rakták ki a Youtube-ra, talán nem is fogják. De a leadott anyag főleg Peter Parkerre és a sulijára fókuszál, hősünk kihallgatja a csajokat, akik éppen arról beszélnek, hogy melyik Bosszúállóba szerelmesek, egyikük megemlíti, hogy ő Pókemberért van oda. Ezen felül szóhoz jut Zendaya és pár másodpercig látható, ahogy Peter a hálóvetőivel szöszöl.

Ha videó nincs is, de azért egy concept artot csak kidobtak a világhálóra, ezen a Hálószövő csatázik a Keselyűvel.

spidermankeselyu

1

Power Rangers cuccok a Comic Conon

A Lionsgate valamiképpen csak reklámozza a filmet a San Diego-i geekrendezvényen. Kitették a karakterek sisakjait, az erőérméket. A szereplők is feltűntek a színen, szóval elképzelhető, hogy hamarosan közzétesznek pár fotót és interjút velük. Talán egy előzetest is kapni fogunk, hiszen várható egy kis nyüzsgés a Mighty Morphin Power Rangers panel környékén, bár ez inkább a Boom! képregényéről szól és nem kifejezetten a produkcióról.

powerrangerscomiccon1 Tovább “Power Rangers cuccok a Comic Conon” »

0

Zsivány Egyes – Edrio Two Tubes

A San Diego-i Comic Conon állították ki az alább látható figurát. Edrio Two Tubes a Zsivány Egyesben (Rogue One) fogja tiszteltét tenni. A tognath fejvadász és pilóta jó barátjával, Benthic-kel járja a galaxist. A filmben a Forest Whitaker által alakított Saw Gerrera radikális lázadó egységének a tagja lesz.

Edrio bolygóját, Yar Tognát megszállta a Birodalom, ég a vágytól, hogy vissza tudjon vágni valahogy. A Two beceneve a légzőkészülékére utal, az oxigént nem tudja belélegezni és csak így tud életben maradni.

0

Képek a Lego Batmanből

A Lego-kaland (The Lego Movie) után bejelentették, hogy jön a folytatás, de ezen kívül lesz Lego Batman film is. Mert miért is ne? 2017 február 10-én jön a sötét lovag különálló kalandja, közzétettek két képet az animációból: Jokerről és Robinról.

Joker úgy érzi, hogy hasonló szinten van, mint Batman. Azonban ellenfele nem így gondolja, éppen ezért Joker mindenképpen be akarja bizonyítani Gotham védelmezőjének, hogy van mitől félnie. Robin pedig egy pozitív gondolkodású srác, aki mindig úgy látja, hogy a pohár félig tele van és a nap végén egy ölelésre vágyik.

batmanlego1

Tovább “Képek a Lego Batmanből” »

0

Pár kép az Okja filmből

Bong Joon-ho éppen az Okja forgatásával van elfoglalva, a munkálatokról pedig kijött pár fotó. Tilda Swinton, Jake Gyllenhaal és Giancarlo Esposito játsszák a főbb szerepeket, de benne lesz Paul Dano és Seohyun An is. Bong a Frank írójával, Jon Ronsonnal vetette papírra a szkriptet.

Egy fiatal lány, Mia  és egy hatalmas állat barátságát mutatja be. Mia megpróbálja megmenteni az állatot egy erőteljes multinacionális vállalat karmai közül. A Netflix 2017-ben mutatja be a filmet.

okja3

okja2

Tovább “Pár kép az Okja filmből” »

1

Concept artok a Szárnyas fejvadász 2-höz

Denis Villeneuve hozzálátott a Szárnyas fejvadász 2-höz (Blade Runner 2), az Alcon Entertainment szépen közzé is tett két concept artot. Ryan Gosling, Harrison Ford, Robin Wright, Ana de Armas, Carla Juri, Dave Bautista és Barkhad Abdi játszanak a filmben, amelynek konkrét története nem ismert. De az biztos, hogy évtizedekkel az első rész cselekménye után fog játszódni.

Blade Runner Sequel (2017) Concept Art

bladerunner2concept2

0

Hivatalos kép a Kong: Skull Islandből

Godzilla már bemutatkozott, és ahhoz, hogy 2020-ban összecsaphasson King Konggal a gigászi majmot is meg kell mutatni. Elviekben el kell felejtenünk Kong méreteit, legalábbis már elhintették, hogy az eddigiekhez képest sokkal méretesebb lesz a lény.

2017. március 10-én mutatkozik be Kong: Skull Island, Tom Hiddleson és Brie Larson léphetnek be a sejtelmes szigetre. Jordan Vogt-Roberts rendező azt mondta, hogy kifejezetten arra törekedtek, hogy ne egy Szépség és a Szörnyeteg-szerű történetet mondjanak fel. A filmből az EW hozott le egy képet.

kongskullislandhivatalos