1

A filmtörténelem legnagyobb buktái: A Kincses-sziget kalózai (1995)

A A Kincses-sziget kalózai nem csak azzal írta be magát a filmtörténelem nagy könyvébe, hogy hatalmasat bukott, hanem azzal is, hogy ezzel a bukással  a Carolco stúdió is megszűnt, amit Andy Vajna és Mario Kassar hozott létre és olyan filmeket gyártottak, mint a Rambo, Emlékmás vagy a Terminator.
4

Sztár voltam: Dolph Lundgren

0dlKevés színész mondhatja el magáról, hogy a judó és karate ismeretek mellett vegyészdiplomával rendelkezik. IQ-ja 160-as és 5 nyelven beszél. Ezek után inkább Nobel-díjas tudósként vagy bankvezetőként képzelnénk el és nem olyan emberként, aki a 80-as évek végének és a 90-es évek elejének egyik ismert akciófilm sztárja volt.

A filmezés közelébe akkor került először, mikor Gracie Jones (Conan, a pusztító) énekes-és színésznő testőre volt, egy ideig jegyben is jártak. Később megismerkedett Chazz Palminterivel, aki összehozta egy színiiskola tanárával, így a színészkedés rejtelmeibe is belekóstolhatott.

Tovább “Sztár voltam: Dolph Lundgren” »

8

Sztár voltam: Jean-Claude Van Damme

0jcvd

Én voltam a videókorszak királya – ezt nyilatkozta nem is oly rég Jean-Claude Van Damme. Nem túlzott nagyon, de azért a mondatba illett volna belerakni még egy szót, mégpedig azt, hogy az “egyik.”

Minden tini falán az ő poszterei lógtak, emlékszem a lányok a suliban róla beszéltek, kitárgyalták kinek milyen posztere van tőle esetleg honnan lehet még gyarapítani a gyűjteményt. A srácok szeme előtt pedig ő lebegett a gyúróteremben, sokan van Damme miatt kezdtek el karatézni (aztán abba is hagyták:)). Nekem is megvan a Street Fighter, Hirtelen halál és a Kalandor mozis plakátja.

Tovább “Sztár voltam: Jean-Claude Van Damme” »

2

Sztár voltam: Kevin Costner

01-kevin-costner

A Sztár voltam sorozatban olyan színészekről lesz szó, akiknek a filmjeire régebben tódultak az emberek, de aztán neve egy idő után már nem ragyogott oly szépen a sorozatos bukásai miatt vagy azért, mert nem tűnt fel a vásznakon sokáig.

Kevin Costner pályája nehezen indult, majd szépen ívelt fel, végül egy bizonyos pont után karrierje mondhatni, derékba tört.

Tovább “Sztár voltam: Kevin Costner” »

2

A filmtörténelem legnagyobb buktái: Félrelépősdi (Town & Country, 2001)

A produkciót 1998. június 8-án kezdték forgatni, a film költségvetése 44 millió dollár volt ekkor még.

A forgatókönyv végével nem voltak megelégedve, ezért új írókat szerződtettek Paul Attansio és Gary Ross személyében. 1999 áprilisában az egyik színész Garry Shandling távozott a produkcióból és leszerződött egy másik filmhez, Diane Keaton is követte példájá. Egy teljes évbe telt mire sikerült újra összehozni a szereplőgárdát, a forgatókönyv ezalatt új oldalakkal gazdagodott ismét. 2000 áprilisában kezdődött a pótforgatás, míg végül 2001-ben bemutathatták a filmet.

Tovább “A filmtörténelem legnagyobb buktái: Félrelépősdi (Town & Country, 2001)” »

3

Krónikák

0narnia

Már napok óta böki a csőröm de nem tudtam gép közelébe jutni. Most leírom..

Adott egy fabula: van 3 kisgyerek (2 fiú és egy lány), testvérek, akik egy új helyre kerülnek. Itt felfedeznek egy csodálatos világot, amit csak ők ismernek és nincs is más kapocs a két világ között.

Nah erre most pedig építsünk fel egy ismert syuzhet (ejtsd: szüzsé): A második világháború alatt vidékre, egy professzorhoz költöztetett négy Pevense testvér közül a legfiatalabb, Lucy átsétál egy mágikus szekrényen, amely mögött egy mesés birodalmat fedez fel. Narnia felett a gonosz Fehér Boszorkány uralkodik, aki állandó télbe zárta a birodalmat, ám Lucy és testvéreinek érkezése jelzi az új idők közeledtét: Aslan, a mágikus erejű oroszlán és egyben nagyúr visszatérését. És a vége természtesen happy end. Noh de ezt a syuzhet ismerjük, még a címét is tudjuk: Narnia krónikái: az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény.

Noh de stílusosan fel tudnánk még építeni még ezernyi syuzhet (ejtsd: szüzsé): erre a fabulára. Csak egy kis ízelítő, hogy ien is lehet belőle:
Adott három testvér: Jared, a bajkeverő, Simon, az okos ikertestvére és Mallory, a szokásos lányszereplő. A Grace-trió édesanyjukkal az ősi Spiderwick-villába költöznek, mely elsőre – köszönhetően Viktóriánus stílusának – nem nyeri el tetszésüket. Ám egy napon a házban rábukkanak egy rejtett szobára, benne Brownie-ra, a ház falaiban élő manószerű figurára és egy könyvre. Innentől veszik kezdetét a kalandok. Felbukkan ugyanis Mulgarath, az ogre, aki goblinseregével szeretné megszerezni a könyvet. Szintén csoda világ, szintén happy end.

Ez utóbbi bár kísértetiesen hasonlít a Narnia krónikáira, mégsem az és nem is annak átdolgozása. Ez, kérem szépen, a Spiderwick Krónika… Azt hiszem a címét kimondva nem is kell több kommentárt fűznöm hozzá. De ez már kb 4 napja szúrja az oldalam… véletlen vagy nem véletlen ez a hasonlóság, mindkét film adaptáció, hm… tökéletes példa az egy fabulára felépíthető syuzhe-k sokaságára és változatosságára..

5

Nsane fikáz rovat: Az igazság ára, avagy: Tömeges parasztvakítás

0aiaHa esetleg nem tudnád, hogyan is zajlik ez a show műsor, elárulom, hogy NEM a műsor közben hanem előtte vagy meghazugságvizsgálva. Feltesznek neked 50 kérdést, amire IGENnel vagy NEMmel válaszolsz. Ekkor még nem mondják meg , hogy most hazudtál vagy nem, tehát nem tudsz semmit.

Akkor jöjjön a játék, ahol az 50 kérdésből a műsor készítői által kiválasztott 20 kérdést tesznek fel neked, és nem tudod előre, hogy az 50 kérdésből melyik 20-at. A műsor felvételén a közönség előtt a ugyanazokat a válaszokat kell adnod a kérdésekre mint az előzetes hazugságvizsgálaton. Na és itt jön az átbaszás:

Ne hidd azt, hogy a szerencsén vagy az igazmondáson múlik, hogy nyersz. A  műsor készítői döntenek a kérdések sorrendjéről, azaz dönthetnek úgy, hogy elsőnek, középsőnek, utolsónak, vagy akárhányadiknak tegyék be azt a kérdést amire hazudtál, attól függően hogy mi jobb a nézettségnek. Az egyetlen esélyed a nyerésre ha Te magad hamarabb szállsz ki, mint ahogy azt a műsor készítői megtervezték a számodra. Például ha a forgatókönyv szerint – amit te nem ismersz – a 17. kérdésnél elvéreztetnek téged, akkor korábban kell kiszállnod, vagy megszívtad.

Tovább “Nsane fikáz rovat: Az igazság ára, avagy: Tömeges parasztvakítás” »

0

Oscar-díjátadó

0osc2008
Sikerült végre megnéznem az Oscart. A vörös szőnyegen megint csillogtak az ékszerek és a ruhaköltemények, sokan az interjú alatt nem is felejtették el reklámozni milyen cuccot viselnek. Szerintem ha egy ilyen ruha és ékszer összeállítás venni akarnék a házat el kéne adnom.

Shaun Robinson, Samantha Harris és egy öreg fickó szólaltatta meg a felvonuló sztárokat. Az öreg ficak szeretheti a saját hangját, mivel leginkább ő beszélt, ha valaki odaállt a mikrofonja elé. Shaun Robinsonnak meg széles volt a szókincse, mindenkihez volt legalább egy gprgeous, beautiful, magnificent, marvelous szava. A fickó a végén megmutatta a színpadot, ahol majd átadják a díjakat, aztán megzavarta Jack Nicholson és Tommy Lee Jones eszmecseréjét.

Tovább “Oscar-díjátadó” »

1

A filmtörténelem legnagyobb buktái: D-TOX

Tartalom: “Hogy kiheverje egy brutális bűntett szemtanújaként elszenvedett lelki megrázkódtatását, Jake Malloy FBI ügynök (Sylvester Stallone) elmegy egy rendőrtisztek számára fenntartott rehabilitációs klinikára. A rendőrök itt minden védelmi eszköztől – fegyvertől, jelvénytől – megfosztva kijózanodhatnak, és elkezdhetnek szembenézni a jövővel. Csakhogy a terápiás menedék hamarosan rémálomszerű börtönné válik, amikor egy óriási hóvihar teljesen elvágja a klinikát a külvilágtól. A páciensek sorra halnak meg gyanús körülmények között, és nyilvánvalóvá válik, hogy a gyilkos köztük van.”
4

Hollywoodi aranyszabályok

0hw

1. Vannak különleges L-alakú takarók, amelyek az ágyon fekvő nőnek hónaljig ér, a mellette fekvő férfinek viszont csak a derekáig.
2. Amerikában minden telefonszám 555-tel kezdődik.
3. Az Eiffel torony minden ablakból látható Párizsban.
4. Minden külföldi és földönkívüli angolul beszél – akkor is ha egymás között vannak.
5. Egy nyomozás során feltétlenül szükséges legalább egyszer ellátogatni egy sztriptizbárba.
6. Minden bolti papírszatyor tartalmaz legalább egy francia kenyeret.
7. Bárki könnyeden le tud szállni egy repülőgéppel, feltéve, hogy az irányítótoronyból valaki szóbeli utasításokkal látja el.
8. A rúzs sosem kopik le, még búvárkodás közben sem.
9. Bármely épület szellőzőrendszere tökéletes búvóhely. Senkinek nem fog eszébe jutni, hogy ott keresni, miközben te könnyeden eljuthatsz az épület bármelyik részébe.
10. Ha újra kell töltened a fegyvered, mindig lesz nálad lőszer, még akkor is, ha korábban nem volt nálad.

Folytatás alább:

Tovább “Hollywoodi aranyszabályok” »

3

A filmtörténelem legnagyobb buktái: Pluto Nash – Hold volt, hol nem volt… (2002)

Tartalom: Pluto Nash nemet mond Rex Carter tízmillió-dolláros ajánlatára, amellyel az üzletember magához kívánja venni Pluto menő éjszakai klubját. A klub a válasz után alig két perccel felrobban, ugyanis Morgan, a közvetítő nem szeret főnökével rossz hírt közölni. Nash egy szép énekesnővel az oldalán nyomozni kezd a titokzatos, nagy befolyással bíró Carter után, aki már a városi tanácsba is beférkőzött, s akit élő ember még nem látott. A nyomozás során egyre bizonyosabbnak látszik, hogy az üzletember valójában klón, aki egy nagyszabású tervet próbál gátlástalan módszereivel megvalósítani. (port.hu)
0

Ghostbusters: ManHELLton

If there’s something strange
In your neighborhood
Who you gonna call
Ghostbusters

0gb31989-ben mutatták be a Szellemírtók második részét. A folytatásról szó esett már akkoriban, de csak nem sikerült tető alá hozni. Bill Murray-t már egyáltalán nem érdekelte a harmadik rész. Dan Aykroyd viszont mindenképpen szerette volna megcsinálni. No igen, már régen eltűnt az élvonalból, valamivel vissza kell kerülni a csúcsra.

2008-ban jelenik meg a Ghostbusters: The Video Game. Tehát játszhatunk a Szellemírtókkal. Ebben az összes fontosabb szereplő feltűnik, az eredeti figurák kölcsönzik a hangjukat a játékhoz, még Murray is, Sigourney Weaver pedig nem tűnik fel.

Dan Aykroyd pedig elmondta, hogy hamarosan jön a Ghostbuster 3 most már tényleg, de animálva. No végülis van benne valami, hisz már megöregedtek, megpocakosodtak, így vicces lenne szellemekre vadászni. Hopp, várjunk csak, a film is vicces volt. Akkor mi lehet az oka, hogy mégsem lesz mozifilm? A válasz Bill Murray-nél keresendő. Aykroyd szerint nem lehet rábírni sehogysem egy élőszereplős mozira, de a hangját szívesen adja a produkcióhoz, így marad az animáció.

A harmadik részben a Szellemírtók a pokolba szállnak alá, ahol minótauruszokkal és démonokkal találkoznak (naná!). Aykroyd írja a forgatókönyvet. Valahol még örül Ő is, hogy nem élőszereplős lesz a folytatás, mivel így kevesebb pénzbe fog kerülni és az összes elgondolását meg tudják valósítani az animációval.