10

Transz / Senki többet

írta Nikodémus

2013-07-Transz-Senki-többet

Újraírható-e az emberi agy? Hamisítható-e – elhelyezhető-e, kitörölhető-e – a gondolat? Filmes elmetrükközés-ügyben mostanság Christopher Nolant szokás emlegetni (oda se neki, az Eredet tisztes munka volt, A tökéletes trükk még inkább), ám idén két olyan film is érkezett, melynek rendezője szintén az elme zegzugait vizsgálja. Danny Boyle és Giuseppe Tornatore – noha gyökeresen más stílusú alkotók – legújabb filmjüket egyaránt az iménti alaptétel körbejárásának szentelték. Bár a Transz egy pörgős thrillerként, a Senki többet pedig komótos melodrámaként indul, mindkét film jókorát csavar eredeti zsánerén – és persze a mi agyunkon is.

Tovább “Transz / Senki többet” »

7

The Place Beyond the Pines (2012)

írta Nikodémus

2013-07-the-place-beyond-the-pines-01

Aki látta már vagy olvasott az elmúlt év csöndben besettenkedő meglepetéséről, azt bizonyára magamra haragítom, ha azt mondom: a Place Beyond the Pines egy közhelyparádé. Pedig így van. De ez csupán az igazság egyik fele. Derek Cianfrance legújabb filmje végletekig koptatott amerikai zsánerkliséket vesz alapul, ám akkora szívvel, olyan borzongató atmoszférával és instant zsenialitással meséli újra őket, hogy nem kapsz levegőt.

Tovább “The Place Beyond the Pines (2012)” »

1

Searching for Sugar Man (2012)

írta Nikodémus

2013-06-Searching-for-Sugar-Man-1

„These are the days of miracle and wonder.”
(Paul Simon)

Létezik az, hogy egy szerény dalnok, bukásnak is kevés amerikai „karrierje” végeztével egyszerűen eltűnik a Föld színéről? S közben egy másik kontinensen – csak úgy – kasszarobbantó sikert ér el anélkül, hogy tudna róla? Hollywoodi nagyepika díszletei közé kívánkozó sztori, gondolhatnánk, ám milyen mázli, hogy mégiscsak dokumentumfilm készült belőle – amelyet aztán befogadott az álomgyár is, és Oscart dobott neki. A Searching for Sugar Mant ez nem teszi jobbá, mert nem is kell: önmagában is zseniális dokumentumfilm.

Tovább “Searching for Sugar Man (2012)” »

2

Libanoni keringő (Vals Im Bashir, 2008)

írta Nikodémus

2013-05-Libanoni-keringo-01

Így, öt év távlatából eszmélek csak rá: bitang erős volt a 2008-as moziszezon. A képregényfilm műfaját egy hűvös angol úr újradefiniálta, elbúcsúztunk kedvenc pisztolyforgatónktól, az amerikai függetlenfilm új erőre kapott, s még közepes rendezők is összehoztak egy-egy jó filmet (na jó, Baz Luhrmannek nem sikerült…). A mainstream filmgyártáson túl pedig olyan gyöngyszemek születtek, mint a Libanoni keringő, mely animációs filmnek álcázza magát, aztán háborús dokudrámának, majd mélylélektani utazásnak a freudi tudattalan sötétjébe.

Tovább “Libanoni keringő (Vals Im Bashir, 2008)” »

3

Frost/Nixon (2008)

írta Nikodémus

2013-05-Frost-Nixon-01

Akkor, amikor a magyar filmgyártás kortárs politikai film címén ezzel bír előrukkolni, érdemes Hollywood felé fordulni az ügyben. Tudom, szokatlan az álomgyárat emlegetni távolságtartó, több szempontot mérlegelő és árnyalt beszédmódú közéleti filmek kapcsán, ám a Frost/Nixon tulajdonképpen nem is igazán amerikai film – és ez jót tesz neki. Peter Morgan 2006-ban színházi darabot írt David Frost Richard Nixonnal vívott tévécsatájából, s Ron Howard bölcsen a forgatókönyvet és az előadás színészeit is tőle kölcsönözte. S csak menetközben derült ki, hogy mindebből valami sokkal több is kisülhet.

Tovább “Frost/Nixon (2008)” »

1

Kettős játszma (Shadow Dancer, 2012)

írta Nikodémus

2013-05-Kettos-jatszma-01

Szégyellem, de nem láttam az ír-angol konfliktust megéneklő filmműfaj újabb remekeit, sem a Síró játékot, sem a Véres vasárnapot, sem az Éhséget. Talán ezért ért kellemes meglepetésként a Kettős játszma, amelyben tulajdonképpen semmi különös nem történik – de az legalább jól mutat. Ez, és a film eleji BBC-logó garantálja, hogy egyszeri nézésre minimum alkalmas legyen a produkció.

Tovább “Kettős játszma (Shadow Dancer, 2012)” »

9

The Master (2012)

írta Nikodémus

2013-04-the-master-01

Végre hozzánk is megérkezett – utolsóként a tavalyi Oscar-esélyes filmek közül – 2012 talán legkülönösebb filmje. A Master rendhagyó, merész alkotás, ugyanis minden egyértelműsítő szándéknak ellenáll: nem szcientológia-botrányfilm, nem mester-tanítvány óda, nem pszichológiai karaktertanulmány, nem szédítő utazás az emberi lélek mélyére – legalábbis kizárólagosan nem. A Master ugyanis minderről is szól egy picit, legfőképpen azonban az emberlét borzongató semmijéről. Vagyis – ahogy a jólértesült bölcsészek mondanák – egzisztencialista film. No de ez is csak egy leegyszerűsítő, végső soron hazug jelző, s Paul Thomas Anderson filmje épp azzal robban nagyot fejünkben, hogy makacsul leveti magáról e billogokat.

Tovább “The Master (2012)” »

6

Anna Karenina (2012)

írta Nikodémus

2013-03-Anna-Karenina-01

Ez van: nem ússzuk meg Keira Knightleyt. De ha túltesszük magunkat azon, hogy Joe Wright legújabb filmjében már megint ügyeletes múzsájára osztotta a főszerepet, nagyon érdekes filmélménynek nézünk elébe. Az Anna Karenina ugyanis nem egy, a kosztüm-konjunktúrát meglovagló, újabb felesleges rókabőr-lehúzás, hanem nagyon is izgalmas adaptáció. S nem árul zsákbamacskát: öt perc után eldöntheted, hogy akarod-e a további két órát, vagy sem.

Tovább “Anna Karenina (2012)” »

3

Habemus Papam (2011)

írta Nikodémus

2013-03-Habemus-papam-01

…nem, még nincs új pápa, de amíg a világ érdeklődő közvéleménye izgatottan követi a fejleményeket (hogy tisztában legyünk e történelmi napok menetével: egy kis infó), érdemes elővenni ezt a filmet, mely címével ellentétben épp azzal a gondolattal látszik el, hogy mi van akkor, ha nincs pápa. Illetve van, de mégsincs… no, elmagyarázom.

Tovább “Habemus Papam (2011)” »

3

Hitchcock / The Girl (2012)

írta Nikodémus

2013-02-Hitchcock-The-Girl

Szegény Toby Jones – nincs szerencséje az ikonikus alakokkal. Hat évvel ezelőtt Philip Seymour Hoffmann lopta el tőle a showt Truman Capote szerepébe bújva, s ugyanezzel most Anthony Hopkins próbálkozik. Igen, jól olvastad, próbálkozik. Nem mintha rossz lenne (szó sincs erről), ám a Hitchcock című film, amelynek főszereplője, nem teljesíti be a várakozásokat. A (The) Girl sokkal inkább, holott az sem éri utol az ijesztgetés mesterének legendáját – azt talán nem is lehet. Duplakritika.

Tovább “Hitchcock / The Girl (2012)” »

6

A messzi dél vadjai (Beasts of the Southern Wild)

írta Nikodémus

2012-12-beats-of-the-southern-wild

Minden évben, valamikor a nagy Oscar-versengés környékén megkapjuk a mi kis „szerethető filmünket”, mely legyen bár mélybe rántó vagy felemelő, kicsinek-aranyosnak eladva tülekedik a nagyok között, az amerikai stúdiórendszeren kívüliként illegetve magát. Négy éve a Gettómilliomosnak bizonyára besegített Obama megválasztása, a Precious egy évvel később azonban olyannyira igyekezett porba sújtani a gyanútlan nézőt, hogy az már-már paródiát kiáltott. Finomabban, elegánsabban tette mindezt a Winter’s Bone 2010-ben, s persze tavaly is megérkezett az ügyeletes varázslat-film az Életrevalók képében. Idén sem maradunk titkos esélyes nélkül, hiszen A messzi dél vadjai ugyanazokkal az elemekkel játszik, mint imént említett elődei. Emiatt akár unhatnánk is Benh Zeitlin filmjét, erről azonban szó sincs, hiszen az elsőfilmes rendező olyan virtuózan keveri a kártyákat, hogy azt bármelyik Oscar-vadász vén róka megirigyelhetné.

Tovább “A messzi dél vadjai (Beasts of the Southern Wild)” »

3

Love (2011)

írta Nikodémus

2012-12-Love-plakát

Ha Aronofsky Forrását untad vagy érthetetlennek találtad, ne próbálkozz William Eubank Love című filmjével – tiszta időpocsékolás. A baj az, hogy a megkavart narratívájú tudatfilmeket kedvelőknek se nagyon tudok mást mondani. A fiatal rendező ugyanis túl sokat akart markolni, ám a nagy igyekezetben stílus- és ritmusérzéke is elhagyta (ha ugyan volt neki).

Tovább “Love (2011)” »