3

The Imposter (2012)

írta Nikodémus

2014-03-the-imposter-1

Innen-onnan hallva, internetszerte olvasgatva lassan gyűlő fergetegként jutott el hozzám, hogy van egy film, amely lepipálja az elmúlt évtized összes vérfagyasztó thrillerét, miközben alapos gondolkodnivalót is kínál. Hittem is meg nem is, mindenesetre leültem elé. A The Imposter tényleg komoly élmény, noha a magasztaló kritikák talán túlzóak voltak. S hírével ellentétben nem egészen dokumentumfilm, hanem egy könyörtelen vaslogikával végigjátszott tételbizonyítás. Mégpedig annak a szociálpszichológiai alapvetésnek a levezetése, miszerint azt tapasztaljuk, amit szeretnénk.

Tovább “The Imposter (2012)” »

8

The Armstrong Lie (2013)

írta Nikodémus

2014-03-the-armstrong-lie-1

Odaát, az Atlanti-óceánon túl nagyon szeretik a tündérmeséket, de valamiképp minden ember vágyik egy tiszta sztorira: az amerikai popkultúra talán ezért (no meg az agresszív terjesztési módszerek okán) aratott diadalt végleg a múlt század végére. S a mítoszképzés egyik legterebélyesebb gyára a sport: hősök magasztosulnak fel, teljesítmények fetisizálódnak, milliós pénzek forognak, naná, hogy nem lehet hibázni. Semmilyen áron. Alex Gibney remek dokumentumfilmje, a The Armstrong Lie már címében jelzi témáját, s nem is okoz csalódást. Diadalmenet és pokoljárás együtt elevenedik meg szemünk előtt, miközben a tömegszórakoztató ipar egyik legnagyobb sportikonjának, a kerékpáros Lance Armstrongnak sorsát követjük.

Tovább “The Armstrong Lie (2013)” »

2

Isteni műszak (2013)

írta Nikodémus

2014-03-isteni-muszak-1

Bodzsár Márknak majdnem sikerült. Andy Wajna Nagy Magyar Filmszanálás című műveletéről jókat lehetne vitatkozni, de az kétségtelen, hogy az új rendszer első fecskéit kiemelt figyelemmel követte mindenki, akit egy kicsit is érdekel a magyar film ügye. Az Isteni műszak ennek áldozata, pedig jól indul. Piszkosul jól.

Tovább “Isteni műszak (2013)” »

3

Minden odavan (2013) / Dermesztő mélység (2012)

írta Nikodémus

2014-02-all-is-lost-the-deep-01

Egy sima, egy fordított, nem lepődünk meg: a bizonyára ezernyi érdektől egyszerre mozgatott Hollywoodban minden nagyobb irányzat idővel kitermeli saját antitézisét. Így van ez mostanság, a szuperhősök világmegmentő grasszálásának idején is. A tét gigászi, a fegyverek hatalmasok és csillogók, a lépték lélegzetelállító. Akinek azonban csömöre van már ettől, annak jó szívvel ajánlom a minimalista túlélőfilmek két legújabb gyöngyszemét: J.C. Chandor Minden odavan-ját és Balthasar Kormákur Dermesztő mélység-jét.

Tovább “Minden odavan (2013) / Dermesztő mélység (2012)” »

1

Jack csónakázni megy (2010)

írta Nikodémus

2014-02-jack-goes-boating-01

Önmagán túlmutató kulcsjelenet: Jack (Philip Seymour Hoffman) barátaival és reménybeli kedvesével, Connie-val (Amy Ryan) egy négyesrandi vacsorájának előkészítéseként önfeledten vízipipáznak. A merészebbek egy-egy csíkot is felhúznak, ám a könnyed bódulatot keresztülhasítja a füstjelző éles szirénája. Odaégett a vacsora, és az idill pillanatok alatt széttörik. Nem akarom túldimenzionálni a dolgot, de Philip Seymour Hoffman február eleji halálának tükrében első (és most már tudjuk, egyetlen) rendezésének, a Jack csónakázni megy című filmnek ez a jelenete bizony szívszorítóvá erősödik.

Tovább “Jack csónakázni megy (2010)” »

2

The Fifth Estate (2013)

írta Nikodémus

2014-02-the-fifth-estate-01

Ha évtizedek múltán emlegetik még egyáltalán, ez a film két dologról marad emlékezetes: Benedict Cumberbatch fehérre ondolált hajáról és az irgalmatlan buktáról, amit nyitóhétvégéjén az amerikai mozikban produkált. Ilyen hálátlan az utókor, pedig Bill Condon filmje, a The Fifth Estate – ellentétben például a rettentően kínos jOBS-zal – legalább működőképes filmként.

Tovább “The Fifth Estate (2013)” »

6

Batman: A sötét lovag visszatér I-II (2012-13)

írta Nikodémus

2014-02-tdkr-01

“This’ll be a good life. Good enough.”

Bruce Wayne (Peter Weller) utolsó szavaiként hangzik el ez a két mondat egy olyan képregényben, mely megjelenésekor nem csak a Batman-legendáriumot, hanem magát a képregény-történelmet is alaposan megváltoztatta. Amit Frank Miller író és Klaus Janson rajzoló 1986-ban letett az asztalra, az messze több egy egyszerű képregénynél: egy hős dekonstruálása, az amerikai álom cinikus szétszedése, lélektani és szociológiai értekezés, s mindez egy hátborzongatóan reális jövőképbe ágyazva.

Tovább “Batman: A sötét lovag visszatér I-II (2012-13)” »

0

Blue Jasmine (2013)

írta Nikodémus

2014-01-blue-jasmine-01

Hogy Woody Allen legújabb filmje megosztó, az nem meglepő. Az már inkább, hogy legtöbben szokatlan hangvételét kifogásolják, pedig a Blue Jasmine hangulata nem, csupán témája újdonság az életműben. S még az sem egészen. Ami viszont biztos, hogy vígan klarinétozó rendezőnk befejezte európai vakációját, és nincs kedve viccelni. Nagyon nincs.

Tovább “Blue Jasmine (2013)” »

3

Don Jon / The Spectacular Now (2013)

írta Nikodémus

2014-01-don-jon-spectacular-now-01

Habár gyakran keveredik fel a függőség a mozivászonra, a téma fontossága még nem feltétlenül igazolja a produkciók létjogosultságát. A Don Jon és a The Spectacular Now abban különbözik a közelmúlt idevágó felhozatalától, hogy merész témaválasztással és szokatlan érzékenységgel mesél főhőséről, aki, miközben úgy tűnik, ideális életet él, végzetesen belegabalyodott valamilyen szenvedély hálójába. Onnan pedig nem lehet kikecmeregni kellemetlen szembesítések nélkül.

Tovább “Don Jon / The Spectacular Now (2013)” »

1

A komornyik / Diana (2013)

írta Nikodémus

2014-01-a-komornyik-diana-01

Hollywoodban jól bejáratott Oscar-vadász zsáner az antirasszista melodráma és az életrajzi film, nem csoda, hogy minden évben akadnak szépreményű versenyzők e két műfajban. Az idei stúdiófilm-felhozatal azonban nem sikeredett túl erősre, mi több, A komornyik és a Diana csúnyán alulmúlta az amúgy sem túl magas várakozásokat.

Tovább “A komornyik / Diana (2013)” »

12

Az ember gyermeke (Children Of Men, 2006)

írta Nikodémus

2013-12-az-ember-gyermeke-01

A hollywoodi filmipar kacskaringós története során talán először volt menő akkoriban a “realizálás” (nem függetlenül az első normálisan végiggondolt és profin kivitelezett munkától), s az álomgyárban (milyen ironikus) boldog-boldogtalan nekiállt “valóságközelivé” tenni projektjeit, jött is a földhöztapadt titkosügynök, képregényhős, fantasy, minden. S itt ez a film, melynek műfaja elvben a legelrugaszkodottabb lehetőségeket kínálja, s mégis, mint Clive Owen zoknija, ragad az egész az anyaföld sarától. Az ember gyermeke úgy vegyíti a rögvalót a csodával, ahogy nagyon kevés film (mondjuk A messzi dél vadjai még). Igen, Alfonso Cuarón nem misztikumot, nem varázslatot vagy mágiát kevert sajátos ízű főzetéhez, hanem csodát.

Tovább “Az ember gyermeke (Children Of Men, 2006)” »

3

American Graffiti (1973)

írta Nikodémus

2013-12-american-graffiti-01

George Lucas így járt: neve hallatán mindenkinek AZ jut eszébe. Az imádott-gyűlölt Star Wars, mely azon kevés entitás közé tartozik, aminek mentén valóban két részre lehet osztani a Föld nevű bolygó lakosságát. A XX. század kulturális arculatán minden kétséget kizáróan komoly nyomot hagyó franchise (avagy szutyok, legenda, űroperett, mítoszpótlék, filmforradalom – a megfelelő rész behelyettesíthető) atyja mára mindent és mindennek az ellenkezőjét megtette saját szülöttjével, így nem meglepő, hogy az egyszeri filmrajongó fásultan legyint: elég volt már a lézerkardozásból. A bökkenő az, hogy Lucas filmográfiájában nincs is sokkal több darab. Illetve van egy, ami nagyot szólt, s aminek köszönhette, hogy megcsinálhatta űrkalandját: az American Graffiti. Lássuk, van-e élet(mű) a Star Wars-on túl! (lásd még: Expanded Universe)

Tovább “American Graffiti (1973)” »