0

Young Ones (2014)

írta Nikodémus

2015-03-young-ones-1

Szikár posztapokaliptikus táj, kurta dialógok, szótlan hősök, lassan csordogáló, szikkadt sztori – és dúsan áradó filmzene. Az egyébkénti viszonylag könnyen behatárolható műfajokkal játszadozó Young Ones közepe felé esett le, hogy a kezdetben idegennek ható aláfestés tulajdonképpen kulcsként szolgál Jake Paltrow filmjének egy újabb rétegéhez. Mert a Young Ones elsősorban családtörténet, de nem olyan epikusan, mint A keresztapa, s nem is olyan fátumszerűen, mint a Place Beyond the Pines.

Tovább “Young Ones (2014)” »

4

Ha nem zavar a reklám! – Ma este jön a Kossuthkifli

01-kossuthkifli-plakat

A nemzeti ünnepen, március 15-én 20.55-től vetíti a Duna TV Rudolf Péter Fehér Béla regényéből készült hatrészes tévésorozatának első etapját, amely legalább olyan bizarrnak, eredetinek és viccesnek ígérkezik, mint az alapjául szolgáló regény. Mi alább előzetessel, szinopszissal, werkkel és linkgyűjteménnyel hangolunk.

Tovább “Ha nem zavar a reklám! – Ma este jön a Kossuthkifli” »

3

A Hídember (2002)

írta Nikodémus

2015-03-hídember-1

A filmet ma vetíti a Duna TV 21.50-kor.

Ideges vonósok ütemére forog a kerék az éjszakában – egy tehetős beteget szállítanak sürgősen az intézetbe, kiről az a hír járja, hogy megháborodott. A doktor nyugtatgatja a pácienst, aki egzaltáltan motyogja szörnyű önvádját. 1848-ban járunk, a dicsőséges magyar forradalom és szabadságharc kezdetén – a döblingi tébolydában. Ez a felütés több szempontból is kulcsként szolgál: megérteti a nézővel, hogy nem történelmietlenül kiszínezett Jókai-képeskönyvet lát, hanem egy szenvedélyes, nagy ember végső lemeztelenedését. Talán ez, talán a forgatás és a bemutató körüli politikai hajcihő – avagy mindkettő – akadályozta meg a filmet abban, hogy befussa a hozzá méltó pályát. Pedig A Hídember számos erénnyel (és nem kevés hibával) bírván grandiózus kísérlet a népszerű történelmi film műfajának újragondolására.

Tovább “A Hídember (2002)” »

2

Nagy szemek (Big Eyes, 2014)

írta Nikodémus

2015-02-nagy-szemek-1

Tisztázzuk mindjárt az elején: ez egy Weinstein-film. Tim Burtonnek alig van köze hozzá. Ez persze önmagában nem feltétlenül baj, a loboncos, groteszk figurákhoz vonzódó direktor eddig is vállalt sima bérmunkákat szerzői(nek mondható) filmjei mellett, a gond inkább az, hogy a Nagy szemek sima producerfilmnek is vészesen kevéske, ám mulatságosan önleleplező: van valami ugyebár, ami nem az enyém, de azért gátlás nélkül meggazdagszom belőle.

Tovább “Nagy szemek (Big Eyes, 2014)” »

2

A zenész, aki ott se volt – Llewyn Davis világa (2013)

írta Nikodémus

2015-03-inside-llewyn-davis-1

Kicsit megkésett szösszenet egy kiváló filmről.

Azt gondolnánk, nem kedvez a májusi bemutató egy olyan borús filmnek, mint a Coen-testvérek legújabb rendezése, a Llewyn Davis világa. Verőfényes tavaszi napsütés helyett azonban esős, fázós idő fogadta a tavaly májusi hazai premiert, mely nemcsak a nyári termésnek, hanem a csendesen kallódó népdalénekesről szóló történetnek is határozottan jót tesz.

Tovább “A zenész, aki ott se volt – Llewyn Davis világa (2013)” »

1

Jobb, ha hallgatsz (Kill the Messenger, 2014)

írta Nikodémus

2015-03-jobb-ha-hallgatsz-1

Több volt benne – volt az első gondolatom, miután megnéztem a filmet. Persze gyaníthattam volna: azzal a mozival, amely elvileg piszkos drogügyekről és politikai machinációkról szól, miközben magyar plakátján egy sima (na jó, megszaggatott) 12-es karika virít, valami eleve nem stimmel. A Jobb, ha hallgatsz ígéretes alaphelyzetből indul, és jórészt rendezőjének bizonytalankodása miatt válik végül középszerűvé és felejthetővé.

Ami azért nagy kár, mert hőse többet érdemelt volna. Gary Webb (Jeremy Renner) ugyanis valóban létező személy volt, egy nevesincs helyi lapnak dolgozó újságíró, s a 80-as évek nagy állami drogellenes harcának utólagos elemzése közben észrevesz valami furcsát. Utána megy, és kiderül, hogy a drogellenes szólamokat hajtogató hatalom titokban nagyon is jól megél a Közép-Amerikából származó kokóból, sőt, elősegíti az azzal való kereskedést. A CIA nyakig benne van az ügyben, és a szálak a legfelsőbb körökig vezetnek. Emberünk tehát jó nagy slamasztikába navigálja magát, s amikor cikke megjelenik, robban a botrány.

Tovább “Jobb, ha hallgatsz (Kill the Messenger, 2014)” »

7

Anyu elsírja magát – Sráckor (2014)

írta Nikodémus

2015-03-sráckor-1

Mire ezek a sorok kikerülnek, talán már megtettük végső tippjeinket az idei Oscar-nyertesekre. Ám bármi is történjék a gálán, Linklater remekének mindenképp érdemes néhány sort szentelnünk.

Ráérősen pakolgatok, te évődve még rám tukmálsz egy régi relikviát, és épp hozom be az utolsó dobozt, amikor észreveszem, hogy könnybe lábad a szemed. Mi van, anyu? Te csak csendben zokogsz, majd néhány suta mondatban végre kibököd, mi nyomja a szívedet. Richard Linklater legújabb, minálunk múlt év szeptemberének közepén bemutatott filmje, a Sráckor annak ellenére van tele ilyen mágikus pillanatokkal, hogy egy percig sem keresi a néző kegyeit.

Tovább “Anyu elsírja magát – Sráckor (2014)” »

3

Jane Eyre / Üvöltő szelek (2011)

írta Nikodémus

2015-02-jane-eyre-wuthering-heights-1

A szerelem nem csupán vak és süket – ijesztő is.

Minden második-harmadik generáció szükségét érzi annak, hogy a maga számára újrafogalmazza az örök sztorikat. A regényklasszikusok újraértelmezésének pedig igenis megvan a maga értelme, még akkor is, ha esetenként irodalomtanári hévvel tiltakozunk a kötelező olvasmányok képeskönyvesítése ellen. Hogy egy filmadaptáció silányítja-e a gyermekolvasó nyiladozó fantáziáját vagy sem, nem tisztem eldönteni, új minőség úgyis csak akkor születik, ha a szavakat valóban sikerül képekké formálni – átvinni egy másik műfaj határán. Az egyaránt négy éve készült Jane Eyre és Üvöltő szelek kiváló bizonyíték erre.

Tovább “Jane Eyre / Üvöltő szelek (2011)” »

0

Két nap, egy éjszaka (2014) / Zárt rendszer (2013)

írta Nikodémus

2015-02-két-nap-zárt-rendszer-1

Nem elég becsületesnek lenni, annak is kell látszani – a jól ismert mondás fényében szívszorító korképet rajzol a jelenkori Európa társadalmi-gazdasági viszonyairól a Dardenne-fivérek Két nap, egy éjszaka, valamint Ryszard Bugajski Zárt rendszer című filmje. Hőseik pedig, ha álmodnak is, legfeljebb rémálmot, melyből a mégoly kegyetlen valóságba is megkönnyebbülve térnének vissza.

Tovább “Két nap, egy éjszaka (2014) / Zárt rendszer (2013)” »

2

Vadregény (Into The Woods)

írta Nikodémus

2015-02-vadregény-1

Elsőre kitűnő ötletnek tűnt James Lapine és Stephen Sondheim vastagon önreflexív, enyhén pszichoanalitikus musicaljét megfilmesíteni. Az 1987-ben a Broadway-n bemutatott Vadregény ugyanis úgy mixeli a Grimm-mesék jól ismert hőseit, hogy végig a gyermekének mesélő szülő felelősségére figyelmeztet. A Disney azonban sajnos Rob Marshallra bízta az adaptációt, és hát aki nem átallja meggyalázni Fellini Nyolc és fél-jét, az egyéb rémtettekre is képes – és nem kell hozzá gonosz mesehősnek lenni.

Tovább “Vadregény (Into The Woods)” »

4

A bíró (The Judge)

írta Nikodémus

2015-01-a-bíró-1

Ámulattal figyelem Robert Downey Jr. sziporkázó vibrálását, mióta kokaincsíkok helyett újra Hollywood élvonalában tolja, ám attól tartottam, ha nem vigyáz, végleg belegabalyodik önnön manírjaiba, és úgy végzi, mint Johnny Depp. Már a kirobbanó sikert hozó Vasember-trilógia első része után szurkoltam neki, de A szólista valahogy félrement (igaz, nem rajta múlt). A bíró viszont az ő filmje. Az övé producerileg és színészileg is, bár utóbbi tekintetben azért hangsúlyosan van jelen Robert Duvall is. Mesteri kettősük agyon is nyomhatná a filmet, az viszont annyira pontosra és kicsiszoltra van megírva, hogy még a jellegtelen rendezés sem tudja elrontani.

Tovább “A bíró (The Judge)” »

2

Persepolis (2007)

írta Nikodémus

2015-01-persepolis-1

Az épp két hete történt tragikus párizsi események tükrében újra fájdalmasan aktuálissá vált ez a saját jogán is maradandó film, amely – stílusbravúrok ide vagy oda – nem tesz mást, mint elmesél egy személyes történetet.

Francis Fukuyama elhíresült könyve, valamint Samuel P. Huntington arra írott válasza óta bizonyos: a filmvilág is felfedezte magának az iszlám világot. A hollywoodi fősodor természetesen csupán annyit érzékelt (és érzékeltetett) a történelem feltételezett végének vagy a civilizációk összecsapásának teóriájából, hogy a hidegháború végeztével az orosz cselszövőt az arab terrorista meglehetősen egysíkú figurája váltotta fel a gonosz szerepében. Azóta nagyot fordult a világ, s bár az iszlám világról bizonyára készült alaposabb, árnyaltabb vagy mélyrehatóbb film, a 2007-ben készült Persepolisnál személyesebb aligha.

Tovább “Persepolis (2007)” »