0

The Postcard Killings

írta Minime

Liza Marklund és James Patterson koprodukciós „The Postcard Killers” című regénye alapján készített moziról esik szó a továbbiakban, amely mintegy újabb próbálkozásként szeretne az olvasók által csak „skandináv krimik”-ként ismert könyvek vászonra adaptált változataival megismertetni minket. A forgatókönyvet a női szerző és Andrew Stern szállította a filmhez.

Olvasd tovább

0

Droidzaj: Trailerzenék 4.

írta Minime

Figyelem, új rovat a Filmdroidon: zene és film kapcsolata,
filmzenék, trailerzenék, muzsika minden mennyiségben!

A rovat negyedik részében ismét egy elismert zeneszerző társulat munkásságának rövid bemutatása következik, akik jelenkorunk egyik legrégebben működő zenei produkciós cégeként ismertek a szélesebb közönség köreiben. Munkásságuk kiterjed a zene, a film, a televízió és természetesen az informatika, főképpen a játékok területére is. Mivel az elsők között jelentek meg a zenei piacon, talán nevezhetjük őket a műfaj úttörőinek, útmutatóinak és talán követendő példának is a többiek számára. Jellemzően az ezt megelőzően bemutatott zenei produkciós cégekhez hasonlóan. rövid ismertetés után, néhány ismertebb munkájuk bemutatásával fogjuk „promotálni” őket.

Immediate Music (Immediate)

A cég alapítására 1993-ban került sor az Egyesült Államokban, mégpedig a kaliforniai Santa Monicában. Alapítói Yoav Goren izraeli-amerikai zeneszerző, komponista és producer, a New York-i Egyetem TV-filmproducer szakos diplomása, akire nagy hatással volt a klasszikus filmzeneszerzők munkássága, valamint Jeffrey Fayman dobos, aki már 1977-ben Peter Banks Empire nevű bandájában zenélt. Első munkájuk még 1993-ban elkészült a Carlito útja című film traileréhez. Legnagyobb szakmai elismerésüket 2007-ben zsebelhették be, ugyanis Emmy-díjat nyertek, a 2006-os torinói téli olimpiai játékok zenei megszervezéséért és megkomponálásáért.

Olvasd tovább

0

Röviden: Romlott oktatás (Bad Education, 2019)

írta Minime

Nahát, nahát, milyen kis gyöngyszemekre bukkanhat az ember, ha néha belenéz a mainstream kínálaton kívüli alkotások némelyikébe. Cory Finley rendező Mike Makowsky forgatókönyvéből készült alkotásában az Amerikai Egyesült Államok történetének legnagyobb máig felderített sikkasztási botrányáról tudósít. A filmet ugyan már tavaly bemutatták a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), de a szélesebb közönség elé csak idén juthatott el az HBO jóvoltából.

2002-ben járunk, Dr. Frank Tassone (Hugh Jackman) tankerületi felügyelő, a Boslyn Gimnázium kimagaslóan tehetséges, hiú és nem mellesleg meleg munkatársa igyekszik iskoláját az egyetemi felvételi rangsorok élére tornázni. Ebben segíti megnyerő modora, mindenki felé kinyújtott segítő keze és munkatársa, Pam Gluckin (Allison Janney), akivel évtizedes barátságot ápolnak, és közösen fejik ki a közpénzt a tankerület kasszájából olyan banális dolgokra, amikre általában csak a sznobok képesek. Minden tökéletesen működik, egészen addig, amíg figyelmetlenségből, talán lekezelésből egy elsőéves hallgató, Rachel Bhargava (Geraldine Viswanathan) iskolai újságba szánt cikkének kutatásához túlzottan szabad kezet nem adnak a lánynak, aki akarva-akaratlanul fényt derít a kétes ügyletekre. Időközben pedig Pam nem túl okos családtagjai is gondoskodnak arról, hogy még inkább szoruljon a saját nyakukon a hurok.

Olvasd tovább

1

Tyler Rake – A kimenekítés (Extraction)

írta Minime

A mozik zárva tartása miatti ínséges időkben, az egyébként csak egy „rövidet érő” filmek is terítékre kerülhetnek. Ennek okán esik a következőekben szó a Netflix legújabb üdvöskéjéről, amit a Russo tesók szállítottak, ezúttal Ande Parks-szal társulva, a rendezést pedig Sam Hargrave korábbi kaszkadőr koordinátor rendezői debütálásává avanzsálták. A főbb szerepekre a bollywoodi sztárokon kívül sikerült megnyerniük Thor-t (producerként is) és Jim Hopper seriffet is.

Olvasd tovább

0

Droidzaj: Trailerzenék 3.

írta Minime

Figyelem, új rovat a Filmdroidon: zene és film kapcsolata,
filmzenék, trailerzenék, muzsika minden mennyiségben!

Folytassuk zenei rovatunkat egy újabb produkciós társulattal, akik szintén követik az előzőekben ismertetett kompániák által bejárt utat és mind saját zenei produkcióikkal, mind pedig az azokból kiragadott, megrendelt, általunk főképpen trailerekből ismert motívumaikkal váltak ismertté és tettek szert hírnévre, a „modernkori komolyzene” képviselői között.

Really Slow Motion (RSM)

A produkciós céget a barcelonai születésű Agus Gonzalez-Lancharro alapította 2013. márciusában, Angliában. A Kingston Egyetem komponista szakos mesterdiplomása a baráti társaságából alakította ki rendkívül innovatív és fejlődőképes vállalkozását, amely az évek során szerződésbe került például a CBS-szel, Warnerrel, Universallal és például a Disneyvel is. Számos ipari cég reklámfilmjeiben is vállalnak zenei támogatói szerepet, ezzel is színesítve kínálatuk palettáját.  Munkáját jelentősen segítette, hogy tanulmányai során a díjnyertes komponista és tanár, Maurizio Malagnini hallgatója is volt.

Olvasd tovább

0

Röviden: Bloodshot / Spenser az igazság nyomában / Vadászat / A szoba (2019) / Kémecském

írta Minime

Bloodshot – Ray Garrison (Vin Diesel) sikeres katona és családos ember. Volt. Azonban egy nyaralás során meggyilkolják őt és nejét. De semmi baj, ugyanis megjelenik Dr. Emil Harting (Guy Pearce) és nanotech szuperkatona programja, amely a halott tengerészgyalogosból egy hiperképességekkel rendelkező programozható gyilkológépet csinál, akit szabadon felhasználhat és programozhat, amíg az öntudatára nem ébred. El lenne a szinopszis. A valóság egész más, Diesel a szokásos Toretto-imitációját lenyomva eljátssza a „Nyár” Katonáját, miközben az Extremis-hez szinte passzoló cuccost tol bele, ugyanaz a színész, és gyakorlatilag látunk egy Halálos Iramban 12-t a Mementóval és a Vasember 3-mal ötvözve. Ja, és Diesel gyakorlatilag tök hiteltelen, hiszen annyira belegyepesedett már a FF-franchise karakterébe, hogy Groot hangján kívül mindent ugyanúgy játszik el. Steven Seagaltól csak a létező arcmimikája különbözteti meg. Inkább csinálhatna rendes Riddick filmeket az ilyenek helyett. David Wilson kezdő rendező egyáltalán nem áll a helyzet magaslatán, és Jeff Wadlow-ék írópárosa is tudott már ettől jobb anyagot összehozni. Mindenesetre a Valiant kiadó valószínűleg felemás érzésekkel tekinthet erre az alkotásra, hiszen egyrészt végre moziba került egy hősük, másrészt viszont a koronavírus miatt hatalmasat buktak rajta, de közel sem akkorát, amekkorát a karantén kimaradása okozott volna. Látványos, akciódús, de semmi különös. Eiza González viszont nagyon „hot”, cuki látványelem. A film eredetiség értéke alapján a cím lehetett volna Bloodshit is.  Értékelés: 40%

Olvasd tovább

0

Droidzaj: Trailerzenék 2.

írta Minime

Figyelem, új rovat a Filmdroidon: zene és film kapcsolata,
filmzenék, trailerzenék, muzsika minden mennyiségben!

Újabb hónap, újabb fülbemászó dallamok, ezúttal azonban egy másik zenei produkciós társulattól, akik nem kevésbé sikeresek, mint az Audiomachine, és hasonlóan szerteágazó, sokoldalú tevékenységük során kiváló muzsikákkal látnak el minket és a film- és játékipart. Ismerkedjünk meg a Hi-Finesse Music and Sound csapatával kicsit bővebben!

Hi-Finesse

A produkciós cég alapítója Jez Colin, a kaliforniai egyetem zenészdiplomása, aki pályafutása során a zene minden területén megfordult. Előadóként az 1990-es években a The Solsonics nevű hiphop-jazz banda előadója volt, majd közreműködött olyan sztárok segítőjeként, mint Stevie Wonder, Sade vagy Alanis Morrisette, valamint részt vett az N’Sync, a Sublime és Barry Manilow albumainak elkészítésében is. 2008-ban immáron sikeres és elismert zeneszerző és producerként alapította meg a Hi-Finesse stúdiót, ahol a keze alatt dolgozó komponisták csapatával immáron több száz mozitrailer, játékelőzetes, TV-spot és más reklámokhoz készítettek jobbnál jobb zenei betéteket, amelyeket az Audiomachine-hoz hasonlóan önálló albumokon megjelentetve, saját termékként is népszerűsítenek és elérhetővé tesznek a halandó zenerajongók számára is.

Olvasd tovább

0

Röviden: A láthatatlan ember / Sötét vizeken / Talpig fegyverben / A Hold árnyékában / Hétköznapi vámpírok

írta Minime

A láthatatlan ember (The Invisible Man) – Egy nagyon régen megteremtett antihős sztorija elevenedik meg a mozivásznakon, természetesen korunk high-tech igényeihez alkalmazkodva és burkolt társadalmi problémafelvetéssel megspékelve. Leigh Whannell már tavaly is remek kis darabot hozott a nézőknek az Upgrade című sci-fi akciójával és hálistennek ez ezúttal sincs másképp. Cecilia Kass (Elizabeth Moss) az éjszaka közepén titokban elmenekül a hosszú ideje tartó mérgező párkapcsolatából, amelyben Adrian Griffin (Oliver Jackson-Cohen) high-tech optikai zseni mellett már nem látott más kiutat. A kapcsolat alatt elszenvedett sérelmei miatt, szinte ki sem mozdul barátja, James (Aldis Hodge) és lánya házából, pusztán a szökését segítő testvérével, Emily-vel (Harriet Dyer) tartja a kapcsolatot. Egy nap azonban jelentkezik Adrian öccse, az ügyvéd Tom (Michael Dorman), aki közli Ceciliával, hogy Adrian öngyilkos lett, és tetemes hagyatéka egy részét neki szánta, ám azzal a kikötéssel, hogy főhősnőnk nem keveredhet semmilyen törvénytelen dologba. A papírok aláírása után az új élet reményében bizakodva hazatérő Ceciliát azonban kellemetlen meglepetések és gyanús jelenségek kezdik érzelmileg és szellemileg terrorizálni, ami feltételezi Adrian jelenlétét. A nő hiába állítja, hogy volt párja életben van, senki nem hisz neki, és az ezzel párhuzamosan történő események még inkább a szakadék szélére sodorják. Elizabeth Moss kiválóan adja vissza a félelemben élő, rettegő főhősnőt, a családon belüli erőszakra utaló nyomok hatásosak, de borzalmasan egyoldalúak és sablonosak. (Ahogyan a polkorrekt médium, így a film sem vizsgálja a jelenség mindkét oldalát és ez igaz a #metoo-mozgalom kommunikációjára is napjainkban. Sajnos ez egy másik történet, amiről szívesen írnék, de ennek nem itt van a helye és ideje, pedig bosszantó jelenségek.) A film viszont kifejezetten izgalmas, nézhető és élvezhető, ahogyan az Upgrade is, amelyben már Whannell elengedi James Wan kezét és mer önállóan gondolkodni. Értékelés: 70%

Olvasd tovább

3

Röviden: A vágyak szigete / Úriemberek / 1917 / Jay és Néma Bob Reboot / 21 híd

írta Minime

A vágyak szigete (Fantasy Island)Jeff Wadlow (Kick-Ass 2) író-rendező-producer egy ’70-es évekbeli sorozatból készített természetfeletti „nemhorror”-filmet. Összekapott jó néhány „B” kategóriás színészt, akik meglehetősen komolyan vették a szerepüket, és így sikerült összehozniuk egy kellően feledhető élményt. A sziget egy titokzatos karibi helyszínen létezik, ahová egy nyereményjáték folytán öten érkeznek meg. Egy ingatlanügynök (Maggie Q), egy diáklány (Lucy Hale), egy rendőr (Austin Stowell), és két testvér (Ryan Hansen és Jimmy O. Yang). Mindannyian másra vágynak, és a sziget ezt teljesíti is, ám a dolgok rövidesen bizarr fordulatot vesznek, a direktor, Mr. Roarke (Michael Pena) pedig unott nyugalommal ismételgeti mottóit. Hiába érkezik egy remeteszerű idegentől – Damontól (Michael Rooker) – segítség, úgy tűnik, nincs kiút a vágyak rémálmából. Sőt, idővel egyéb furcsaságokra is fény derül, ahogyan arra is, mi a kapcsolat a szigeten tartózkodó, vágyakozó vendégek múltjában, és ki a felelős minden velük történő csínyért. Alapvetően egy kusza, horror-elemeket elvétve prezentáló klisés és buta alkotás, ami ráadásul kissé elnyújtott is. Wadlow ennél azért tud jobbat, és reméljük, törekszik is majd erre, mert ez nagyon halvány. Értékelés: 30 %

Olvasd tovább

1

Droidzaj: Trailerzenék 1.

írta Minime

Figyelem, új rovat a Filmdroidon: zene és film kapcsolata,
filmzenék, trailerzenék, muzsika minden mennyiségben!

Eléggé régen tervezem már ennek a rovatnak az indítását és talán végre elérkezünk az első cikkhez, amelyet reményeim szerint még néhány követni fog. Tematikailag, ahogyan a cím is mutatja, olyan zenékkel és főként az őket létrehozó csapatok, szerzők bemutatásával foglalkozunk kicsit, akik mozifilmek teasereihez és cinematic trailereihez készítenek, illetve „bérelnek” zenéket. Számos ilyen zenei produkciós cég létezik, közülük fogunk mostani rovatunkban szemezgetni és kicsit bemutatni munkásságukat. Hozzátéve azt a tényt, hogy nem vagyok zenében jártas ember, viszont rajongok az „epic score” kategóriába tartozó elektronikus és hagyományos úton komponált zenei betétekért.

Gondolom, nem csak jómagam vagyok az egyetlen, akit azonnal levesz a lábáról, ha egy trailer muzikalitása rendkívüli módon fülbemászó és igényesen elkészített munka. Sokan talán nem is gondolják, hogy mennyi munka és elkötelezettség szükséges ezeknek a dallamoknak az elkészítéséhez. Azt talán pedig még kevesebben, hogy ezekért a zenékért nem a film hivatalos zeneszerzői általában a felelősök. A film produkciós vezetői általában kiválasztanak egy zenei produkciós céget, szerződést kötnek velük és felkérik őket valamelyik szerzeményük teljes jogú felhasználására. Azonban főként a nagyobb franchise-ok esetében szükségesnek tartják, hogy a film főtémája is helyet kapjon a trailerben, ezért némileg módosított formában kerülnek bele a trailerekbe. Ezeket a módosításokat pedig az adott zenei produkciós cégek zenei vezetői és zeneszerzői tökéletesen el is végzik. Helyenként, a legnagyobb hagyományokkal rendelkező mozisorozatoknál nem kockáztatnak ilyen merész húzásokat, és a film eredeti zenéjét alkalmazzák módosítva a trailereikhez, azonban ez egyre inkább eltűnik a a kínálatból, és lassan már csak a Star Wars-filmeknél megfigyelhető. Ezek a produkciós irodák sokszor „felelősek” számítógépes játékok zenéiért és azok bemutatóinak betéteiért is, sőt előfordulhatnak közös munkáik adott filmek és játékprodukciók hivatalos zeneszerzőivel is. Az együttműködések palettája szinte végtelen.

Első cikkünkben egy amerikai zenei produkciós csapat tagjait és legismertebb munkáit szeretném bemutatni nektek.

Olvasd tovább

1

Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) – Birds of Prey (And the Fantabulous Emancipation of One Harley Quinn)

írta Minime

Az Öngyilkos Osztag legkedveltebb és legőrültebb figurája a rendkívüli külső adottságokkal és még ennél is fertőzőbb belső káosszal megáldott Harley Quinn (Margot Robbie) volt. Egyértelműnek tűnt a film kritikai sikertelensége ellenére is, hogy a karakter önálló filmért kiált, és ez szinte kötelező jelleggel meg is fog valósulni. A rendezésre Cathy Yan vállalkozott, míg a szkriptet Christina Hodson szállította.

Olvasd tovább

0

Bad Boys – Mindörökké rosszfiúk (Bad Boys for Life)

írta Minime

25 évvel az első közös akciózás után és 17 évvel a másodikat követően visszatérnek a vászonra a rosszfiúk. Azaz Mike Lowrey (Will Smith) és Marcus Burnett (Martin Lawrence), bár kétlem, hogy bárkinek, aki a két korábbi rész előtt született, be kéne mutatnunk a film főhőseit. A rendezést ezúttal a már kissé megalázóan kiközösített Michael Bay helyett a gyakorlatilag ismeretlen, ezzel szemben polkorrektségből belgának nevezett Adil El Arbi és Billal Fallah páros vállalta magára.

A történet középpontjában ezúttal egy, a múlt sötétjéből felbukkanó kísértettel kell megküzdeniük a fiúknak, akinek célja a bosszú egy réges-régi sérelem miatt, és ez annyira felbosszantotta szegénykét, hogy képes miatta merényletet végrehajtani Mike ellen. Amint az várható, Lowrey-t azért keményebb fából faragták, minthogy csak úgy belehaljon egy aprócska likvidálási kísérletbe, így visszatér, és még egyszer utoljára Marcus-szal karöltve lerendeznek pár rosszfiút, elkapják a gonoszokat és közben letarolnak mindent és mindenkit vagy fegyverrel és/vagy poénokkal.

Olvasd tovább