1

Lökd a ritmust (Stomp the Yard)

Tánc, zene, suli, hiphop.. rengeteg ilyet láttunk már. De ez egyetem, ez az élet, egy lövésed van és azt sem kéne elcsinálni.

DJ és csapata tehetséges breakesek, hiphop táncosok. Ám egyszer túl lőnek a célon, és DJ bátyja életét veszti benne nagy álmokat, gondolatokat, terveket hagyja maga mögött. DJ úgy érzi, hogy akkor neki kell ezeket beteljesíteni. Éppen ezért egyetemre megy, keményen tanul, és hogy fizetni tudja az egyetemi tanulmányait, suli mellett kertészkedik, és ebből tartja fent magát. Büszkeségből nem lép be egyik “ház”-ba sem, de a szerelem és a társaság máshova sodorja. Mégsem a nagymenőkhöz lép be, hanem a Theta Nu Theta csapatába, az örök másodikokhoz. Természetesen itt már sejtjük, hogy majd vele ők lesznek a tánc versenyen az elsők.

Olvasd tovább

4

Bajok Harryvel (Trouble with Harry)

A címet leírva a gondolat mosolyt csalt az arcomra. Nyilvánvaló, hogy most egy jó páran azt hiszik, hogy Harry Potter-rel vannak problémáim, de nem így van. Jelen esetben felejtsük el a modern világ, a mai filmek csodáját és repüljünk vissza az 50es évekbe.

1955-ben Alfred Hitchcock megalkotta ezt a tőle szokatlan filmet. Mindenkinek a fejében Hitchcock neve hallatán a Psycho és hasonló kaliberű filmek jutnak az eszébe. Hiszen ő erről ismeret főleg az emberek körében. Mégis néma filmek, thrillerek, hangos filmek, fekete komédiák, suspense technika köthető a nevéhez. Jelen esetben egy fekete komédiát említettem. Méghozzá a Bajok Harryvel (Trouble with Harry) című csodálatos alkotást.

Olvasd tovább

0

Step up 2: baki vagy furcsa logika?

0stepup2

Szóval… aki még nem látta, az most ne is olvassa tovább. Aki már látta, az meg lehet észre is vette. Mondjuk ha csak egyszer láttátok akkor minden új, szóval nem annyira tűnik fel. Én 2. megnézéskor vettem észre, hogy valami nm stimmel, de nem vészes, vagy csak egy kis baki, vagy szándékos (szándékos is lehet mert úgy van összevágva, hogy akár ritmust is ad).

Valószínűleg van más hiba is a Step up 2-őben, mert melyik filmben nincsen, de nekem még csak ez az egy szúrt szemet. Vegyük elő a final show case-t, a végét amikor az esőben táncolnak, a versenyt amit morálisan meg is nyernek. Kimennek az utcára, oké; esik az eső, klisé, nyilvánvaló volt, hogy esnie kell, oké. De amikor csak a fiúk táncolnak, és háromszög alakzatot formálnak, valamint, szinte gépi mozgást utánoznak, nah azt a részt érdemes többször is átvizsgálni. Tettek bele egy olyan talán csavart, vagy hibát, hogy először minden melléktáncos egyszál trikóban van, majd vágás és hirtelen lesz rajtuk melegítőfelső, következő vágás után ismét trikó, majd vágás és ismét melegítőfelső, eléggé hosszan játszanak ezzel… természetesen annyira nem tűnik fel mivel az is vizes, de hirtelen a tökéletes emberbőr-szín feketére változott… nekem ezzel tűnt ki. Amúgy abban a pici részben többször is elkövetik ezt a hibát, vágás és más lesz hirtelen a ruhájuk. Nem veszélyes, nem zavaró, elsőre nem is észrevehető, csak sokadjára már furcsa.

Jah és azért ezt a részt tudom csak ennyire pontosan “kifikázni”, mert ha nincs időm az egész filmet megnézni, akkor megnézem Tyler és Andie “csatáját” a Church című dalra, illetve a végét, a verseny táncukat. Szóval kicsit már sokszor láttam.

4

Egy bébiszitter naplója (The Nanny Diaries)


Nemsoká szeretnék én is ilyen munkakörbe lépni egy röpke nyári munka erejéig, így eléggé aktuálisnak éreztem a filmet címéből ítélve. Be kell valljam Scarlett Johanssont sem láttam még soha filmben szerepelni, csak klipben (Justin Timberlake: What goes around… comes around), így az is érdekelt, hogy milyet tud alakítani egy filmben.
5

Step Up 2

Kezdjük azzal, hogy tipikusan egy 2. rész. Nah jó azért nem annyira rossz, nem annyira negatív, de vannak pro-i és contra-i.
Először is… alap dolgokban változások az előzőhöz képest
– a készítők között: ezt Jon Chu rendezte, Karen Barna és Toni Ann Johnson írta.
– a szereplők között: természetes mások a főszereplők és a mellék szereplők is, ám Channing Tatum még feltűnik egy tánc erejéig.
7

Csillagok háborúja: Új Remény – 4. epizód (1977)

Eredetileg egy kritikát szerettem volna kihozni erről a filmről, csak sajnálatos módon többször is meg kellett néznem és nem igazán vagyok már képes kritika-jellegűt írni róla. Így inkább csak a véleményem olvashatjátok, ami sokszor nincs alátámasztva pontosan, de igyekszem megértetni mindenkivel az álláspontom.
Vitathatatlan ha Star Wars az eddig filmtörténelem legnagyobb volumenű több részes alkotása. Bevallom, mikor meg kaptam feladatnak, nem értettem h a 77eset kell-e megnézni az Új Reményt, ami a történetben a 4. rész, de elkészítés idejét nézve az 1., vagy a Baljós Árnyakat, ami a történetben az 1. rész, de elkészítésben a 4. Mikor csak érdeklődtem ismerősöknél, mindenki rávágta, hogy hiába vagyok filmes szakon ha ennyit sem tudok, hogy a Baljós Árnyakat épp eszű ember nem adja fel elemezni.
Olvasd tovább
3

Krónikák

0narnia

Már napok óta böki a csőröm de nem tudtam gép közelébe jutni. Most leírom..

Adott egy fabula: van 3 kisgyerek (2 fiú és egy lány), testvérek, akik egy új helyre kerülnek. Itt felfedeznek egy csodálatos világot, amit csak ők ismernek és nincs is más kapocs a két világ között.

Nah erre most pedig építsünk fel egy ismert syuzhet (ejtsd: szüzsé): A második világháború alatt vidékre, egy professzorhoz költöztetett négy Pevense testvér közül a legfiatalabb, Lucy átsétál egy mágikus szekrényen, amely mögött egy mesés birodalmat fedez fel. Narnia felett a gonosz Fehér Boszorkány uralkodik, aki állandó télbe zárta a birodalmat, ám Lucy és testvéreinek érkezése jelzi az új idők közeledtét: Aslan, a mágikus erejű oroszlán és egyben nagyúr visszatérését. És a vége természtesen happy end. Noh de ezt a syuzhet ismerjük, még a címét is tudjuk: Narnia krónikái: az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény.

Noh de stílusosan fel tudnánk még építeni még ezernyi syuzhet (ejtsd: szüzsé): erre a fabulára. Csak egy kis ízelítő, hogy ien is lehet belőle:
Adott három testvér: Jared, a bajkeverő, Simon, az okos ikertestvére és Mallory, a szokásos lányszereplő. A Grace-trió édesanyjukkal az ősi Spiderwick-villába költöznek, mely elsőre – köszönhetően Viktóriánus stílusának – nem nyeri el tetszésüket. Ám egy napon a házban rábukkanak egy rejtett szobára, benne Brownie-ra, a ház falaiban élő manószerű figurára és egy könyvre. Innentől veszik kezdetét a kalandok. Felbukkan ugyanis Mulgarath, az ogre, aki goblinseregével szeretné megszerezni a könyvet. Szintén csoda világ, szintén happy end.

Ez utóbbi bár kísértetiesen hasonlít a Narnia krónikáira, mégsem az és nem is annak átdolgozása. Ez, kérem szépen, a Spiderwick Krónika… Azt hiszem a címét kimondva nem is kell több kommentárt fűznöm hozzá. De ez már kb 4 napja szúrja az oldalam… véletlen vagy nem véletlen ez a hasonlóság, mindkét film adaptáció, hm… tökéletes példa az egy fabulára felépíthető syuzhe-k sokaságára és változatosságára..

2

A 80. Oscar-díj nyertesei

Magyar időszámítás szerint ma hajnalban lezajlott a 80. Oscar gála. Mint ahogy azt sokan megjósolták: Nem vénnek való vidék tarolt, Johnny Depp nem kapott Oscart, és az Oscar talán legnagyobb egyéni vesztese Cate Blanchett, aki főszereplőnek és mellékszereplőnek is volt jelölve, de egyiket sem vihette haza.

 

Best Picture

Atonement
Juno
Michael Clayton
No Country for Old Men
There Will Be Blood

Best Director

Julian Schnabel — The Diving Bell and the Butterfly
Jason Reitman — Juno
Tony Gilroy — Michael Clayton
Joel and Ethan Coen — No Country for Old Men
Paul Thomas Anderson — There Will Be Blood

Best Leading Actor

George Clooney — Michael Clayton
Daniel Day Lewis — There Will Be Blood
Johnny Depp — Sweeney Todd: The Demon Barber of Fleet Street
Tommy Lee Jones – In the Valley of Elah
VIggo Mortensen — Eastern Promises

Best Leading Actress

Cate Blanchett — Elizabeth: The Golden Age
Julie Christie — Away from Her
Marion Cotillard — La vie en rose
Laura Linney — The Savages
Ellen Page — Juno

Olvasd tovább

2

Ház a tónál (2006)

Vannak fura szokásaid? Esetleg szeretsz levelet hagyni a következő lakónak az előző lakásodban, hátha érkezik oda még valami fontos iratod? Vagy más ilyen rigolyád van? Ezért furán néznek rád? Ne szomorkodj, lehet hogy ezzel találod meg a nagy Őt.
Kate egy chicagói kórházban vállal állást, ezért kénytelen elhagyni tóparti házát. Sok érdekes dolog foglaltatik az “üvegdoboz” történetében, de erről mit sem sejt Kate. Hagy egy üzenetet a postaládában, hogy aki ideköltözik és még az ő leveleit kapja meg, az vigye a fenti címre. Alex ezt meg is tenné, csak annyiban hibádzik a dolog, hogy azt a háztömböt még meg sem építették és a nő is idiótának tűnik, mert 2 évvel előredátumoz. Valójában 2 külön időben élnek, Alex le van maradva 2 évvel, már összehozta őket a sors párszor, de soha nem jöttek össze. Mindent megtesznek, hogy találkozzanak, de valahol valami hiba kerül a gépezetbe, mert Alex nem jön el az étterembe. Kate rájön kisvártatva, hogy mi volt az ok, de az utolsó pillanatban még próbálja megmenteni a “kapcsolatukat”. Több évet várnak egymásra, számukra megérte várni.Hm, szép is a szerelem, főleg ha képes vagy várni a másikra akár éveket is. Itt nekik megérte várni, és a film azt sugallja, hogy megéri várni, de valójában, a való életben megéri-e várni? Nem fut-e el melletted az élet, amíg Őt várod? Természetesen a film hihetetlen, hiszen pont ilyen dolog nem történhet meg, de a várakozás fogalma, érzése bárhol megjelenhet. De van-e minden áron értelme várni? Ha van, mennyit?Ezek mind szinte már filozófiát érintő gondolatokat eredményezhetnének, de ezek fogalmazódtak meg bennem a film után közvetlenül.

2006 nyarán került a mozikba ez a film. Alejandro Agresti rendezte, és David Auburn írta a forgatókönyvet. Kate-et Sandra Bullock, Alex-et Keanu Reeves keltette életre.

Szép, romantikus, de nem sírós. Ajánlom azoknak is, akik nem szeretik a szerelmes filmeket.

0

Don Juan DeMarco (1994)

Tegnap volt szerencsém ismét megnézni a Don Juan DeMarco-t, és még mindig okoz meglepetéseket ez a film. Nem csak a szereplők csodálatos játéka, hanem a történet maga, a sztori ami mögött megbújik sok-sok mély igazság.Most nem engedném hosszan szabadjára a gondolataimat, mert ezt a filmet gyorsan el lehet intézni szavakban. Kiváló, megdöbbentő, érthetetlen, érthető, és elgondolkodtató. Mindenki abban a világban él, amelyikben maga akar, mindenkinek az élete a saját kezében van, lehetsz őrült, ha akarsz, de lehet h ez a normális, vagy lehetsz átlagos, holott lehet, hogy ez a nem normális.