5

Így néz ki Hailee Steinfeld az Űrdongó filmben

Miközben a Transformers 5. része még próbál pár millió dollárt összegyűjteni elindult az Űrdongó (Bumblebee) spin off forgatása. Ezt a filmet Travis Knight rendezi és 1987-ben fog játszódni. Hailee Steinfeld lesz a főszereplő, aki majd megbütyköli a kissé leamortizálódott Autobotot. Steinfeldről került ki egy kép az internetre.

tn_1steinfeldbumblebee

0

Ősszel indul az Ikrek folytatásának a forgatása

twins10Amikor Arnold Schwarzenegger letudta kormányzói feladatát ismét Hollywood felé vette az irányt. A teendői között volt az Ikrek (Twins) folytatása, illetve a Conan következő része is. Azonban a visszatérése nem sikerül valami fényesen és azóta sem hoztak filmjei combos eredményeket, így érthető módon a tervezetek sem valósultak meg túl gyorsan. Viszont az Osztrák Tölgy a Kleine Zeitungnak adott interjút, ahol arról beszélt, hogy hamarosan Danny DeVito-val és Eddie Murphy-vel forgathat.

„Ősszel elindulnak a Triplets munkálatai Eddie Murphy-vel és Danny DeVito-val.” – mondta. És hát úgy három hét múlva már véget is a nyár. Valószínűleg hamarosan közzéteszik a hivatalos bejelentést is.

Kiderült, hogy hamarosan halálosztó gépezetként is láthatjuk. Ugyanis arról is beszélt, hogy a Terminator 6-hoz 2018 márciusában látnak hozzá, amely után jöhet a Conan is.

0

Ilyen lesz Josh Brolin a Deadpool 2-ben

A következő Deadpool filmben Kábel is benne lesz. Még szép, hiszen beharangozták az előző rész végén. Többen jelezték, hogy boldogan bevállalnák a szerepet, azonban kiderült, hogy Josh Brolin bújhat az időutazó mutáns bőrébe. Hogyan fog kinézni Brolin? Hát így.

Olvasd tovább

0

Stb…

0gin

Guardians Inferno – klip készült a Galaxis őrzői egyik számából David Hassellhoff-fal és a színészekkel.

Az Életrevalók amerikai remake-je The Upside elnevezés alatt fog futni és 2018. március 9-én mutatják be.

Marwan Kenzari lesz Jafar az élőszereplős Aladdinban.

James Gunn szeretné, ha megvalósulna a Galaxis őrzői spin off: a Ravagers.

Az Amazon Studios állt be a Lucy and Desi projekt mögé.

Christian Bale ismét hízókúrában vett részt a Dick Cheney film miatt.

Folytatás készül az 1984-es Karatekölyökhöz, méghozzá sorozat formában. Ralph Macchio és William Zabka is benne lesznek.  Olvasd tovább

1

Box Office: Belassult augusztus

darktowerÉszak-Amerikai box office: Egészen ambiciózus vállalkozásnak indult a Setét torony (The Dark Tower), de sok évnyi küzdelem után mintha Ron Howardék is lemondóan legyintettek volna rá, örültek, hogy a Sony és az MRC beállt a projekt mögé, összedobták a büdzsét és már nem érdekelt senkit, hogy a két stúdió úgy faragta a sztorit, ahogy nekik tetszik. Az előzetesek után a rajongók szkeptikus véleményeit olvasva és a nem túl meggyőző anyagok után várható volt, hogy nem lesz kimagasló nyitány. A hét elején ugyan eléggé megugrott a jegyrendelés, de miután kijöttek a kritikák, hirtelen vissza is esett az érdeklődés. Hiába reklámozta maga King is a produkciót, ha inkább arról lehetett hallani, hogy Nikolaj Arcel rendező csúnyán elrontotta a filmet. Olvasd tovább

0

Clint Eastwood 25 éve mutatta be a Nincs bocsánat klasszikus westernt

unforgivencover

Sokszor és sok helyen temették már a westernt, de hiába dobálják rá serényen a földet, a műfaj csak nem akar kimúlni és minduntalan megmutatja, hogy van benne élet. Jobb és rosszabb darabok készülnek, néha pedig berobban egy rendkívüli darab is, amelyről ódákat zengenek. 1992-ben Clint Eastwood vadnyugati filmjének a bemutatóját várja a közönség. Nyilván már maga a rendező-színész neve is elég, hogy a figyelem ráirányuljon a Nincs bocsánatra, de amikor a kritikusok ódáitól telt meg az összes szaklap már sejthető volt, hogy remek western született. 25 éves a film, remek alaklom, hogy írjak pár érdekességet róla.  Olvasd tovább

7

Top 10 Stephen King adaptáció

Stephen King, a horror nagymestere – legalábbis így szokták hívni a szerzőt. Mégis, ha belegondolunk nem csak rémtörténetek köthetőek a nevéhez. Nyilván készült jó néhány ijesztő és klasszikus alkotás művei alapján, de azért A remény rabjai nem hiába egyik legnépszerűbb adaptáció. Hiába reméltük, a Setét torony nem fog a jobb King filmek közé tartozni, ettől függetlenül remek alkalom kínálkozik egy (szubjektív) toplista összerántására. A sztorileírásokat hanyagolnám és nem is állítanám sorba őket.

halalsoron

Olvasd tovább

0

Kill or Be Killed előzetes

killorbeBella Thorne néhány évet eltöltött táncolós műsorokkal és a Disney projektek között, érthető, hogy más műfajban próbálkozna. Méghozzá a horrorban és thrillerben. Kérdés, hogy ezzel meddig jut: a vásznakig vagy a DVD részlegre. Idén jön ki a Keep Watching, amiben Natalie Martinez, Ioan Gruffudd és Chandles Riggs oldalán játszik.

Egy család mit sem sejtve ér haza, nem tudják, hogy házuk minden szegletét ismeretlenek bekamerázták. Hamarosan ők is rájönnek, hogy valami nincs rendben. Miközben a világ minden egyes részéről újabb és újabb nézők kapcsolódnak be, a família tagjai számára világossá válik, hogy ölniük kell, különben őket csinálják ki.

Joseph Dembner forgatókönyvéből Sean Carter, a Culebra rendezője készíthetett filmet.

killorbekilled

0

7. Mozinet Filmnapok – Cannes-i és velencei sikerek premier előtt

0mozinet

Sajtóhír: Idén is lesz Mozinet Filmnapok: 2017. október 20-23. között immár hetedik alkalommal tekintheti meg a közönség a világ filmtermésének krémjét, jóval a hivatalos hazai mozibemutató előtt. Ezúttal a Cannes-i, Velencei és Torontói Nemzetközi Filmfesztivál programjából szemezgethetnek, többek között érkezik az Életrevalók rendezőinek az új filmje, az Eszeveszett esküvő, és több korábbi nagy magyar siker is újra látható lesz a nagyvásznon. A rendezvénynek Budapesten a Puskin mozi ad otthont, országosan további 15 város art mozijai csatlakoztak az eseményhez. Olvasd tovább

0

Lebowski Fesztivál – 20 évvel a film után a rajongók még mindig összegyűlnek

dudettoki

1998-ban mutatták be A nagy Lebowski-t. Az Equire magazin cikkírója megjegyzi, hogy amikor elment a vetítésre a terem félig sem volt tele és a végén úgy látta az embereken, hogy nem igazán tetszett nekik a film. Emlékszem, hogy amikor jegyet váltottam Coenék rendezésére, szintén nem volt nagy a tolongás. De ennek ellenére nem merült feledésbe alkotásuk, sokszor idézgetnek belőle és Jeff Bridges karaktere nagy kedvenc lett bizonyos körökben. Immáron 16. évét töltötte be a Lebowski Fest Louisville-ben. A fesztivál alapítója, Will Russell beszélt az Esquire-nek a kezdetekről.

Elmondása szerint volt egy csapnivaló bandájuk, de ahelyett, hogy gyakoroltak volna, több idő ment el arra, hogy a filmből idézgettek. Az egyik taggal elment egy tetoválótalálkozóra, ahol kicsit unatkoztak és ismét csak felemlegettek néhány jelenetet és mondatot a produkcióból. Hamarosan egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Russell körbenézett kicsit és úgy gondolta, ha arra van igény, hogy egyesek piercingjüknél fogva felakasztva lógnak a plafonról, akkor miért is ne lehetne összehozni a Lebowski rajongókat.

Szóval a barátaival közösen Louisville-ben kibérelték a baptistáktól egy lepukkant tekepályát. Nem igazán reklámozták, arra számítottak, hogy jó ha húszan elmennek. De nagy meglepetésükre 150 ember gyűlt össze. A következő évben már nagyobb helyre volt szükség és hát a felekezet sem volt megértő, hiszen kikötötték, hogy nem lehet inni, se káromkodni. Így tehát kivették egy másik helyet és 1200 ember bukkant fel.

jeffbridges

A Lebowski Fest pedig szépen elterjedt, további 15 városban tartották meg. Az öröm csak fokozódott, hiszen minden a film szinte minden sztárja megjelent, köztük Jeff Bridges is, aki hozta magával zenekarát is. Remek bulik kerekednek ki ebből, lehet bowlingozni, inni a Fehér Oroszt és hallgatni a Creedence-t.

0

Goodbye Christopher Robin előzetes

goodbyechristopherOktóberben mutatják be a Micimackó alkotójáról, vagyis A.A. Milne-ről szóló filmet. Domhnall Gleeson játssza a főszerepet, a szerző nejét Margot Robbie alakíthatja. Simon Curtis rendezése a közkedvelt gyermekkönyv íróra és fiára, Christopher Robinra összpontosít. A gyerek játékai alapján született meg a Százholdas pagony ötlete.

Frank Cottrel Boyce és Simon Vaughn írták a forgatókönyvet. Kelly Macdonald, Will Tilston, Phoebe Waller-Bridge is feltűnnek a filmben. Egyelőre nem tudni, hogy itthon mikor mutatják be. Olvasd tovább

0

Johnny English visszatér

Johnny English 2003-ban mutatkozott be, Rowan Atkinson alakíthatta a kissé kétballábas angol ügynököt. Mivel eléggé szépen teljesített a klasszikus kémfilmek paródiája, elkészült a folytatás is, de kellett egy kicsit rá várni, hiszen csak 2011-ben érkezett meg. A harmadik felvonást szintén nem siették el. Jövőre fut be a következő darab, amiben szintén Atkinson lesz a főhős, a rendezői feladatokat David Kerr látja el. A forgatás kezdetét vette.

johnnyenglish3