0

Poén: Deadpunch trailer

Azt hiszem, csupán a One-Punch Man-t kell kicsit jobban megismernünk, a többit már érteni fogjátok.

“A történet főszereplője Saitama, a címadó One-Punch Man, avagy az Egy-Ütés Ember nevű szuperhős, akinek az évek során még a haja is kihullott, olyan keményen edzett azért, hogy hős lehessen. De ezzel végül olyan hatalmas erőre tett szert, hogy a nevének megfelelően képessé vált egyetlen ütéssel legyőzni bármelyik ellenfelét, ami rendkívül rövid és antiklimatikus csatákat eredményezett a számára. Saitama így rövid idő alatt beleunt a hősködésbe, de azért töretlenül keresi méltó ellenfelét, aki képes lehet huzamosabb ideig szembeszállni vele. Eközben szert tesz egy tanítványra és szuperhős barátokra, csatlakozik a Hősök Szövetségéhez, és igyekszik elismertséget szerezni magának a hősök körében.” (forrás: Bogie-chan)

Deadpoolt mindenki ismeri. Aki mégis bővebben szeretne tudni róla IDE kattintson.

Vegyítés után az eredmény:

 

 

 

60

Star Wars: Az ébredő Erő (kibeszélő)

starwarscover

Ez a poszt azoknak készült, akik már látták a filmet, és mindenféleképpen el szeretnék mondani a véleményüket. Itt bátran lehet beszélni mindenről, tehát mehetnek a spoilerek. A moderátor nem én leszek – mert úgy tűnik, csak valamikor januárban tudom megnézni a filmet – de a Facebook-on továbbra is figyelni fogok, rögzítve lesz legfelül a cikk, és arra kérek mindenkit, hogy csak ide (blogba) kommentáljon. Tovább “Star Wars: Az ébredő Erő (kibeszélő)” »

10

Independence Day: Resurgence (előzetes)

idependenceday11Nem tudom, hogy mennyire érdekli az amerikaikat, hogy az egyik legismertebb patrióta filmet egy német készítette (és ne feledkezzünk meg a Mel Gibsonos produkcióról sem!). Mindenesetre a Függetlenség napja (Independence Day) remek szórakozás volt, ami után Roland Emmerich még többször lezúzhatta a világot.

A folytatás gondolata a 9/11-es események után fogalmazódott meg, de csak 2004-ben beszéltek arról, hogy szeretnék megcsinálni a következő részt. Telt-múlt az idő, 2009-ben Emmerich már úgy nyilatkozott, hogy nem is egy, hanem rögtön két részt szeretnének, méghozzá egyben akarják leforgatni. Hozzátette, hogy a Csillagkapuval (StarGate) is akarnak kezdeni valamit, azóta kiderült, hogy reboot lesz (ha lesz).

Hosszas huzavona után a Fox megadta a zöld utat. Will Smith-t nem lehetett rávenni, hogy visszatérjen, de Jeff Goldblumnak, Bill Pullmannek és Vivica A. Foxnak nem voltak aggályai. Goldblumból a Földi Űrvédelem főnöke lett, a Holdon tevékenykedik. Sela Ward játssza az Elnököt, aki sokkal keményebb Whitemore-nél és nem fél megmutatni a hatalmát ha arra kényszerítik. Tudja, hogy az idegenek egy napon vissza fognak térni. Patrick St. Esprit lesz a védelmi miniszter, William Fichtner egy tábornok bőrébe bújhat. Maika Monroe formálja meg Whitemore lányát, a Fehér Házban dolgozik, kemény csaj lett belőle és majd bepattanhat egy afféle idegen technikával ötvözött vadászgépbe. A Liam Hemsworth által játszott karakter elvesztette a szüleit, csatlakozott a sereghez és a legjobb pilótává vált, de egy rossz döntés miatt végül a Holdra kerül, ahol nem a képességeihez való feladatot lát el.

Az emberiség felhasználta az idegenek technológiáját. Sejtik, hogy egyszer újra eljönnek, így közös erővel kiépítik a rendszert, ami megmentheti a Földet az újabb támadástól. Tovább “Independence Day: Resurgence (előzetes)” »