1

Csillámpor nélkül – Rögtönzött Szerelem (The Big Sick)

írta Nikodémus

2017-12-rögtönzött-szerelem-1

Torkollhat-e önfeltáró terápiába egy stand up-műsor? Lehet-e üdvös egy súlyos betegség? Szabad-e viccelni a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokkal? Az itthon még ősz utóján bemutatott Rögtönzött szerelem (The Big Sick) – vigyázat, a magyar cím megtévesztő! – nemhogy bátran bevállalja ezeket a szituációkat, de olyan pompásan jön ki belőlük, hogy eszünkbe sem jut butuska romantikus komédiának nevezni. Michael Showalter rendezése nem is az: ízig-vérig valószerű drámával van dolgunk, olyannyira, hogy a saját igaz történetét megíró humorista, Kumail Nanjiani önmagát játssza a főszerepben. A gyors felütés után le is pereg az összes romkom-közhely a cselekményről.

2017-12-rögtönzött-szerelem-2

Pedig az első találkozás még a megszokott (és sokszorosan megunt) mozzanatok mentén zajlik: a fiú (Nanjiani) produkálja magát, majd a bárban odasomfordál a lányhoz (Zoe Kazan), aki a rettentően béna csajozós duma ellenére elfogadja a meghívást. Első randijuk után rögtön összegabalyodnak, és a valódi megismerkedés csak ezután – jönne, ha kölcsönös vonzódásukat nem tagadnák egymás és önmaguk előtt. Popkulturális utalásokkal túlterhelt, hadaró beszélgetéseik jelzik elköteleződéstől való elemi félelmüket, a megvalósult multikulturalizmus világában való bolyongásukat, s csakhamar kiborul a szennyes: egyikük gondosan titkolt lódítása viharos véget vet kapcsolatuknak. Ám a java azonban még csak ezután jön, és filmünk ekkortájt tér le végleg a csillámporos amerikai romantizálás ösvényéről.

Ahogy a fiú lassan, fokról fokra ébred rá az események valódi tétjére, úgy mi, nézők is vele együtt eszmélünk rá arra, hogy az ő felnövés-történetével párhuzamosan tulajdonképpen kíméletlen korképet figyelünk: hiába szeretnénk, a kulturális különbségek letagadhatatlanok, az elkövetett bűnök visszaütnek, a könnyed megbocsátó gesztusok hamisak, az emberi lélek pedig messze bonyolultabb, mint a pirospöttyös lányregények világa. A Rögtönzött szerelem igazi ereje ebben rejlik: úgy mutat be hétköznapi szituációkat, hogy egyszerre utal drámaiságukra és humorukra. Nehéz megállni a felkacagást, amikor Uber-taxit hív a lány, amikor a leendő após szójátékkal próbálkozik egy nehéz nap estéjén, vagy amikor a fiú első generációs pakisztáni szülei rádöbbennek, gyermekük egyáltalán nem azt az életet akarja élni, amit ők neki szántak. Showalter érzékeny, biztos kezű rendezőként nem spórolja el az éles helyzeteket egy-egy feloldó poénnal, jelenetvágással vagy cselekményszál-váltással, filmje így kétórás hossza ellenére is kompakt és egységes. A forgatókönyv pedig a legnagyobb szkriptek erényével büszkélkedhet: annyira életszagú és kiszámíthatatlanul spontán, mintha meg se lenne írva. Kazan a lány szerepében sugárzóan életvidám, a mellékszereplők (Ray Romano, Holly Hunter) egy-egy villanással vétetik észre magukat, Nanjiani pedig bájosan esetlenül játszik ugyan néhány szituációban, ezt azonban simán elnézhetjük neki, hisz ez az ő története, az ő élete.

Mondják, az igazi párkapcsolat ott kezdődik, ahol a giccses romkomok véget érnek: a révbe éréssel. Talán az amerikanizált, hazug szerelmi történetek könyvben, filmvásznon, interneten érkező garmadája is tehet arról, hogy fiataljaink a felnőttkor küszöbére érve ennyire tanácstalanok. S itt nem segít a hatvanas években lezajlott „szexuális forradalom”: irreális elvárásokat, felszínes érzelmeskedést látnak, majd keserű kudarc és fájdalom éri őket. A Rögtönzött szerelem fontos üzenete, hogy a szerelem – ha igazi – kitartó áldozatvállalásra képes. Minden csillámpor nélkül, egyszerűen, csendesen.

(Megjelent: Új Ember, 2017. december)

Egy komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *