0

InterCom hírlevél

0intercom

AZ igazi siker

Szépen ellebegett a sikerig, és tovább. Az AZ (It, már a mozikban) mára minden idők legsikeresebb horrorfilmjének számít, és még mindig diadalmasan rémisztgeti a moziba járókat. De nemcsak az teszi különlegessé, hogy Az ördögűző 44 éve birtokolt trónját megszerezte: Angliától Oroszországon át Ausztráliáig már a világ több mint 30 országában a premier hétvégéjének eredményei alapján az övé minden idők legeredményesebb horrorfilm bemutatója. E 30 ország közül 17-ben már nemcsak az első hétvége, hanem abszolút értékben is minden idők legsikeresebb horrorjának számít.

A múlt hét végén új szintet lépett a film: túljutott az 500 millió dolláros bevételi határon – erre a magasságra ebben a műfajban már tényleg nem szoktak eljutni a filmek.

Andy Muschietti rendező Stephen King regényéből dolgozott, főszereplői kiskamaszok, akik szembeszállnak a városukban kísértő, gonosz bohóccal. És bármit is tesznek ellene, félhetnek, hogy Pennywise 27 évvel később visszatér… éppen ezért fog visszatérni a film is: a siker kötelez, 2019-ben a mozikba kerül a második rész, amelyben immár felnőttek küzdenek meg a szupersikeres bohóccal.

0it

Meddig szárnyal?

Ezen a héten a nemzetközi filmes világban mindenki ugyanazt kérdezi: hogy mit szólnak majd a nézők a régen várt, végre a mozikba kerülő Szárnyas fejvadász 2049-hez (Blade Runner 2049, október 5-től a mozikban). Az előzetes felmérések szerint az Egyesült Államokban a bemutató utáni első hétvégén 45-50 millió dollárt remélhetnek a producerek. Összehasonlításképpen: a Mad Max legutóbbi része, A harag útja is 45 millióval kezdte és csodálatos 378 millióval zárta a mozis pályáját.

A Ryan Gosling és Harrison Ford főszereplésével készült, 2049-ben, Los Angelesben játszódó film szerint a jövő nem túl rózsás, és nem lehet tudni, ki replikáns benne és ki igazi ember. Mégis számos bizonyíték utal arra, hogy a nézők szeretni fogják – nemcsak Ridley Scott 35 évvel ezelőtti klasszikusa miatt. Az egyik legnagyobb amerikai jegyelővételi rendszer, a movietickets.com jelentése szerint, erre a filmre hatszor annyi jegyet vettek elővételben, mint Dennis Villeneuve legutóbbi rendezésére, az Érkezés-re, és kétszer annyit, mint 2015 egyik legnagyobb sikerére, a Mentőexpedíció-ra. A kritikusi véleményeket gyűjtő Rotten Tomatoeson pedig 95%-on áll a Szárnyas fejvadász 2049. Nagyon úgy néz ki, hogy tényleg szárnyalni fog.

Vagány csaj űrviharban

0acAbbie Cornish világéletében szeretett volna pofozkodni. Amikor elolvasta a globális környezeti katasztrófát létrehozó összeesküvésről szóló Űrvihar (Geostorm, hazai bemutató: október 19.) forgatókönyvét, úgy érezte, egy álom vált számára valóra.

– Ez a szerep olyan, mintha magamnak írtam volna – nyilatkozta az ausztrál színésznő. – Titkosügynök, az elnököt védi, kemény, határozott, férfiakkal is szembeszáll, ha kell, közben meg jó fej, jó dumái vannak, szexi… szinte már sok a jóból.

A színésznő a forgatás kezdetére nemcsak minden lehetséges tankönyvet elolvasott a titkosszolgálat tagjairól, de a kérésére a stúdió össze is hozta egy női ügynökkel, hogy alaposan átbeszélgessék a fegyveres nők munkanapjait.

– Annyira sok mindent mesélt, és olyan érdekesen, hogy egy pillanatra felmerült bennem, hogy jelentkezem a Céghez. De aztán rájöttem, hogy színésznek mégis jobb lenni. És így azért néha kicsit ügynök is lehetek…

Közeleg az új holnap

Végre egy jó hír A holnap határa sok rajongójának: elkészült a 2. rész forgatókönyve, és a rendező, Doug Liman valamint a két szupersztár főszereplő, Tom Curise és Emily Blunt is készen áll a folytatásra. De sajnos, egy rossz hír is jár hozzá: nincs rá esély, hogy a film 2020 előtt a mozikba kerüljön, hiszen az összes résztvevőnek sok dolga van mostanában, és nagyon nehéz egyeztetni őket.

– Ez nem olyan, hogy a stúdió azt mondja, volt egy sikeres filmünk, facsarjunk ki még többet belőle – nyilatkozta a rendező. – A folytatás azért fog elkészülni, mert az első résznek nagyon sok rajongója van, akik folyton azt kérdezték tőlem meg Tomtól és Emilytől, hogy miért nem láthatják újra ezeket a hősöket. És addig mondták, míg egyszer össze nem jöttünk hármasban, és megbeszéltük, hogy megcsináljuk. És ehhez járul még egy nagyon jó forgatókönyv.

A második rész állítólag azért is különleges lesz, mert megmagyarázza mindazt, ami az időhurokba került katona körül zavaros maradt az elsőben. Csak győzzük kivárni.

IC Press

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *