4

Az (It)

azzz

A kritikát köszönöm Mini Me-nek.

Emlékszem milyen várakozással tekintettem a jövőbe 2013-ban, amikor is az Evil Dead remake a mozikba került. Az eredeti trilógia kedvelőjeként, nagy nyomást éreztem a készítőkön, amelynek következtében megfogalmazódott bennem az az elvárás, hogy ennek a remake-nek jobbnak, másnak kell lennie, mint Sam Raimi filmjei voltak. Nos Fede Alvarez nem okozott csalódást. Ugyanez a kiemelkedő figyelem kísérte részemről az „Az”-zal kapcsolatos híreket egészen attól a pillanattól kezdve, amikor bejelentették, hogy ismételten vászonra viszik a regényt. Gyerekként izgultam végig az 1990-es filmet (2 részes minisorozatot), amelytől szinte megfagyott a vér az ereimben. Tim Curry, Pennywise alakítása félelmetesen jól sikerült és magasra tette a mércét az esetleges követők számára. Maga a film összességében is egy komorabb, tartalmasabb témát adaptált Stephen King könyvéből, mint anno Raimi klasszikusát Alvarez. Vajon mennyire sikerült Andrés Muschiettinek az, ami Fede Alvareznek összejött, ez volt talán az egyik legalapvetőbb kérdés. Az újrafeldolgozás nem ment zökkenőmentesen, de végül néhány forgatókönyvíró és rendezőváltás után úgy tűnik a megfelelő kezekben landolt, amikor a fiatal argentin Muschietti vihette vászonra a történetet, akinek 2013-as Mama című horrorja okot adhatott a bizakodásra.

itmovie1

A történet szerint 1989-ben a Maine állambeli Derry kisvárosában járunk, ahol 27 évente fura körülmények között mindig olyan tragédiák történnek, amelyekben rengeteg kisgyermek nyomtalanul eltűnik, illetve elhalálozik. A városka iskolájába jár történetünk 7 főszereplője: Bill, Ben, Bev, Richie, Stan, Mike és Eddie. Ők heten a „Vesztesek Klubja”. Akiket joggal nevezhetünk inkább igazi barátoknak, mint valódi veszteseknek. Közülük Bill az, akit mindannyiuknál nagyobb motiváció vezérel a titkok megismerése felé, hiszen 8 éves kisöccsét veszítette el fél évvel korábban titokzatos módon és azóta sem hajlandó elfogadni testvére halálát. Miközben a „Vesztesek” szembenéznek legnagyobb félelmeikkel és szembeszállnak a mögöttük rejtőző gonosszal, azaz Pennywise-zal, a táncoló bohóccal (Bill Skarsgard), igazi csapattá, testvériséggé kovácsolódnak.

itmovie2

Az alakítások tekintetében elégedettek lehetünk, a srácok közül az öccsét gyászoló, dadogós Bill (Jaeden Lieberher), mint önjelölt vezér kellően motivált és elszánt ahhoz, hogy a kellő helyen és időben egységbe rántsa a kis csapatot és vezesse őket. A duci, kiközösített, könyvmoly Ben (Jeremy Ray Taylor), aki „megfejti” Derry rejtélyét szintén hitelesen adja vissza a figurát. Vonzalma Bev irányába ugyanolyan szégyenlős és esetlen, mint önmaga, ugyanakkor Bev közeledése Bill felé egy aranyos tinédzser szerelmi háromszög szálat indít el a filmben. Bev (Sophia Lillis) a bántalmazott és megalázott lány szerepében, menekülési utat lát a fiúkban. Számára még a „Vesztesek Klubja” is jobb opciókkal kecsegtet, mint az otthoni élete, így remekül illeszkedik a vagány csaj szerepbe a fiúk között, sőt sok esetben le is pipálja őket. Richie (Finn Wolfhard) a nagy dumás, mindenre van válasza és minden válasza frappáns és szókimondó. A forgatókönyv legjobb sorait kapja, így azt mondhatjuk könnyedén lejátssza a többieket a vászonról. Jelenléte van és tartása, amelyet a fiatal színészcsemete remekül tár elénk. Stan (Wyatt Oleff) a zsidó fiú, aki az 1990-es változatban is inkább magának való, elmélkedő szerepet töltött be, ugyanezt adja vissza az új változatban is, kissé súlytalan és háttérbe vont karakter. Mike (Chosen Jacobs), az árva fekete fiú, aki nagyapjával él és Benhez hasonlóan gyakran céltáblája a helyi suttyók – Henry Bowers és haverjai –  támadásának, éppen egy incidens után talál menedéket a „Veszteseknél” és válik értékes taggá a csapatban, hasznos információkat és „fegyvert” adva a kezükbe. Eddie (Jack Dylan Grazer), a hipochonder, mama kisfia, aki mindentől és mindenkitől fél, legfőképpen saját magától, csak a csapat közelében érzi magát igazán biztonságban, karakterét szintén erős alakításként értékelhetjük. Mindannyiuknak megvannak a saját félelmeik külön-külön, amiket Pennywise módszeresen igyekszik is ellenük fordítani, azonban a tőle való közös félelem és ennek legyőzése az, ami igazi motivációt nyújt a „Veszteseknek” ahhoz, hogy igazi csapattá kovácsolódjanak.

itmovie4

Azonban, ahogyan a regényben és ahogyan a korábbi változatban is, a kulcsfigura ezúttal is maga a Bohóc, a testet öltött félelem, amely belülről marcangolja fel a gyerekek ellenállását azzal, hogy legvadabb rettegéseiket váltja valóra. Pennywise szerepében Bill Skarsgard, 28 éves fiatal színészt csodálhatjuk meg, akinek nem kisebb feladat jutott, mint feledtetni Tim Curry zseniális korábbi alakítását a szerepben. Nos, mivel a két film teljességgel eltérő történetvezetése és elhelyezése lehetővé tette, véleményem szerint egy zseniális alakítással lettünk gazdagabbak. Tim Curry a szerepben sokkal inkább tűnt igazi bohócnak, amolyan mosolygós Jack Nicholsont idéző Jokernek, aki intelligensen ijesztgetve szinte a székekbe szegezte a nézőket. Skarsgard karaktere teljesen más, tovább fokozva az előző hasonlatot, ő inkább a komorabb, szociopatikus, megszállott Heath Ledger-féle Joker karaktert idézi meg. A trükköknek és az operatőri munkának köszönhetően jelenléte sokkal ijesztőbb és nyugtalanítóbb, mint elődjéé, ugyanakkor a színész nélkül ez önmagában mit sem érne. Kevésbé titokzatos jelenségként látjuk Pennywise-t ezúttal, mint a korábbiakban, ugyanakkor múltja titokban marad és őrülete, féleleméhsége hatványozottabb, erősebb atmoszférát teremt a filmben. Az erőszak és a félelmek naturalisztikusabb ábrázolása szintén lendít a filmen és teszi az alakítást még emlékezetesebbé.

itmovie6

Andy Muschietti rendező, valamint a forgatókönyvet jegyző trió nagyon jól nyúltak a regényhez. Nemcsak a regényt magát adaptálták új formába, hanem fogyaszthatóvá is tették a 27 évvel ezelőtti változathoz képest. A korhatáros besorolás immáron többedszerre bizonyítja létjogosultságát, hiszen ezáltal mind a rendező, mind a forgatókönyv megengedheti magának azokat a tágabb alkotói kereteket, amelyekhez egy ilyen filmnél nagyon is szükség van. A karakterek fejlődése szempontjából mindenre van példa a film során. Egyértelműen vannak fejlődő (Bill, Bev, Ben, Eddie) és kevésbé reflektált karakterek. A játékidő több mint kétórás időtartama nem teszi lehetővé, hogy minden szereplő ugyanolyan mélységű kibontakoztatást kapjon, ezért lehet bennünk hiányérzet, amit azonban gyorsan feledtet Pennywise megjelenése. A mozi önmagában nem igazi horrorfilm, hiszen egy edzett lelkű horror rajongó nem feltétlenül rezdül majd össze az ijesztgetések hatására, sokkal inkább egy atmoszférikus dráma, amely inkább szól a regényhez hasonlóan a baráttá válásról, a félelmeinkkel való szembenézésről, önmagunk legyőzéséről, amelyhez Pennywise csak a közös ellenséget, az általános, mindent magába foglaló félelmeink szimbólumát adja. Összességében, mennyire is lehetünk elégedettek ezzel a remake-kel, képes volt-e a film újat adni és más formában közölni, mint ahogyan a korábbi verzió tette? Nos igen! Atmoszférikus, nyomasztó közeget épít a félelmekből, amelyek között a „Vesztesek” már nem is tűnnek vesztesnek többé. Újabb klasszikus született, ahogyan a 2013-as Evil Dead esetében is, hiszen akik nem látták az 1990-es „Az”-t, ők igazán elégedetten és félelemmel telve távozhatnak a moziból, hiszen számukra már ez lesz „AZ”!

imdb: 8,2

4 komment

  1. Tim Curry zseniális alakítása…ooo az egy tv-film szintű B-ripacskodás…azért szerintem zseniálisnak nevezni elég vicces.

  2. Számomra is inkább egy horror elemekkel átitatott felnő és történet,dráma,helyenként meglepően jó humorral fűszerezve. Ami horror/Gore az kemény és többnyire hatásos. De a gyerek színészek zseniális és Skarsgard remek de kissé alulreprezentált alakítása mellett legjobban működik az a nyolcvanas évek megidézése…Ha nem is megkerülhetetlen remekmű,nagyon jó film,különösen az idei felhozatala tekintve.

  3. Remek volt, félelmetes. A felnőttek közül szinte senki sem volt normális. A gyerekszínészek pedig kiválóak voltak. Ha tehetném, nézném a folytatást. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *