1

A vadak ura – 35 éves a 80-as évek egyik legjobb fantasy-je

beastmasterHa a fantasy-t és a 80-as éveket egy mondatban említjük, akkor valószínűleg szóba kerül A vadak ura is. Abban az évtizedben nem csak az akciófilmek élték virágkorukat, hanem az efféle produkciók. Harcosok, varázslók, amazonok, boszorkányok. Lengén öltözött izmos alakok és hölgyek. A videókazetták hőskorában bizony Don Coscarelli rendezése nagyon is népszerűnek számított. Szokás – tévesen – Conan koppintásnak nevezni, pedig kvázi három hónap eltéréssel mutatták be a két alkotást. 35 éves lett az alkotás, emlékezzünk meg erről.

A kezdetek

beastmasterAz 1980-as évek elején Paul Pepperman és Don Coscarelli hozzálátott, hogy Andre Norton 1959-es sci-fi regényét vászonra vigye. Coscarelli nagy rajongója volt Steve Reeves, Ray Harryhausen munkáinak, illetve a kard & szandálos műveknek, ezért próbált a történetnek bronzkori környezetet és hangulatot adni. A duó jelentősen megváltoztatta a történetet, a könyvben Hosteen Storm volt a főhős neve, aki navajo harcos volt, és sokkal inkább sci-fi volt, mint fantasy. Nortonnak nem tetszett a dolog, le is szerette volna vetetni a nevét a stáblistáról. A büdzsére 9 millió dollárt sikerült összegyűjteni.

Szereposztás

tanyarobertsAmikor a szkript készült Maax szerepére kifejezetten Klaus Kinski-t képzelték el, ám a színész túl sokat kért. Kiri megformálására Demi Moore-t akarták, azonban Sylvio Tabet Tanya Roberts mellett voksolt. Az eredetileg kitalált sztori végén Kiri meghal, ami nem tetszett a befektetőknek, és életben kellett hagyni, különben problémás lett volna a finanszírozás.

A kard eltűnése

Dar kardja a stábnak eléggé tetszett, és folyamatosan viccelődtek, hogy a forgatás végén ki vihetné haza. Tulajdonképpen valaki csak eltette, mert az utómunkálatok alatt eltűnt. Azóta sem tudni, hogy ki lopta el, és aki visszaszolgáltatná, még most is elég csinos jutalmat kapna.

Box Office

1982. augusztus 20-án mutatták be Amerikában, a hétvégén 2.99 millió dollárt tudott összekaparni, a bevételi lista 4. helyén álldogált. Előtte az Egy tiszt és egy úriember, a Péntek 13 3. felvonása és az E.T. Tartózkodott. 14 millió dollárt tudott összeszedni. Nálunk 1992. január 31-én adták ki, narrátorosan is megjelent.

Eléggé népszerű volt a kábeltévéken is. Az HBO olyan gyakran adták, hogy Dennis Miller Hey, Beastmaster On-nak nevezte el a csatornát. A TNT programigazgatója legalább olyan népszerűnek nevezte, mint az Elfújta a szél klasszikust.

Folytatások

Coscarelli eladta az jogokat, így a további filmekből kimaradt. Elkészíthette volna a Conan, a pusztítót, mivel Dino De Laurentiis producernek nagyon tetszett A vadak ura, ám a direktor nemet mondott, mivel a szkriptet túl gyengének találta. 1991-ben jött a folytatás, majd 1996-ban befutott a harmadik felvonás, amit már csak DVD-n adtak ki. Mindkettőben Marc Singer volt Dar. Majd 1999-ben elkészült a sorozat, ahol megváltoztatták a főhős háttértörténetét.

Egy komment

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *