1

Superman: Doomsday (2007) / Justice League: The Flashpoint Paradox (2013)

írta Nikodémus

2017-08-superman-doomsday-flashpoint-paradox-1a

Még július végén számoltunk be arról, hogy a Warner bejelentései alapján mi várható DC animációs fronton, s ennek örömére pótoltunk két olyan filmet, melyek biztosan alapul fognak szolgálni a a nagy tervekhez. Jöjjön hát a Death of Superman képregény „megzenésítése” tíz évvel ezelőttről, valamint a Flashpoint Paradox a közelmúltból.

2017-08-superman-doomsday-flashpoint-paradox-2Supermant (Adam Baldwin) képtelenség megölni, vagyis halhatatlan. Metropolis (illetve Amerika, valamint az egész világ) lakossága elég gyorsan hozzászokott már ehhez a kellemes állapothoz, és a kriptoni fiú napi szinten érkező kismacska-megmentéseit figyelve el is lustultak az emberek. Annál nagyobb a koppanás, amikor egy – Lex Luthor (James Marsters) által véletlenül – világra szabadított szörnyszülött kivégzi kék-piros köpenyes hősünket. Milyen lesz a világ Superman nélkül?, kérdik milliónyian, köztük Lois Lane (Anne Heche), Martha Kent (Swoosie Kurtz) és éppenséggel tarkopasz Luthorunk is. A Lauren Montgomery, Bruce Timm, Brandon Vietti rendezőtrió nem vacakol sokat a szuperhőshalál drámai súlyának érzékeltetésével, amint később megtudjuk, jó okból: egyrészt egy több részes, fajsúlyos képregényt kellett 75 percnyi játékidőbe beszorítani (ennek pár mellékszál és a cselekmény egy része látja kárát), másrészt bármennyire furcsának is tűnik, nem ez a lényeg. Hanem ami utána jön: a sokk, a csendes beletörődés, sőt, a diadalmas feltámadás (?) gyanús gyorsasága. Kialakulhatna ebből egy érdekes alaphelyzet, de az alkotók (főleg sietségük miatt) a néző szájába rágják a mögöttes konspirációt, így a végső csata sok izgalmat már nem hoz, maradnak a stílusos fény-árnyék játékok. Majd az új változat, ami a hírek szerint két részre bontva, aprólékos műgonddal elkészítve érkezik majd…

2017-08-superman-doomsday-flashpoint-paradox-3Kétségtelenül jobban gazdálkodik Jay Oliva saját képregényforrásával, igaz, neki könnyebb a dolga: rövidebb az alapanyag, ám nem kevésbé sűrű, tele meglepő fordulatokkal. Az egész ott indul, hogy egy rutinszerű Justice League-bevetés során Flash (Justin Chambers) valahogy átkerül egy olyan alternatív jelenbe, ahol nincsenek szuperképességei, édesanyja él és virul, ellenben Bruce Wayne halott, helyette apja vált Batmanné (Kevin McKidd), a kriptoni szeretetcsomag pedig Metropolisz közepébe csapódik, a minden bizonnyal azonnal szörnyet halt Kal-Ellel a fedélzeten. Wonder Woman (Vanessa Marshall) és Aquaman (Cary Elwes) féltékenységi párbajba kezdenek, Temiszküra és Atlantisz háborúja pedig letarolja Európát, és épp átterjedne Amerikába. Izgalmas felütés, Oliva pedig ügyesen szövi a szálakat: rengeteg szuperhős beköszön, a társadalmi-politikai töltet hivalkodás nélkül van jelen, a hangulat pedig a témához illően meglehetősen depresszív, itt-ott kemény brutalitással megspékelve. Noha a világ körülöttük hirtelen kifordult sarkaiból, a film mégis mindvégig Flash és Batman karakterére koncentrál, szép karakterívet adva a figuráknak. Emlékezetes, néhol kifejezetten játékfilmszerű adaptáció – bőven megérdemli a nagyvásznat, ahová tervezik.


Egy komment

  1. A Doomsday úgy rémlik, hogy tetszett, a Paradox pedig egészen jó volt. A nem túl gyerekes DC animációkkal ki vagyok békülve:)

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *