3

A Setét Torony (Dark Tower)

setettorony

Eléggé céltudatosnak, törekvőnek és lelkesnek látszottak Ron Howardék, amikor kiderült, hogy milyen terveket szövögetnek Stephen King monumentális regényeposzával kapcsolatban. Azonban hiába volt meg a nagy elképzelés, valahogy a hollywoodi stúdiórendszer nem hitt benne, hogy ebből profitot tudnak kicsikarni. Évek teltek el a büdzsé és a forgatókönyv farigcsálásával, illetve a tervezetnek sokszor kellett új otthont keresni. Végül a Sony és a MRC együttes erővel dobta össze a költségvetést és egyúttal mindkettőnek beleszólási joga volt a dolgok menetébe. Ha valamelyiknek nem tetszett valami, akkor azon változtatni kellett vagy ki kellett maradnia. Howardék ezen a szinten már valószínűleg lemondóan legyinthettek, hiszen a két stúdiónak bizonyára fontos és jelentős követelései voltak, amelyek sok változtatást eredményeztek az alapanyaghoz képest. Pedig King vaskos könyvei ha nem is érnek fel a Gyűrűk urához, mindenképpen meghatározóak a fantasy műfajban, legalábbis a rajongók szerint. És bizony sok-sok millióan olvasták a Roland, a Harcos (Idris Elba) és a Walter, a Fekete ruhás (Matthew McConaughey), vagyis a jó és gonosz harcát.

darktower222

De mi is ez a bizonyos torony? Ennek a hatalmas építménynek fontos szerepe van, magától a Sötétségtől véd meg minket. Ha leomlik, az univerzumban, azon belül is a Földre beáramlik a Gonosz serege. A Fekete ruhás pedig ezen munkálkodik, csak éppen kellene egy gyerek, akinek az elméje megsemmisíthetné az akadályt, mert hát ugye van ez a közismert legenda…vagy valami ilyesmi.

Ő nem más, mint Jake (Tom Taylor), aki álmaiban látja a Harcost, a másik világot és a küzdelmes pillanatokat. Mindezt le is rajzolja, ami elegendő ahhoz, hogy pszichológushoz küldjék. Gyorsan kiderül, hogy rémálmai tulajdonképpen nagyon is valóságosak és hamarosan találkozhat a bosszúszomjas Rolanddal és tornyot minél előbb lerombolni vágyó Fekete Ruhással.

Említettem már, hogy monumentális? King regényei azok, de a film a sok kompromisszumnak hála úgy másfél órás. Mindez eléggé kevés ahhoz, hogy részletesen bemutassa a szerző által kitalált világot, Nikolaj Arcel rendező is inkább a tempót választotta, néhol pedig beszuszakolt a történetbe néhány gyors magyarázatot. A felkínált részletekből a könyveket nem ismerő nézők is össze tudják rakni, hogy éppen mi zajlik a szemük előtt, bár azért így is akadnak kérdések, amelyeket a folytatásban szerettek volna megválaszolni.

darktowerrrr

A gond? Hogy mindez nem annyira érdekes, misztikus és izgalmas, mint szeretnénk. Mi lett volna, ha Wachowskiék megmutathatták volna, hogy milyen volt az eredetileg kitalált Jupiter felemelkedése? Vagy ha Peter Jackson nem kapta volna meg a nagy lehetőséget és a Gyűrűk ura trilógiából két órás filmet készíthetett volna? Lehet, hogy egy sci-fi klasszikussal több és egy kultfantasy-vel kevesebb lenne.

Nem a színészeken múlott, Idris Elbán jól áll a hosszú kabát és megbízhatóan hozza a melankólikus fegyverforgatót, kész csoda, hogy a földi jeleneteknél nem raktak rá napszemüveget, pláne a Mátrix-ot idéző csatában. Bizony Matthew McConaughey sem rossz gonosz, sőt, nagyon is passzol hozzá a szerep és a Jake-et megformáló Taylorral sem lőttek mellé. Csak a sztori nincs megfelelően kibontva, inkább gyors léptekkel haladunk előre, miközben hol a Csillagkapu jut eszünkbe, hol a Star Wars ugrik be, máskor a Mad Max-et idézik meg. A játékidő végeztével úgy állunk fel, hogy a másfél óra ugyan unalommentesen telt el, a feszes cselekmény nem volt rossz, ám a bemutatott világra hamarosan nem fogunk emlékezni. 60 %

imdb: 6.0

Büdzsé: 60 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 34 millió dollár
Eddigi összbevétel: 54 millió dollár

3 komment

  1. Én olyan gyorsan el fogom felejteni ezt a filmet, hogy a moziba elmenni is elfelejtek. Még a sávszélességet se nagyon éri meg. Sorozatból van vagy 30, amit inkább meg kéne nézni. Rövid az élet az ilyen selejtekhez. Persze most a “filmről” beszélek, nem az alapanyagról.

  2. Ez az alapanyag és a színészi gárda tökéletes elpocsékolása. Pont egy ilyen filmnek nem szabadna rövidebbnek lennie 2-2,5 óránál, abból is sokkal többet ki lehetett volna hozni, amikor Elba karaktere a mi világunkban van, mert abban volt potenciál, a kórházi jelenet tetszett nagyon 😀 Nagyon összecsapott dolog volt ez így viszont, nem is értem ki mondta nekik, hogy úh ez jó lesz csináljuk meg, nem tudom eleve ilyen hosszúra volt tervezve vagy megnyesték ennyire? vagy csak nem olvasták a forgatókönyvet?! Legújabb hírek szerint a hbo sorozatban rebootolja és nem köze ehhez a vacakhoz.

Hozzászólás a(z) oooo bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *