0

A mesterdetektív (Sleuth, 1972/2007)

írta Nikodémus

2017-08-sleuth-1

Ha két valódi férfi kezd neki, a játék mindig eldurvul, szólhatna akár a szociáldarwinizmus alaptétele. Mindent az állatvilágból hoztunk magunkkal, s ha egy rivális feltűnik, bekapcsolnak az ösztönök: meg kell mutatni, ki az alfahím. A történelem során persze feltalálták ennek brutális és civilizált formáit egyaránt, de a lényeg a könyörtelen verseny, ami háborúvá változtat minden játszmát. Háborúban (no és szerelemben) pedig ugyebár nem sokat ér az ezüstérem. Márpedig ha két vasakarat összecsap, egyiküknek el kell buknia. Negyvenöt éves a Hollywood-i filmtörténet máig egyik legtrükkösebb filmje, és évtizedes annak újragondolt verziója. A mesterdetektív-duplakritika.

2017-08-sleuth-2Andrew Wyke (Laurence Olivier), a gazdag vidéki arisztokrata birtokára hívja a fiatal sármőrt, Milo Tindle-t (Michael Caine) egy kis baráti csevejre. A szokásos tiszteletkörök után gyorsan kiderül, hogy bizony komoly elszámolnivalója van egymással a két férfinak, a tét pedig egy nő szerelme. Amolyan fordított Bechdel-tesztbe csöppenünk, ám hamarosan előkerül egy pisztoly, s a fordulatoknak még messze nincs vége, úgyhogy itt meg is állunk. Anthony Shaffer zseniális kamaradarabjára Joseph L. Mankiewicz rendező csapott le még a hatvanas években, és addig győzködte, míg az eladta neki a megfilmesítés jogait. Olivier és Caine kiválasztása viszonylag gyorsan ment (bár az író eredetileg a színházi előadás színészeit akarta), Olivier pedig, aki a forgatás elején “Lord Olivier”-nek hívatta magát, megnyugodott, maikor látta, hogy Caine személyében méltó partnere akad. A többszörösen csavaros, verbális fejtörőkkel teletömött fogatókönyv mellett a díszlet és a környezet részletein és érdemes legeltetnünk a szemünket: minden részlet passzol, akkoriban elképesztő (s ma is imponáló) műgonddal rakták össze a produkciót. Amint elkezdődik  film, minden jelenet arra szolgál, hogy megtévessze a gyanútlan nézőt: a stáblista kamuszínészeket sorol fel nemlétező szerepekben, a kastélybelső és udvar milliónyi vizuális utalással vezet félre minket, épp úgy, ahogy egy igazi Agatha Christie-krimitől elvárjuk (ő meg is jelenik egy fotón Wyke asztalán, egyfajta tiszteletadásként).

2017-08-sleuth-3A mesterdetektív nem csupán a két férfi izgalmas küzdelmét veszi végig remek egyensúlyérzékkel (felváltva nyeri el időleges szimpátiánkat újra és újra Wyke és Tindle), hanem magát a krimiműfajt is tematizálja, megmutatva, hova vezethet egy minden racionalitáson túl bonyolított bűnügy felgöngyölítése, ahol már híre-hamva sincs a morális felelősségnek. A játszma ugyanis eldurvul, a két férfi az esztelen versengésben még azt is elveszítheti, amije addig volt. S hogy mi hatja őket? Ugyanazon nő iránt érzett szerelmük, a győzelem áhított mámora, s persze társadalmi hátterük: nem véletlen, hogy Wyke tradicionális  angol lordként meg akarja leckéztetni a munkás bevándorló törtető, agresszív ivadékát. Nagyívű, igazi ínyenceknek való történet, mely méltán nyert Tony-díjat, Oliviert és Caine-t pedig Oscarra jelölték.

2017-08-sleuth-4A kétezres évek (azóta is tartó) nagy remake-lázában nem bírták ki, hozzá ne nyúljanak Mankiewicz intakt remekéhez, ám az előzmények ezúttal biztatónak tűntek: maga a híres-nevezetes Harold Pinter állt neki a darab újraírásának (ki is dobott minden dialógot), a(z akkor még) elismert Shakespeare-rendező Kenneth Branagh vállalta a rendezést, és Caine is a projekt mellé állt, ezúttal az idősebb főszereplő figuráját választva. Tindle szerepét Jude Law akarta (ő volt, aki Pinter kezébe nyomta a darabot, hogy írjon belőle forgatókönyvet), s minimalista díszletezést pedig a legnevesebb korátrs művészekre bízták (Anthony Gormley, Gary Hume, Ron Arad). Pinter nem látta sem a darabot (csupán a szöveget olvasta), sem az eredeti filmet, ám napjaink multikultijához kívánta igazítani a cselekményt (behozva az elidegenedés, a magány és a kultúrpesszimizmus témáit), mely terjedelmében alaposan lerövidülve elvesztette néhány pszichológiailag fontos momentumát is. A klausztrofób, sötét hangulatú végeredmény szinte alig idézi meg a drámaisága ellenére mindvégig kedélyes eredetit, s egyre hihetetlenebb fordulataival (az a csók, ó) azt is illusztrálja, mennyire kivételes volt Shaffer szkriptje. Caine és Law próbálja menteni a menthetőt, Branagh vetített színekkel és fény-árnyék viszonyokkal játszadozik, de a 2007-es Mesterdetektív a kortárs közönség és az utókor ítélete alapján gyorsan bemasírozott minden idők legfeleslegesebb remake-einek csarnokába.


2017-08-sleuth-5

Branagh, Law, Caine, Pinter

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *