1

Baywatch

baywatch

Úgy maradt meg emlékezetünkben a Baywatch, amiben szűk piros fürdőruhába bújtatott csajok rohangálnak a beachen és… Körülbelül ennyi. Tulajdonképpen ez az a sorozat, ahol az íróknak nem kellett törniük túl sokat a fejüket, mivel a célközönség nem a rafinált történet vagy a kiváló színészi játék miatt ült le a képernyő elé. Szinte a szériában feltűnt hölgyek többsége megfordult a Playboy lapjain. De ha megnézzük az első évad intróját, még nem volt egyértelmű, hogy milyen irányba akarnak haladni az alkotók 1-2 szezon elteltével. Hiszen ott mintha inkább még a férfiak álltak volna a középpontban, a háttérben néhány csini csajjal. Később éreztek csak rá, hogy mire kellene ráerősíteni.

baywatchkepuj
A filmverzió alapjaiban véve mit sem változtatott a helyszínen: Ott a beach, ahol Mitch Buchannon (Dwayne Johnson) elit vízimentő csapata figyel a kikapcsolódásra vágyó fürdőzőkre. Buchannon komolyan veszi a munkáját, nem az a merev figura, de rögtön két gonddal is szembesülnie kell. A nyakába akasztják az aranyérmes Matt Brody-t (Zac Efron), hiszen a hírneve és az arca jót tesz a marketingnek, de nála nagyobb fejfájást okoz, hogy szaporodni kezd a kokó és a hullák száma.

Habár a sorozat sokszor eléggé komolyan vette magát, be kellett látni, hogy a mozis változatot egyszerűen nem érdemes elvinni a dráma irányába. Több potenciál van a humorban és szerencsére az alkotókban is tudatosult, hogy inkább a vicces hangvételre és a civódásra helyezzék a hangsúlyt. De elfelejtették megszólítani a sorozat egykori célközönségét. Johnsont és Efront tolták az események középpontjába, akik ugyan hozzák a kötelezőt, húzzák egymás agyát, de a csajok eléggé a háttérbe szorulnak. Alexandra Daddario, Kelly Rohrbach és Ilfenesh Hadera eléggé dögösek, ennél többet nem nagyon kell mutatniuk, inkább őket kellett volna a középpontba tenni. Ha a Magic Mike a kockahasaival el tudta érni, hogy sikeres legyen, akkor a Baywatchnak is könnyedén hoznia kellett volna.

baywatchkep

A forgatókönyvben a vízimentők olykor komolyabb dolgokkal szembesülnek, de Seth Gordon rendező nem is próbált úgy tenni, mintha valami jelentőségteljes vagy igazán veszedelmes helyzetbe kerültek volna a főszereplők. Gordon a könnyedebb stílust választotta és bizony egy képkocka erejéig sem próbál úgy tenni, mintha az előttünk zajló tragikus vagy drámaibb pillanatoknak át kellene éreznünk a súlyát. Eleve csak vigyorogni lehet, amikor egy égő hajón az egyik megmentendő nő áhítattal néz Johnsonra és ki is mondja ott a lángtengerben, hogy ha akarja, akkor megkaphatja. Vagy egymás szívatása és oltása után megrendítő komolysággal úgy beszélnek a munkájukról, hogy azt senki más nem tudná elvégezni és nincs ennél felelősségteljesebb. Még Ellerbee őrmester kioktatásán és mérgelődésén is csak vigyorogni lehet.

Vannak még drogok és holttestek is, ám itt maga a produkció is a fejét vakarja. Nem tud velük mit kezdeni, csak úgy vannak és kissé olyan, mintha leforgatták volna, látták, hogy eléggé semmilyen, de azért belepakolták a történetbe. Főleg emiatt Baywatch film nem tűnik teljes mértékben átgondoltnak, de a humor – ami néha kissé idióta – azért elszórakoztatja az embert. Csak hát ugye tegye fel a kezét, aki jobban örült volna, ha Rohrbach csini ruhácskájában többet van jelen. 60 %

imdb: 5.6

Büdzsl: 69 millió dollár
Amerikai bevétel: 58 millió dollár
Összbevétel: 176.9 millió dollár

Egy komment

  1. Nálam a nézhetetlen szintjét súrolta. A dagadt gyökér minek kellett bele, például? Egy értelmes poénja nem volt, csak kínos jelenetek tömkelege. Nem is értem ennyi pénzből hogy lehet ekkora hulladékot összehozni. Ez már teljesítmény.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *