3

Ilyen volt a 2017-es nyár: sikerek és bukások

wonderwNa, milyen volt a nyár? Nem biztos, hogy ez lesz a kedvencünk, de az biztos, hogy Hollywood sem boldogan fog visszaemlékezni erre az időszakra. Ismét a franchise szót tűzték ki zászlajukra a stúdiók, ám ezúttal Amerikában néhány %-kal visszaesett a bevétel. Ki gondolta volna, hogy éppen hazai földön unnak bele először Jack Sparrow-ba vagy az Alakváltókba? Ugyan a nemzetközi területek ismét megmentették a combos buktától a filmek legtöbbjét, de nem szabad megvárni, míg a többi ország is csak lemondóan legyint a gigabüdzsével gyártott közismert címekre. Már most illene átértékelni a stratégiát, bár ugye egy pofás 800-900 milliós összbevétel láttán senki nem kap idegbajt, hanem szépen bevési a CV-jébe, hogy az ő munkássága alatt ennyit és ennyit értek el egyes produkciók. Csupán három képregényfilm ért el Amerikában 300 millió feletti eredményt a május-augusztus intervallumban. Ha pedig az egész bevételt nézzük, egyetlen mű sem teljesített 1 milliárd felett (erre a Gru 3 még esélyes). Alább röviden a sikereket és bukásokat sorolom fel, nem minden filmről emlékeztem meg, és mivel az iromány a héten készült, biztosan akadnak változások a számokban.

Tovább “Ilyen volt a 2017-es nyár: sikerek és bukások” »

4

Pletykák a DC háza tájáról

0dcKész agybaj, ami a DC filmek környékén történik. Mármint úgy értve, hogy eléggé ki lehet érezni a pletykákból a rosszindulatot, pár hónappal ezelőtt futótűzként terjedt, hogy Ben Affleck nem húzza többé magára a denevérjelmezt, amit a Comic Conon a színész megcáfolt. Ennek ellenére azért csak fel-feltünedezik még néhány híresztelés, miszerint Affleck biztos, hogy lelép DC-től. De lássuk egy csokorra valót újdonságot.

Matt Reeves úgy nyilatkozott, hogy az általa tervezett Batman film nem lesz része a már bemutatott univerzumnak. Pár órával később kénytelen volt Twitterén helyesbíteni, leírta, hogy még szép, hogy a produkció marad ebben a világban, ő úgy értette, hogy a sztori kifejezetten a sötét lovagról fog szólni.

Keringett a pletyka, hogy Jared Leto nem túl boldog, hogy alig volt látható a Suicide Squadban és nem akarja többet eljátszani Jokert. Leto egy rádióinterjúban úgy fogalmazott, hogy mindez hatalmas baromság, minden remek és Margot Robbie a legaranyosabb színésznő, akivel valaha együtt dolgozott. Büszke, hogy részese lehetett az alkotásnak. Ezek után ne vegyünk rá mérget, hogy a beharangozott Joker eredettörténetben másvalaki fogja életre kelteni a karaktert

Glenn Ficarra és John Requa, az Őrült dilis szerelem (Crazy Stupid Love) alkotói foglalkozhat a Joker és Harley Quinn forgatókönyvével, a rendezők szintén ők lesznek.

Az Igazság Ligájában lesz újabb hős is, akit még nem mutattak az előzetesekben. Talán a Zöld Lámpás lesz az. Viszont a pletykák szerint Lex Luthor összes jelenetét kiollózták a filmből.

Joss Whedon volt neje kitálalt a rendezőről, éppen ezért egyesek úgy gondolják, hogy a Warner nem fog vele dolgozni és félreteszi a Batgirlt.

0

Tony Gilroy dolgozhat a Methuselah produkción

Elég régóta hever a Warner berkein belül a Methuselah projekt. A stúdió Tony Gilroytól várja, hogy megoldja a helyzetet és végre kimozduljon a holtpontról a tervezet. Nem csak a forgatókönyvvel bíbelődhet, de a rendezői teendőket szintén elláthatná. Gilroy-t két Oscarra is jelölték a Michael Claytonért, utoljára a Bourne hagyatékot (Bourne Legacy) hozta tető alá, de a Zsivány Egyes (Rogue One) utómunkálataiból is kivette a részét.

A történet egy több, mint 400 éves emberről szól, aki nem öregszik. Az évszázadok alatt jelentős tudást halmozott fel, otthon van a tudományok terén és a túléléshez szükséges képességeit is tökélyre fejlesztette.

Korábban James Watkins tarthatta kezében a gyeplőt, legutóbb Joachim Ronning ült a rendezői székben és Tom Cruise várta, hogy elinduljon a forgatás. Azonban Ronning jelenleg Michael Chrichton utolsó regényét, a Micro-t viszi vászonra.

0

Ősszel indul a következő Jay és Néma Bob film forgatása

jayandsilentbobKevin Smith nagyon szeretett volna kezdeni valamit a Shop-Show (Mallrats) és a Shop-stop (Clerks) folytatásaival, de eddig egyikből sem lett semmi, tavaly még úgy volt, hogy az előbbihez sorozat fog készülni. Ám Jay és Néma Bob biztos, hogy ismét felbukkan a színen, az előkészületekhez hozzáláttak, a forgatás ősszel indul. Ezt a rendező osztotta meg a Twitterén.

Tovább “Ősszel indul a következő Jay és Néma Bob film forgatása” »