0

Addig áll a Mission Impossible 6 forgatása, amíg Cruise fel nem épül

missinimpKét nappal ezelőtt Tom Cruise a Mission Impossible 6. felvonásának a forgatásán megsérült. Azóta több híresztelés is napvilágot látott, miszerint a felépülés akár három hónapot is igénybe vehet, ami kihathat a 2018. július 27-re kitűzött bemutatóra is. Márpedig a munkálatok nem állhatnak heteket, hiszen a többi résztvevőnek is akad más dolga, Rebecca Ferguson, Henry Cavill, Simon Pegg és Jeremy Renner sem lógatja a lábát, eléggé keresett személynek számítanak a filmiparban.

A Paramount végre hivatalos közleményt tett közzé, bár elég szűkszavúak voltak. A produkció egy időre lepihen, legalábbis addig, amíg Cruise fel nem épül. A kitűzött premieren nem változtatnak. És hozzáteszik, hogy a színész köszöni a jókívánságokat.

0

Egy szent szarvas meggyilkolása előzetese

killingsacreddeer1Yorgos Lanthimos (vagy ha így jobban tetszik: Jorgosz Lantimosz) újabb filmjében Colin Farrell egy zseniális sebészt formál meg, aki megismerkedik egy sráccal és a barátságuk a végén az egész családjának az életét veszélybe sodorja.

Nicole Kidman, Bill Camp, Raffey Cassidy, illetve Alicia Silverstone is benne a produkcióban. Amerikában október 27-től adják, nálunk majd csak decembertől lesz látható. Cannes-ból két trófeával is távozhatott, a legjobb forgatókönyv elismeréssel és Kidman megkapta a zsűri különdíját. Tovább “Egy szent szarvas meggyilkolása előzetese” »

0

Képek a zombijárvány után játszódó The Cured-ból

David Freyne ír rendező filmje azt az állapotot mutatja meg, miután egy vírus kiszabadul és az emberek többségét zombiszerű lényekké változtatta. A gyógymódot meglelték és a fertőzöttek ismét egészségesek, azonban érthető módon maguk alatt vannak a szörnyű tetteik miatt. Miközben ismét próbálják a civilizált világot helyrehozni egy terrorista mozgalom azon van, hogy a világot újra a káoszba taszítsa. Főszerepben Ellen Page.

tn_1thecured1

Tovább “Képek a zombijárvány után játszódó The Cured-ból” »

4

A Beyond Skyline új előzetese

beyondsky2010-ben készült alacsony összegből a Skyline sci-fi, ami ugyan nem volt igazán kedvelt, de már akkor a folytatásról beszéltek. 2014 decemberében Liam O’Donnell hozzá is láthatott a forgatáshoz, 2015-ben dobozba is került a produkció. Jött egy-két poszter, kép és előzetes, de egyébként nagy csend honolt a film körül. Elviekben idén bemutatják és itt egy új trailer is.  Frank Grillo, Bojana Novakovic, Iko Uwais, Callan Mulvey, Yayan Ruhian próbálják túlélni az idegenek invázióját.

A történet az első rész történéseivel párhuzamosan fut egy teljesen más helyszínen. Grillo egy nyomozót formál meg, aki mindenáron meg szeretné mentené fiát. Tovább “A Beyond Skyline új előzetese” »

5

Stb…

0tc

Tom Cruise eltörte két bokacsontját a Mission Impossible 6. forgatásán. A The Sun információi szerint a forgatást 4 hónapra leállítják, addig, amíg a színész felépül. Azért várjuk meg a hivatalos bejelentést is.

Repülő autót épít a DeLorean!

Újra forog a kamera a Deadpool 2. munkálatain.

Most éppen Geneva Robertson-Dworet foglalkozik a Captain Marvel forgatókönyvével.

John Saxon 1987-ben írt egy pár oldalas treatmentet, ami Rémálom az Elm utcában előzménysztorit vázolt. Ez most 350 dollárra beárazva felkerült az ebay-re.

Az Universal vette meg Evan Spiliotopoulos új szkriptjét, amiben Dzsingisz kán rejtélyes sírját próbálják megtalálni. Dwayne Johnson producerként állt be a projekt mögé.  Tovább “Stb…” »

0

Hivatalos: Daniel Craig lesz ismét James Bond

bondNéhány nappal ezelőtt derült ki, hogy 2019-ben érkezik a következő James Bond kaland és a New York Times megerősítette, hogy a címszereplőt ismét Daniel Craig fogja játszani. Pár órával ezelőtt a színész még úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nem biztos a dolog, de aztán Stephen Colbert show-jában már úgy fogalmazott, hogy ismét belebújik a 007-es öltönyébe.