0

D23 rendezvény: Toy Story 4, Hihetetlen család 2, Jégvarázs és egyebek

Ez a hétvége nem csak A majmok bolygója 3. részéről szól, hanem a D23 eseményről, vagyis a Disney rendezvényéről. Itt aztán temérdek projektről beszélnek, nézzük, hogy mi derült ki eddig.

toystorykeep

A Toy Story 4. felvonásának elkészítését John Lasseter vállalta magára, azonban a Pixar fejese csak producerként veszi ki a részét a munkából. Helyette teljes egészében Josh Cooley fogja ellátni a feladatot. Az úriember korábban a Riley’s First Date rövid animációt adta ki kezei közül és eleve úgy volt, hogy Lasseterrel közösen foglalkoznak a Toy Story 4-gyel, de most már egyedül végezheti a dolog oroszlánrészét.

Rashida Jones és Will McCormack írták a forgatókönyvet, amiben elvileg Woody és Bo Peep romantikázása áll a középpontban, illetve a játékfigurák megpróbálják megtalálni az eltűnt Bo-t.  A történet a harmadik rész után 8 évvel játszódik. 2019. június 21-én mutatják be a kész alkotást.

hihetetlencsalad

A hihetetlen család 2. része is formálódik. A prezentáció egy videóval indult, amely az első részben látott jelmeztervezőjének, Edna Mode-nak a pályafutását mutatta be.

 

Kiderült, hogy a folytatás tulajdonképpen pont ott indul, ahol az első véget ért.  Méghozzá azzal indítunk, hogy Underminer színre lép, a család beöltözik és indul, hogy odacsapjon a lénynek. 2018. június 15-én esedékes a bemutató.

pixar

Bejelentésre került, hogy a Szörny Egyetem alkotói külvárosi fantáziavilágban játszódó animáción ügyködnek. A lényeg, hogy a varázslatos teremtényekkel telített közegbe hirtelen utat talál a technológia. Egyelőre még nincs címe az alkotásnak és valószínűleg vagy 2020-ban vagy 2021-ben kerül a vásznakra. Lesznek sárkányok, trollok, unikornisok. Dan Scanlon, a Szörny Egyetem társrendezője irányíthatja a melót. Számára eléggé személyes lesz ez a mű, egészen fiatal volt, amikor édesapja elhunyt. Látott róla képeket, de a hangját soha nem hallotta. Aztán kapott egy kazettát, amelyen rajta volt édesapja hangja, igaz mindez csak egy “Viszlát” volt, de Scanlon számára olyan volt, mintha valamilyen varázslatos dolog történt volna.

Ebből született meg az említett animáció története. Két tini szintén elveszíti édesapját, elutaznak egy fantasztikus helyre, remélve, hogy az utolsó napját el tudják vele tölteni.

frozenolaf

A Jégvarázshoz kapcsolódik az Olaf’s Frozen Adventure. A 21 perces rövid animációban Anna és Elsa nem tudja, miképp is kell megünnepelni a karácsonyt, Olafra vár a feladat, hogy kiderítse a hagyományokat.  Négy dal is el fog hangzani a játékidő alatt. Természetesen lesz Jégvarázs 2, a történetről mit se tudni, de premierdátum van: 2019. november 27.

disneyspace

Közeleg a következő – most még cím nélkül futó – Disneytoon animáció is. 2019. április 12-én kerül piacra és az űrben fog játszódni. Levetítettek egy demófelvételt, amely afféle tesztként szolgált. Vajon köze lesz mindennek a Repcsikhez?

 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *