4

30 éves a Predator

predator30ev

Val Verde (fikciós ország) dzsungelének közelében landol egy helikopter. Marcona alakokat hozott. Sokat látott, profi csapat. Nem rettennek meg senkitől és semmitől, félelem nélkül gyalogolnának be a világ bármely háborús zónájába. Gyakorlatilag felkelőket reggeliznek, a napalm szagát pedig élvezik. Fontos feladatot bíznak rájuk, be is vetik magukat a vadonba, ahol ezúttal alaposan fel kell kötniük a gatyájukat és elő kell venni a „nagypapát”. Lehet, hogy le tudnak tarolni egy fél erdőt, de új ellenfelük felettébb kemény dió. A földönkívüli lény ráadásul élvezi is a dolgot, számára eljött a vadászidény. 30 éves a Predator, minden idők egyik legjobb sci-fi akciófilmje.

A kezdetek

A Rocky 4. része után sütötték el a poént, miszerint Balboa kifogyott a földi ellenfelekből és ha lesz ötödik film, akkor egy idegennel kell szembeszállnia a ringben. Jim és John Thomas írókat annyira megihlette a vicc, hogy körvonalazódni kezdett egy fejükben egy sci-fi története, így hozzáláttak egy forgatókönyvhöz. Ebből született meg a Hunter, amelyet 1985-ben a Fox vett meg és Joel Silver producer felügyeletével indult meg a kivitelezés.

predatorcsapat

Silver elsőként Arnold Schwarzeneggnek szólt, akinek ugyan tetszett a dolog, de csak úgy vállalta, ha nem egyedül mérkőzik meg a földönkívülivel. Ezért is kapott maga mellé néhány kemény legényt. Carl Weatherst keresték meg Dillon szerepével, Jesse Ventura, Sonny Landham, Richard Chaves, Bill Duke és Shane Black is részese lett a csapatnak. Black azért is kellett a brigádba, ha szükség lenne átírni néhány jelenetet vagy plusz szövegre lenne szükség, akkor kéznél legyen. Folyamatosan pörgött az agya és mindig bedobott egy-két ötletet, így került be a filmbe a karaktere által elsütött rossz vicc, amelyet a forgatáson hallott. Ha pedig épp nem beszélt, nem kellett belepiszkálnia a szkriptbe, akkor Az utolsó cserkész írásával múlatta az időt.

A Predator figura első változata eléggé rossz lett

predatoreredetileg

McTiarnan már Mexikóban keresgélte a forgatási helyszínt, amikor is az előkészületek leálltak egy időre. A stúdió ugyanis inkább egy olcsóbb megoldást választott és a Boss Film Studios-t kérték fel az idegen lény kivitelezésére. A Stan Winston School oldalon meg is jegyzik, hogy a cég tulajdonképpen megmondta, hogy az általuk készített makett lehet, hogy jól mutat, de ha ennek alapján dolgoznak, akkor biztos, hogy lesznek gondok vele. Ők le is szállították, amire leszerződtek. Csak hát a gond ugye, hogy stúdiókörülmények között lehetett volna kezdeni vele valamit és nem a dzsungelben, ahol mozogni kellett volna vele.

Van Damme

vandammepredatorA másik probléma Jean-Claude Van Damme volt. A karatebajnok saját karrierjét építgette és nagy lehetőséget látott a filmben. Mármint úgy hitte, hogy majd harcművész tudását megcsillogtathatja, de nehezen esett le neki, hogy ő csak afféle kaszkadőr lesz. Már akkor neheztelt, amikor meglátta a vöröses göncöt, mivel az effektesek számára ebben a közegben ez volt a legjobb, hiszen így tudták áttetszővé varázsolni. Van Damme úgy hitte, hogy a lény valóban így fog kinézni, majd megtudta, hogy kvázi jeleneteinek a több, mint felében láthatatlan lesz. Ennek tudatában még idegesebb lett, hiszen szerette volna bemutatni egy-két általa preferált mozdulatot és Schwarzeneggerrel bunyózni. Egyáltalán nem meglepő, hogy lelépett.

Alakul az idegen lény

De eleve maga a kitalált lény nem volt megnyerő. Amikor kiderült, hogy ez a terv mégsem megfelelő Arnold Schwarzenegger javaslatára bekopogtattak a némileg drágábban dolgozó Stan Winstonhoz és megkérték, hogy készítsen egy teljesen új dizájnt. Az ihlet konkrétan Silver irodájában hevert, egy túlvilági raszta harcos rajzában lelte meg az ihletet Winston és hozzálátott, hogy kicsit átalakítsa papíron. Egy repülőút során James Cameron javasolta neki, hogy állkapcsokat tegyen még a figurához.

allkapcsosalien

Készül az idegen és fegyverzete

predatorkeszul1 predatorkeszul2 predatorkeszul3

Mire végeztek a Predator megalkotásával, kellett valaki, aki a bőrébe bújhat, hiszen Van Damme már messze járt. Kevin Peter Hall vállalta a feladatot, ő játszotta a Óriásláb esete Hendersonéknál filmben a jetit is. Winstonék Oscart kaptak munkájukért.

kevinpeterhall2 kevinpeterhall3

Body Count

69 ember, egy skorpió, egy vaddisznó. És maga az idegen lény.

Box Office

1987 június 12-én került a vásznakra a sci-fi akció. 12.03 millió dollárt hozott az első hétvégén, a bevételi lista első helyét foglalhatta el, mögötte Az eastwick-i boszorkányok végzett 9.4 millió dollárral. A következő víkendre helyet cseréltek. Amerikában 59.7 milliót kasszírozott, összbevétele 98.2 millióra rúgott. Nálunk egyébként 1990 május 31-én mutatták be. VHS-en is szépen termelt.

predatormozi

Folytatások

Az eredmények és a népszerűség láttán a Fox rábólintott a folytatásra, de ebből Schwarzenegger és McTiernan is kimaradt. 1990 novemberében jött a Predator 2, amely már Los Angelesben játszódott és Danny Glover próbálta elkapni a bestiát. Nem hozott ugyan tetemes összeget, de ettől függetlenül ez a film is kedvelt lett VHS-en. Sőt, a film végén látható egy Alien koponya is, amely izgalomba hozott jó néhány embert. Született néhány képregény és könyv is. Mivel a Predator nem merült feledésbe és kvázi ismertségi szintje sem csökkent, így a stúdió megpróbálkozott összeereszteni az Aliennel, de a két filmet eléggé utálták a rajongók. Később Antal Nimród jött ki egy teljesen vállalható folytatással, jövőre pedig Black rendezésében érkezik egy újabb produkció. Megjegyezném, hogy a 90-es években Predator 3 név alatt dobták itthon piacra a DNA „B” kategóriás akciófilmet, amelynek az ég világon semmi köze nem volt a franchise-hoz.

(Az iromány a wikipedia, az imdb és a Stan Winston School oldal segítségével készült, a képek is onnan vannak.)

4 komment

  1. Valóban az egyik legjobb sci-fi. Kreatív, jó tempójù, feszült. Kösz a cikket! 😉

  2. Egyszerűen klasszikus, mai napig az egyik legjobb sci-fi és akció film is. Nagyon sokáig nem láttam teljesen a végéig, gyerekfejjel csak addig néztem meg sokszor amíg rajta van a predatoron a maszk 😀 A könyveket is ajánlom egyébként akár az avp akár a sima predator könyveket mert elég jó olvasmány a legtöbb.

    • Olvastam néhány könyvet, azok eléggé jók voltak, de az Alien regéynekből is van néhány jó.
      Egyébként a folytatás is fasza, simán befér az első rész mellé szerintem.

      • Igen, szerintem is, egy másik dzsungel story unalmas lett volna, meg a xenomorph koponya nagy wtf lehetett akkoriban:)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *