8

30 éves minden idők egyik legjobb paródiája, az Űrgolyhók

spaceballsA Star Wars mérföldkőnek számít a filmtörténelemben. Sokan próbálták koppintani és másolni. Parodizálni vagy éppen kifigurázni igazán jól keveseknek sikerült (pl. Nagy durranás). Mel Brooksnak sem  egy épp hogy elfogadható verziót gyártott. Nem, ő zseniálisat alkotott!!! Egykoron egymás után készítette a klasszikussá vált hahotázós alkotásokat, pályafutásának ékköve éppen az Űrgolyhók volt, ami szintén mérföldkő. Humoros jelenetek tömkelege, idézhető szövegek és megtekintése után sokszor vigyorogni támad az ember kedve, ha visszagondol a film egyes pillanataira.

Nem lett volna muszáj Lucas áldását kérnie, de azért úgy fair, ha az Erő mestere is rábólint. Megkapta az engedélyt, sőt, még utómunkálatokba is bekapcsolódott cégével 5 millió dollárért cserébe.

Meg kell jegyezni, hogy az első Star Wars paródiát Ernie Fosselius készítette egy elhagyatott mosodában 8000 dolláros költségvetéssel. 1978-ban tették közzé és fél millió dollárt hozott a konyhára. Felajánlották számára, hogy egészestéssé bővítse, de passzolta a lehetőséget.

starwarsparodia

A stúdió ismertebb színészt akart a főszerepre, Tom Cruise és Tom Hanks is kiszemelt volt, válaszuk azonban nemleges volt. James Caan-nak is örült volna a direktor, ám a színész ekkoriban a droggal küzdött és a producereknek nem tetszett az ötlet. Bill Pullman mondta, hogy miután John Candy és Rick Moranis is a fedélzeten volt, Brooks megjegyezte, hogy most már lehet akár Starr szerepére olyasvalakit leszerződtetni, akit a kutya sem ismer, így esett a választása rá.

Lucas egy feltételt szabott beleegyezéséért cserébe: Ha nem lesz Lone Starr vagy esetleg Dark Helmet akciófigura, sőt, egyáltalán nem dobnak piacra a filmhez kötődő termékek. Brooks belement, ennek ellenére azért csak sikerült a termékekből viccet faragni. Így csak a filmben van Űrgolyhók póló, uzsonnatáska (Transformers-es), képeskönyv vagy amiért a srácok megvesznek, a lángszóró.

Eredetileg Dark Helmet egy hatalmas sisak lett volna. De mielőtt elkezdődött volna a forgatás, változtattak rajta. Moranis 2015-ben a Hollyood Reporternek viccesen megjegyezte, hogy a munkálatok alatt viselt sisak talán a Smithsonian Intézetben van, de később kiderült, hogy az Invaluable.com-on lehet licitálni rá, még néhány órán keresztül.

A stáb viszonylag sok időt töltött a zöld háttér között. Ekkoriban ez a munkafolyamat még viszonylag újnak számított, és sokan úgy gondolták, hogy a szem számára káros ilyen környezetben dolgozni. Szóval két felvétel között mindenki napszemüveget viselt. De amikor pörgött a kamera, a szereplők nyugodtan improvizálhattak, sőt Brooks is rendszeresen előrukkolt pár ötlettel. A munkálatok alatt született meg a babázós jelenet, amelyet Moranis improvizált.

Moranis 2013-ban a Heeb magazinnak úgy nyilatkozott, hogy Brooks megkereste a folytatás ötletével, aminek a címe Spaceballs III: The Search for Spaceball II lenne. De azért a rendező már a forgatás alatt is szóba hozta a következő részt, méghozzá Spaceball II: The Search for More Money néven emlegette. Nincs kizárva, hogy lesz következő rész, ezt maga Brooks hintette el még májusban, amikor megjelent az Ijfú Frankenstein (Young Frankenstein) vetítésén. Az ébredő Erő (The Force Awakens) és a Zsivány Egyes (Rogue One) magával hozta az újabb Star Wars lázat, szóval az MGM-et némileg érdekelné az Űrgolyhók 2. felvonása. Lehet, hogy lesz belőle valami, de konkrétumok még nincsenek.

John Hurt is beugrott egy cameora, a színész azt hitte, hogy amikor Brooks felkérte, hogy parodizálja ki karakterét az Alienből, pár pillanatnyi jelenete lesz. Amikor besétált a díszletek köré, derült ki, hogy tulajdonképpen többről van szó.

Előtte még a Millenium Falcon is cameozott.

urgolyhokmilleniumfalcon

A regényváltozatot R. L. Stine írta.

urgolyhokregeny

Box Office

6.6 millió dollárt gyűjtött be a nyitó hétvégéjén, a bevételi lista második helyét szerezte meg, az első a Behálózva akció-vígjáték lett. 38.1 millió dollárig jutott. Nekünk bő három évet kellett rá várnunk, mivel 1990. augusztus 2-án került a vásznakra.

8 komment

  1. Üdv!
    Nem kötekedni akarok csak egy észrevétel: “Moranis 2015-ben a Hollyood Reporternek viccesen megjegyezte, hogy a munkálatok alatt viselt sisak talán a Smithsonian Intézet van, de később kiderült, hogy az Invaluable.com-on lehet licitálni rá, még néhány órán keresztül.” Szóval talán a Smithsonian Intézet van???? Ehhez hasonló hibákból elég sok van az irásokban. A filmhez annyit, hogy örök kedven marad és nagyon nem kellene folytatni mert nagy a valószinűsége, hogy vacak lesz.

      • Húha, véletlenül lemaradt a c betű…. Közel sem olyan hiba mint a fentebb emlitett. És igen nincs hosszú i betűm mert angol a billentyűzetem.

    • Kösz az helyesbítést, Yvorl-ra mondom, ezt elcsesztem:) Aláírom, hogy sok az elgépelés és figyelmetlenség, sajnos kevés az időm és sokszor csak lelkesen összecsapni tudom az efféle cikkszerűségeket, tudom, hogy át kellene olvasni párszor, mielőtt kiteszem.

      • Mint mondtam nem kötekedésből emlitettem meg, csak elég hülyén nézett ki az a mondat. Amúgy nincs baj a honlappal. Már a kezdetek óta olvasom amikor van időm. És mint gyakorló harcos-pap nem rovok ki rád egy ártatlan feláldozását ezen hiba miatt. 😀

  2. Számomra alap műveltség. Még alámondásosan is alap.
    Csupa balfasz vesz körül.
    Tűz balfaszok!
    Köszi a cikket. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *