1

Film készül A marsi írójának új regényéből

A marsi (The Martian) remek olvasmány volt és a Mentőexpedíció, vagyis a filmváltozata sem lett elszúrva. A szerző, Andy Weir novemberben adja ki következő regényét, az Artemis jogaira pedig máris rácsapott a Fox. Nem meglepő, hiszen szép profitot láthattak az előző adaptációból.

artemis

A regényt tudományos alapokon nyugvó adrenalinpumpáló krimiként írták körül. Jasmine Bashara, becenevén Jazz áll a középpontban, aki sokkal jobb és szebb életről ábrándozik kicsiny városkájában. Tulajdonképpen az apró települést Artemisnek nevezik, az első és egyetlen város a Holdon. Súlyos adóssága van a hölgynek és munkájáért nem kap oly nagy összeget, hogy ki tudja fizetni tartozását. Így amikor esély kínálkozik, szépen végre is hajtja a rendkívüli bűntényt, azonban belekeveredik az Artemis irányításával összefüggő konspirációba.

Weir tavaly tavasszal eladott egy a Foxnak egy sztorit, aminek a szkriptjét is ő maga írja, Simon Kinberg és Ridley Scott producerként szállt be a tervezetbe.

Egy komment

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


egy + 8 =