1

Box Office: Visszafogottan startolt a Covenant

aliencovÉszak-Amerikai box office

Eléggé langyos eredménnyel kezdett az Alien: Covenant. Az 5 évvel ezelőtti Promethetus 51 milliós startot produkált, amely egyrészt betudható a 3D húzó erejének, másrészt a franchise rajongói kíváncsiak voltak, hogy milyen lett Ridley Scott visszatérése ebbe az univerzumba. Eléggé megosztó vélemények születtek. És most itt az újabb rész, ami csupán 36 millióra volt képes egy erősnek mondható marketing után. Itt a 3D már nem volt része a projektnek és hát gyakorlatilag csak a fanok voltak igazán képben. Egy átlagos mozinéző nem tudta, hogy hova is tegye a filmet, nem látott a franchise-ban beazonosított arcokat az űrszörny kivételével. Ráadásul a szereplőgárdának sincs túl sok követője a közösségi médiában, Michael Fassbender pedig szinte egyáltalán nem is aktív. Viszont a kritikák többsége kedvező ítéletet mondott a film felett.

A 36 millió dollár erősnek nem mondható, hiszen nagyon is elképzelhető, hogy a következő hétvégéjére 55-60 %-ot fog csökkenni. Vagyis könnyen lehet, hogy 100 millió előtt ki fog vérezni. Kifejezetten örülhet a stúdió, hogy az ausztrál adókedvezményeknek hála 97 millió dollárból megúszták a büdzsét. A nemzetközi eredmények láttán pedig a Fox eldönti, hogy támogatja-e Scott-tot, hogy további négy részt készítsen, vagy jobb lesz, ha minél előbb pontot tesznek a sztori végére.

DSC08396.dngÚgy egy évvel ezelőtt küldte a Warner a mozikba a Mielőtt megismertelek (Me Before You) romantikus drámát és mivel a számításaik bejöttek, újra próbálkoztak egy hasonló produkcióval. Ám a Minden, minden (Everything, Everything) nem tudott ugyanilyen számokat produkálni. A kritikusok véleménye sem volt épp acélos és hát a tavalyi alkotásban ott volt Emilia Clarke, itt pedig nem túl ismert színészeket lehet látni.

2010-ben indult útnak az Egy ropi naplója (Diary of a Wimpy Kid) franchise, amely alacsony költségvetése mellett elfogadható bevételt produkált. Készült is gyorsan hozzá még két felvonás, majd a stúdió 5 évvel a harmadik után jelentkezett a negyedik résszel is. Legalább 10 millió dollárt vártak a Diary of a Wimpy Kid: The Long Haul-tól. Ehhez képest a 7.2 millió dollár csalódás. Bár várható volt, hogy sokan kikelnek magukból, hiszen a rajongóknak eleve nem tetszett, hogy kedvenc karaktereiket mások játsszák. Nem voltak kikékülve, hogy Rodrick-et más formálja meg, el is terjedt a #NotMyRodrick hashtag, plusz Greg szüleit is más színészek testesítik meg.

Az új bemutatók mellett a Galaxis őrzői (Guardians of the Galaxy) átsuhantak a 300 milliós vonalon és a hétvégén alig egy millióval kevesebbet termeltek, mint Scott rendezése. Mélyrepülésbe kezdett az Ó, anyám (Snatched) és Arthur király, előbbi az irtózatos vélemények miatt szenvedhette el a negatív változást, a kaland-fantasy pedig egyáltalán nem találta meg közönségét.

Amerikai hétvégi top 10 becsült bevétel, az adatok a boxofficemojo-ról vannak.

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Változás %-ban

Büdzsé

Alien Covenant

36.00

36.00

97

Galaxis őrzői

35.06

301.79

– 46.3

200

Minden, minden

12.00

12.00

10

Ó, anyám

7.60

32.78

– 61.1

42

Diarfy of a Wimpy Kid: The Long Haul

7.20

7.20

22

Arthur király

6.85

27.20

– 55.4

175

Halálos iramban 8

3.17

219.88

– 41.2

250

Bébi úr

2.80

166.15

– 37.7

Szépség és a Szörnyeteg

2.40

497.78

-50.0

160

Hogyan legyél latin szerető

2.20

29.45

– 43.0

10

Egy komment

  1. Hétfőn este néztem meg, természetesen a kíváncsiság hajtott, bár inkább hallgattam volna a fanyar kritikákra és hagyom a fenébe. Borzalmasan gyenge a film. Olyan idegesítően együgyűek a szereplők, hogy téptem a hajam. Izgalom nulla, váratlan fordulat szintén nulla. Remélem Scott rendezésében több film nem készül a szériából :-(

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *