2

Patriots Day

patriotsdayposter

Szép napnak indult 2013. április 15-e. Bostonban nagyjából három dolgot tesz az ember: megnézi vagy részt vesz a maratonon, esetleg szurkolhat a Red Sox-nak. Tehát eléggé nagy nyüzsgés alakul ki a verseny körül, mindenki vidám és szurkol. Tommy Saunders őrmester úgy gondolta, hogy legnagyobb problémája kínzó térdfájása lesz. Tévedett. Az idegesítő homárnak öltözött alak a legkisebb gond. 14 óra 50 perckor két robbanás történt, amelynek következtében 183-an sérültek meg és hárman meghaltak. Szép napnak indult…

patriotsdaykep1

Peter Berg és Wahlberg harmadjára egyesíti erejét és ismét valós, megtörtént eseményt mutatnak be. Természetesen ezúttal is a hősiességről és a kitartásról esik szó. A főhős nem egy profi katona és nem mérnök, hanem Bostont igen jól ismerő rendőrtiszt, aki alig várja, hogy hazamehessen és pihentesse a lábát. Othon pedig nyugalom és béke van, nem kell a szokásos beszólásokat és ugratásokat elviselnie a kollégáktól. Néhány hónappal ezelőtt még komoly díjesélyesként tekintettek a filmre. Azonban kimaradt a szórásból. Ennyire rossz lenne? Egyáltalán nem, csak éppen nem tudták bepasszírozni egyetlen kategóriába sem. Ennek viszont a bevétel látta kárát, hiszen felesleges volt limitáltan útnak indítani.

A hazafiasság jelző egy thriller-drámában gyakorlatilag magával vonja a lassított jeleneteket, a látványos pózolást és a csillagos-sávos zászló lengetését. Azonban Berg meg tudta állni, hogy mindezeket a háttérbe szorítsa, margóra rakja. A törvény emberei mindent megtesznek azért, hogy elkapják a két fiatal csecsent. Karakterépítésre nem sok idő jut, Wahlberg figurájáról valamennyivel többet megtudunk mint a többiekről, de a bő két órából nem is hiányzik, hogy többet megtudjunk róluk. Mellesleg a rengeteg ismert név is csupán egy-két arcot tud megmutatni, de legalább a reklámanyagban lehet sorolni a színészeket.

patriotsdaykep2

Több napon keresztül folyt a hajsza a tettesek után, nem csak a helyiek vették üldözőbe a két fiatalt, hanem más szervezetek is érkeztek a városba. Bergnek arra jut ideje, hogy bemutassa, hogy a bostoni rendőrkapitány és az FBI irodájának helyi vezetője között nem volt teljes az összhang, illetve az is kiderül, hogy egyes testületek nem ugyanazon a hullámhosszon kommunikáltak a rádiójukon keresztül. Voltak kisebb döccenők, de minél gyorsabban és hatékonyabban próbálták kézre keríteni a csecseneket.

A film folyamatosan fenntartja az izgalmat, kellőképpen magasan van a mérce, de akad jó néhány erősebb jelenet. Megemlíteném, hogy város watertoni részén lezajlott lövöldözés rendkívül adrenalinpumpáló, az egyik merénylő barátnőjének a kihallgatása abszolút feszült. Nyilván meg lehetne torpanni, hogy az áldozatokra vagy a sérültekre több idő jusson, de így eléggé el lehetne húzni a játékidőt, így az alkotók jobbára csak egy párost emeltek ki a tömegből, bár nekik sem szentelnek túl sok időt. Ugyanakkor a döntés érthető, hiszen ha ennél több embert próbálnának megmutatni, annak a feszültség látná kárát.  Tudjuk, hogy mi lett a tettesekkel, a híradások sokat foglalkoztak az esettel, de ennek fényében is lehet igazán jó és izgalmas művet készíteni. 75 %

imdb: 7,4

Büdzsé: 45 millió dollár
Eddigi bevétel: 44,2 millió dollár

2 komment

  1. Jó film lett, ja. A kötelezö pàtosz benne volt persze. De nekem sem okozott csalódàst. Szörnyü, hogy megtörtént esetet dolgoz fel. Borzalmas.

  2. Nekem is nagyon tetszett. Meglepő volt SuperGirl ilyen szerepben. A akció jelenet nagyon jó volt bár azt nem értettem miért nem kerítik be őket. Mindenki egy oldalról támadta őket. De ettől még nagyon jó volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *