0

Captain Fantastic

írta Nikodémus

2017-04-captain-fantastic-1

Sokan érzik manapság úgy, a sporthoz és a neveléshez feltétlenül értenek: tízmillió szövetségi kapitány és pedagógus országa vagyunk. A nagy össznépi stadion- és kompetencia-számlálásban azonban elvész a lényeg, melyre Matt Ross filmje, a Captain Fantastic csendes humorral hívja fel figyelmünket: nagyívű elméleti megfontolások helyett a mindennapi hiteles példa nevel leginkább.

2017-04-captain-fantastic-2

S épp ez tud kíméletlenül nehézzé válni bizonyos időszakokban: Ben (Viggo Mortensen) idilli környezetben, az amerikai Sziklás-hegység erdei kommunájában neveli hat gyermekét, ám amikor kiderül, hogy rajongva szeretett felesége megbetegszik, a férfi elbizonytalanodik apai hivatásában. A táj megragadó, a hangulat édeni, a gyerekek pedig ragyogóak: tökéletesen értenek az erdei vad elejtéséhez, mindennap hosszasan edzenek, mértéktartóak és becsületesek, az otthoni tanításnak köszönhetően pedig filozófiai mélységben értekeznek olvasmányélményeikről az esti tábortűz mellett. Ross néhány humoros momentummal jelzi, hogy ez az állapot túl szép, hogy igaz legyen, s csakhamar egyértelművé teszi, hogy a család mindenre fel van készülve, csak épp az erdőn túl rájuk váró társadalomra nem.

Márpedig a kihívás kívülről érkezik (legalábbis első pillantásra úgy tűnik), a furcsa család pedig felkerekedik, hogy szembenézzen vele. Mint minden igazi road movie, a Captain Fantastic is csupán ürügyként használja a fizikai utazást: sokkal lényegesebb az a benső ösvény, amit szereplőink végigjárnak. Egy ponton túl finoman apa-, s egyúttal felnövés-történetté alakul a film, miközben egyre ellentmondásosabbnak festi le a nyitányban megismert paradicsomi alaphelyzetet. Ross eltéríthetné a cselekményt egy szomorú elkárhozástörténet felé – a halál hangsúlyos szerepet játszik filmünkben –, de nem teszi, inkább a család mikro-univerzumát és a szocializáció bonyolult folyamatát veszi szemügyre, sok mulattató és néhány megható pillanattal.

A rendező nem spórol a humorba csomagolt vitriollal: megmutatja a radikálbalos hippi-mentalitás tarthatatlanságát, s azt, hogy a civilizációtól elzártan, valódi személyközi tapasztalat nélkül halálra ítéltetett az ember. A „vissza a természetbe” gyakran hangoztatott intenciója nemcsak ökológiai, közösségi szempontból sem működik: menthetetlenül kiűzettünk a természet paradicsomából, mely a ma embere számára legalább annyira félelmetes, mint hívogató. Ross ugyanakkor hangsúlyosan bírálja a fogyasztói társadalom hervasztó konformizmusát is, mely szerint a szépreményű gyerekekre olyan, pillanatról pillanatra megtervezett életpálya vár, mely teljes mértékben nélkülözi a spontán kalandot és az önfeledt örömet.

„Feleséged olyan lesz, mint a bőven termő szőlőtő házad oldalán, fiaid, mint az olajfacsemeték asztalod körül.” – mondja a zsoltáros, természeti képpel érzékeltetve a családi boldogság nyitját. Ben végül áldozatot hoz, ám kompromisszumot nem köt: feladja ugyan nevelési elveinek egy részét, ám odafigyelő szeretetét még intenzívebben gyakorolja. Tudja, csemetéi ebbe a biztos talajba ereszthetik gyökereiket, hogy őt túlnőve egykor az égig érjenek.

(Megjelent: A Szív, 2017. április)

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


kettő × = 14