1

Amerikai pasztorál / 20. századi nők

írta Nikodémus

2017-04-amerikai-pasztorál-20-századi-nők-1

Elmondhatatlan tragédia, ha egy szülőnek el kell temetnie saját gyermekét, ám nem kisebb kín, ha kénytelen végignézni, ahogy utódja egészen más utat választ, mint amit ő adott számára példaként nevelésében. A budapesti Titanic Filmfesztiválon nemrég bemutatott Amerikai pasztorál és 20. századi nők különböző nézőpontból ugyan, de egyaránt erről az őrjítő tehetetlenségről mesél.

Philip Roth író a kortárs Amerika egyik legfontosabb krónikása, regényei többnyire a kapott lehetőségekkel élni nem tudó, sorsszerűen a romlás felé sodródó hősökről szólnak, egyúttal felmutatva az amerikai álom mélységes hamisságát is. Ewan McGregor tehát komoly fába vágta fejszéjét, amikor annyi legendás filmszerep után első rendezésének témájául épp Roth egyik művét választotta. Az Amerikai pasztorál ugyanis egy illúziókban felnőtt generáció keserves kudarctörténete, melyben egy gyermek fordul mindaz ellen, amiben szülei hisznek. McGregor adaptációja egyszerre tör szerzői filmes babérokra és hiteles korrajz megfestésére, s egy jó ideig sikerül is neki a mutatvány: Seymour, az egykori gimnáziumi focisztár (McGregor becsülettel igyekszik helytállni) élete ideálisan látszik alakulni, amikor feleségül veszi a helyi szépségkirálynőt (Jennifer Connelly), felvirágoztatja bőrkesztyű-manufaktúráját, s hamarosan gyönyörű kislánya születik, Meredith (Dakota Fanning). Egyre borúsabb jelenetek tudósítanak arról, hogy valami baljós készül, s amikor a kisváros postahivatalát terrortámadás éri a vietnami háború elleni tiltakozásul, a mintacsalád élete összeomlik. A film érzékletesen mutatja be, miként fordul a hatvanas évek naiv össztársadalmi csodavárása sötét rémálomba: a mindenek feletti szeretet eszménye megfakul, a vágyott békét háború és terror zúzza szét, a nagypolitikában pedig eluralkodik a nyílt korrupció. Az apa megpróbál mindent, hogy visszanyerhesse lánya figyelmét: nyomoz, megalázkodik, hazudik és rimánkodik, de semmi sem segít. A néző pedig – hiába sorakoznak a forgatókönyvben a tragikus fordulatok – egyre kevésbé érzi a történések súlyát, mivel a magyarázat rendre homályban marad. Szülői tehetetlenség helyett így leginkább tanácstalanságot érezhetünk a film bolyongó figuráinak láttán.

2017-04-amerikai-pasztorál-20-századi-nők-3

Ugyanebbe a korba kalauzol minket, mégis sokkal finomabb eszközökkel dolgozik Mike Mills legújabb rendezése, melynek címe nem túloz: összetett és érzékeny korrajzot kapunk a nők 20. századi társadalmi szerepéről néhány konkrét sorson keresztül megvilágítva. A nagyszerű az, hogy filmünk erre egyáltalán nem törekszik, egyszerűen csak lenyűgöző valósághűséggel mutatja be karaktereit. Dorothea (Annette Benning kivételesen árnyalt játékot nyújt) ötvenes nőként egyedül neveli kamaszodó fiát (Lucas Jade Zumann), miközben albérlőként lakik nála egy koravén, kicsit megzakkant művész (Greta Gerwig), egy sokat tapasztalt, szűkszavú asztalos (Billy Crudup) és a szomszédból rendszeresen átjár egy változatos frusztrációkkal küzdő lány (Elle Fanning). Mikor Dorothea intelligens, emancipált asszonyként rádöbben, hogy egyetlen fiának nem tudja megadni az apa pótolhatatlan élményét, a társaság hirtelen egyfajta bizarr családként kezd viselkedni. Közös történetük felfűződik Amerika nagy illúzióvesztésének évtizedére, a szexuális forradalom, a feminizmus és a polgárjogi mozgalmak ellentmondásos időszakára, ám sablonos történelemlecke helyett Mills eléri, hogy szabad szájú figurái hol viccesen, hol drámaian, de mindvégig természetesen reagáljanak koruk fejleményeire. A laza szövésű, epizodikus történet szívében pedig ott lüktetnek a felnövés, az elengedés, a révbe érés és a boldogság húsbavágó kérdései – maga a nagybetűs élet.

Szeretnénk hinni, ha számunkra bealkonyul, gyermekeink visznek belőlünk tovább egy darabot magukkal. A virág azonban elfonnyad, az emlékek ködbe vesznek, mi pedig elillanunk anélkül, hogy igazán megismernénk egymást – szülő a gyermekét, kései utód a hajdanvolt ősöket. Egyszerre felszabadító és ijesztő tudatlanság ez – az élet hatalmas kereke pedig forog tovább, rendületlenül.

(Megjelent: Új Ember, 2017. április)


Egy komment

  1. McGregornak van még mit fejlődnie rendezés terén. Ebből a sztoriból ilyen lagymatag drámát készíteni….

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *