11

Páncélba zárt szellem (Ghost in the Shell)

ghostintheshellpostermagyar

 

A kritikát köszönöm Mini Me-nek. 

Egy olyan jövőben járunk, ahol lassan már eltűnnek a határok az emberek és a gépek között. A technikai fejlettség olyan fokára jutottunk, amikor „kiberalkatrészekkel” cserélhetjük ki a szerveinket vagy éppen az egész testünket „tuningoltathatjuk”. Már nem jelent akadályt a Hanka vállalat számára, hogy emberi agyat és ezzel öntudatot, érzelmeket és ösztönöket ültessenek át robottestekbe. Az első sikeres kísérleti alany pedig nem más, mint történetünk főhőse, Mira Killian, az Őrnagy (Scarlett Johansson), akit Dr. Ouelet a Hanka vezető fejlesztője és Cutter a cég ügyvezetője alkot meg. Miután sikerrel járnak, Mirát a 9-es Részleg elnevezésű antiterrorista és kiberbűnözés elleni szervezet állományába helyezik, ahol speciális küldetések elvégzésével bízzák meg, társaival a robosztus, ám lágyszívű Batou-val (Pilou Asbaek) és a még teljesen ember Togusa-val (Chin Han). Az egység parancsnokát Daisuke Aramakit, az idős, ám rendkívül népszerű japán színész Takeshi Kitano alakítja. Tovább “Páncélba zárt szellem (Ghost in the Shell)” »

1

Box Office: Bébi Úr lenyomta Őrnagyot

babybossÉszak-Amerikai box office
Új bemutatók
Több elemző úgy vélte, hogy nagy csata lesz a bevételi lista első helyéért. Ugyanis a Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) továbbra is bitang erős számokat produkálhat, de beköszönt Bébi úr (Baby Boss) is és az animációtól szintén nagy eredményeket vártak. A jóslat bejött, a DreamWorks animációjának sikerült az élre törnie.

A Deadline leírása szerint az első előzetes a stúdió történelmében az egyik legnagyobb nézettséget produkálta. Több, mint 100 millióan látták, a következő trailer is 71 millió alkalommal látták. Ráadásul a főszereplő hangját kölcsönző Alec Baldwin manapság különösen népszerű, mivel az SNL-ben szenzációsan játssza Trump elnököt. A közösségi médiában Bébi úr úgy 344 millió követőt tudhat magáénak, ami eléggé szép. Tovább “Box Office: Bébi Úr lenyomta Őrnagyot” »

0

A múmia újabb előzetese

boutellamumiaAz Universal a 90-es években támasztotta fel A múmia (The Mummy) franchise-t, méghozzá egy akciódús, humoros és viszonylag könnyed hangvételű történetet faragtak belőle. Majd a stúdió bevetette a Marvel sémát, vagyis az egykori horrorikonokkal szeretne mozis univerzumot létrehozni. Ennek első lépéseként itt A múmia, a címszereplő Sofia Boutella lesz, Tom Cruise és Annabelle Wallis próbálhatja megállítani. Az előzetes alapján pedig egyértelműen leszűrhető, hogy ezúttal a viccelődést a háttérbe szorítják, némileg horrorisztikusabb lesz, bár azért erősen kétséges, hogy bevállalják az R kategóriát.  Tovább “A múmia újabb előzetese” »

0

Annabelle: Creation előzetes

annabellesequelA napokban perelte be Gerald Brittle a Warner stúdiót, a szerző ugyanis régen régen a Demonologist könyvében írt a Warren házaspárról, akiket a Démonok között (The Conjuring) franchise-ban is láthattunk. Brittle szerint a stúdió erősen merített művéből, éppen ezért kártérítést követel. Mi lesz ennek a vége? Nos, mindez nem állítja meg a Warnert, mivel máris jön az Annabelle következő része.

Az Annabelle úgy 257 millió dollárt termelt világszerte, így világossá vált, hogy a spin off kap még egy folytatást. Ezúttal David F. Sandberg, az Amikor kialszik a fény (Light Out) rendezője vehette kezébe a gyeplőt, viszont a forgatókönyvet ismét Gary Dauberman írhatta. Stephanie Sigman, Talitha Bateman, Anthony LaPaglia és Miranda Otto rémüldözhetnek a horrorban.

A történet a bábkészítőre és nejére összpontosít. Gyermekük 20 évvel ezelőtt hunyt el. Úgy döntenek, hogy házukba befogadnak néhány lányt, miután a közeli árvaház bezárt. És a lányok találkoznak a férj művével, Annabelle-lel. Tovább “Annabelle: Creation előzetes” »