0

Röviden: Freeheld

Laurel Hester nyomozóként bizonyított, megállta a helyét a kemény közegben és kollégáival is jó volt a viszonya. Ám a hölgy leszbikus volt, amit megpróbált titokban tartani. Megismerkedett és összeköltözött Stacie Andree-vel, majd amikor kiderült, hogy rákban szenved, el akarta érni, hogy özvegyi nyugdíját élettársa kapja. Azonban a fejesek csak legyintettek rá és gyorsan le is vették napirendről a kérdést.

Elismeréseket fog kapni, minimum 1-2 Oscar is becsúszik. Nos, igen, az efféle történetekről már az elején úgy gondolják, hogy a díjszezonban a figyelem középpontjába kerül. De tévedtek, mivel a film nem kapott túl nagy felhajtást és gyakorlatilag szép csendben el is tűnt a palettáról. Miért? Talán elfogyott a pénz a merketingre vagy a forgalmazónál más került előtérbe. De az igazi átütőerő is hiányzik.

freeheld Tovább “Röviden: Freeheld” »

0

Elkezdődött az X-Men sorozat forgatása

A Fox sok vasat tart a tűzbe a mutánsokkal kapcsolatban. A beharangozott filmek mellett lesz jön az X-Men sorozat, amely Gifted címen fog futni. Bryan Singer nem is oly rég hozzá is láthatott a pilot forgatásához, éppen ennek kapcsán dobták ki a netre az alábbi képet.


Amy Acker lesz a főszereplő, Jamie Chung formálja meg Blinket, Natalie Alyn Lind játssza Polarist, Blair Redford, Sean Teale, Stephen Moyer és Percy Hynes White nevei olvashatóak még a stáblistán. A történet szerint a Moyer és Acker által játszott átlagos szülők rájönnek, hogy gyermekeik mutánsok. Hamarosan feltűnnek a kormány emberei, ezért kénytelenek menekülőre fogni, majd sok más gyerekeikhez hasonló figurával találkoznak.

1

Three Billboards Outside Ebbing, Missouri előzetes

threebillboardsMartin McDonagh az Erőszakik (In Bruges) és A hét pszichopata és a si-cu (Seven Psychopaths) után újabb filmmel jelentkezik. A forgatókönyvet szinten ő maga írta, a főszerepet Frances McDormand kapta, Woody Harrelson, Peter Dinklage, Sam Rockwell, Abbie Cornish, Caleb Landry Jones, Zeljko Ivanek, John Hawkes is a fedélzetre lépett.

McDormand alakítja azt a gyászoló anyát, aki nem tudja megemészteni, hogy a rendőrség képtelen volt megtalálni lánya gyilkosát. Így a kisvárosban hatalmas plakátokat helyeztet el, amelyekkel a zsarukat kritizálja. Hamarosan a helyzet még jobban elmérgesedik a nő és a Harrelson által megformált rendőrfőnök között. Mindez sok drámai és komikus szituációt eredményez.   Tovább “Three Billboards Outside Ebbing, Missouri előzetes” »

1

A Hegylakó írója dolgozhat az első fekete szamuráj történetén

Az 1500-as évek közepén vált híressé Yasuke, hiszen ő lett az első fekete szamuráj Japánban. Eléggé homályosak a részletek, hogy miképp is érkezett Japánba és miképp lépett Oda Nobunaga hadúr szolgálatába. De tény, a férfi volt az első afrikai, aki a feudális országban elért valamilyen ismertséget és rangot.

yasuke

Róla készítene filmet a Lionsgate, a stúdió Gregory Widen-t bízta meg a Black Samurai forgatókönyv megírásával. Lesz elég dolga, de valószínűleg el fog bírni a feladattal és nem esik nehezére érdekes mitológiát és történetet szőni a karakter köré.

Widen írta a Hegylakót (Highlander), a Lánglovagokat (Backdraft), illetve Az angyalok háborúját (The Prophecy). De elég régen nem volt köze semmilyen filmhez.

0

A Szupercella 2. részének a forgatásáról

Készül a Szupercella 2. része (Escape Plan 2), a forgatásról Sylvester Stallone jelentkezett be. Ábrázata eléggé megviselt, szóval karaktere ezúttal is megszenved, ezzel szemben Dave Bautista vagy Jesse Metcalfe semmiféle zúzódás nem látszik. Na majd a játékidő végére…

Tovább “A Szupercella 2. részének a forgatásáról” »

1

Még mindig esélyes, hogy lesz Zombieland 2

A Zombieland-et 2009-ben mutatták be, a közönség elégedett volt és a bevétel is tetszetős volt. Gyakorlatilag azóta beszélnek a folytatásról, de mégsem valósult. Rendszeresen szóba kerül, de akár Ruben Fleischer rendező, akár Jesse Eisenberg beszél róla, mindenki ugyanazt mondja. Azaz de jó lenne, ha lenne.

zombieland

Most éppen Rhett Reese és Paul Wernick az Élet (Life) sci-fi filmjüket reklámozzák, sok interjút adnak és a Comicbook.com egyik szerkesztője kérdezett rá, hogy van-e esély a Zombieland 2-re. „Még mindig aktív projekt, megpróbáljuk összehozni. A színészgárdából mindenki elolvasta a forgatókönyvet, odavoltak érte. Ruben (Fleischer) aláírt a folytatásra. Minden az egyezkedéseken múlik és a költségvetésen. Mostanra mindenki szupersztár lett, az első részt pedig 20 millióból készítettük.” – Vagyis jelenleg azon vannak, hogy mindenki elégedett legyen a felajánlott gázsival és egyúttal a büdzsé se szálljon el. Hiszen nem az effektekre menne el a pénz többsége, hanem a színészekre.

De ez még nem minden. Mivel el kell érni, hogy Tom Rothman, a Sony vezére is rábólintson a filmre. Reese-ék rendszeresen beszélnek vele, folyamatosan „zaklatják” ezzel a témával. Úgy, ahogy azt a Deadpool esetében tették, csak akkor a Fox stúdiót győzködték.

0

Pókember: Dolgoznak a Silver Sable – Fekete Macska forgatókönyvön

silversableA Sony mindig megpróbál úgy tenni, mintha stabil távlati tervei lennének a Pókember franchise-zal. Aztán inkább előrukkol egy reboottal. Még a Tobey Maguire időszakban próbálkoztak egy Venom spin off filmmel és elviekben Fekete Macska is bemutatkozott volna. Miután Andrew Garfield bújt a piros-kék göncbe szintén szóba kerültek az eshetőségek, de a stúdió időközben megegyezett a Marvellel.

Múlt héten derült ki, hogy újra nekifutnak a Venom projektnek, most pedig napvilágot látott, hogy tervezőasztalra került a Fekete Macska-Silver Sable film is. A két hölgy a képregényekben általában Pókember oldalán harcolt. Lisa Joy, a Westworld showrunnere tette le az asztalra a szkriptet, amelyet Chris Yost, a Thor: Ragnarok írója fogja kipofozni.

Sable 1985-ben mutatkozott be, a hölgy profi zsoldossereget tart fenn, a csapat neve Vad Banda, velük ered veszélyes bűnözők nyomába. Már persze ha rendesen megfizetik érte. A nő kiváló harcművész és egészen jól bánik a fegyverekkel is.

Fekete Macska betörőként dolgozott, nem volt semmiféle különleges tulajdonságra, majd később szert tett egy balszerencsét hozó képességre. Ami annyit jelent, hogy bunyó közben az ellenfelét valamilyen balszerencse éri.

5

Tippeljünk: Melyik film hogyan teljesít a hétvégén?

Eléggé erős a tavasz, legalábbis Logan, King Kong, illetve a Szépség és a Szörnyeteg becsülettel gyűjtögeti a milliókat. Hogyan tovább? Természetesen nincs megállás, a hétvégén három film próbál a nézők kegyeibe férkőzni. De vajon sikerül-e letaszítani az első helyről a Disney fantasy-jét? Erős a gyanúm, hogy nem. Ám ettől függetlenül még érhetnek el szép eredményeket. A Bukós szakasz (CHiPs) egy kellemes akció-vígjáték lehet, az Élet (Life) borzongató űrhorror és jönnek a Power Rangerek is. Nagy a nyüzsgés, de babér nem mindenki számára terem. Tippeljünk.

powerrendzsorsz

1

Stb…

38.6 milliárd dollárt hoztak a hollywoodi filmek tavaly. – írja a Variety.

A The New York Daily News bennfentes infóra hivatkozva azt írta, hogy a Paramount semmiképpen sem akar Terminator folytatást. Ezt tudtuk eddig is. Ám a Skydance fejese, David Ellison elvileg hamarosan nagy bejelentést fog tenni a franchise-zal kapcsolatban.

Michael Shannon a fő esélyes Kábel szerepére a Deadpool 2-ben.

Ivan Reitman azt mondta, hogy további élőszereplős Szellemirtók filmek  vannak tervezőasztalon.

Gary L. Goldman szerint a Disney tőle lopta a Zootopia ötletét. Azt állítja, hogy kétszer is vázolta a stúdiónak az elképzelését, a karakterek és a sztori abszolút azonosak, csak nála egy mókus lett volna a főhős. Szóval Goldman perelt.

zootopiahasonlóság

Tovább “Stb…” »

0

A szoba rendezője készítheti a Burning Rainbow Farmot

burningrainbowAz 1990-es években Tom Crosslin és Rollie Rohm igazgatta a Rainbow Farmot Michiganben. Békés vidék volt és a páros sem volt éppen erőszakos. Fesztiválokat is szerveztek, amelyek főleg azért is voltak népszerűek, mert a duó marihuánát termesztett. De csak akkor lett nagy baj, amikor az egyik rendezvényükön egy tini karambolozott és meghalt. Jöttek a zsaruk, Rohméknál találtak fegyvert is, no meg vagy 200 növényt. Ám nem kerültek sittre, viszont meg kellett volna jelenniük a tárgyaláson, amit kihagytak. Kopogtatott az FBI, a hippipár nem akart feladni magát és 5 napig tartott az egyeztetés, végül lelőtték őket.

Minderről Dean Kuipers írt a Burning Rainow Farm könyvében. A megfilmesítési jogot a Film4 és az Anonymous Content szerezte meg. Lenny Abrahamson-t, A szoba (Room) rendezőjét kérték fel a produkció ledirigálására, a forgatókönyvet Cory Finley színdarabíró fogja leszállítani.