3

Mindenki

2017-03-mindenki-1írta Nikodémus

Talán jobb is, hogy csak most kerül ki ez az írás. Deák Kristóf Mindenki című kisfilmje megérdemelten gyűjtött be megannyi elismerést, egy ország szurkolt a csapatnak az Oscarért, és a nagy álom beteljesedett: a Saul fia után újabb aranyszobrocskás magyar filmünk van. S ha lehántjuk erről az egészről a felhajtást, a lelkendező reakciókat, az alkotók dicséretes szerénységét, a 24 perces kisfilm önmagában is felemelő élményt ad. Elsőre.

Nekem viszont megvan az a rossz tulajdonságom, hogy szeretek továbbgondolkodni egy-egy alkotáson, s a Mindenki nálam minden egyes újrafelidézésnél egyre rosszabbul teljesít. Sajnos, mert egyébként szívet melengető, szerethető film: mosolygós kisgyerekek vannak benne, aranyos a történet és lelkesítő a hepiend. Kár, hogy sem pedagógiailag, sem zeneszakmailag nem állja meg a helyét.

2017-03-mindenki-3

Kezdjük az előbbivel: Erika néni (Szamosi Zsófia) kényszerhelyzetben van. Az igazgató kívánsága, hogy egyszerre legyenek versenygyőzelmek és hogy mindenki énekelhessen a kórusban. Ez nyilvánvalóan lehetetlen. A két, egymásnak ellentmondó követelményt próbálja a tanár diszkréten összehangolni valahogy, s ebben tulajdonképpen – tűnjék ez bármilyen szörnyűnek is egy kívülálló számára – helyes pedagógiai döntést hoz. Miután az egyik próbán Liza (Hais Dorottya) nyílttá teszi a konfliktust, szintén jól érvel, habár nem túl sok szeretettel: igen, a művészetben nincs demokrácia, vagy van tehetség, vagy nincs. Ezt el kell fogadni, még annak is, aki nagyon szeretne azzá lenni, akivé nem tud. Különös az is, hogy a szülők sehol sincsenek ebben a filmben: nem kérdeznek, nem reagálnak, a bevezető nyúlfarknyi jelenetétől eltekintve egyszerűen hiányoznak. Úgy tűnik, hogy a gyerekek nevelése a tanár feladata (pedig ez súlyos tévedés), akit a film még azzal is megaláz, hogy a szájába adja: rohadékok. Tökéletes lejáratás.

A lázadás megszervezése is meglehetősen furcsa: aki látott már élő gyereket, az nem ír bele a forgatókönyvbe olyat, hogy két nap alatt két kislány (az egyik ráadásul újonc minden tekintetben!) problémamentesen meggyőzi az összes tagot az amúgy is nehezen kivitelezhető trükkről. És hát az a svédországi út is túl csábító ahhoz, hogy szabotálják…

2017-03-mindenki-4

Sajnos zeneileg is felmerül néhány probléma: amikor Zsófi (Gáspárfalvi Dorka) először csatlakozik a kórushoz, az első próbán egyszerűen nincs hamis hang. Érthetetlen, hogy mire figyel fel a tanár, sőt, miután külön meghallgatja, a kislány egy gyermeki hang fésületlenségével, de tökéletes dallam- és ritmusérzékkel énekli vissza neki a Pál Kata Péter-t. Ráadásul ha egy ilyen hangú kislányt beállítanak egy jó (!) kórusba, önkéntelenül megy a szólammal, nem fog hamisan énekelni. Egyszerűen az egész machináció indokolatlan, s erre még csak rátesz egy lapáttal a finálé, ahol felszabadultan éneklő gyermekarcokat látunk, ám hidegre polírozott stúdióhangzást hallunk. Egy filmben, mely a tátogás elítéléséről szól, playback-elnek, ráadásul jól hallhatóan.

Jóindulatúan azt feltételezem, hogy Deák Kristófék szerettek volna egy bájosan naiv sztorit a konformizmus elleni lázadásról, csak teljesen rossz közeget választottak. Gondoljunk bele: egy csapatsporttal kitűnően működhetett volna az egész. Az üzenet egy része persze így is átjön (rossz kompromisszumok helyett tiszta játékszabályok, egyenlő esélyek a társadalom minden színterén), csakhogy ez a Kádár-kori Magyarország posványának kritikája (nem véletlen a ’80-as évekbeli miliő!). Az amerikai filmakadémia ebből valószínűleg az égvilágon semmit sem fogott (fel), nekik csak tetszett egy kedves sztori gyerekekkel. Gyerekekkel, akiket arra tanítanak, hogy se szüleikre, se tanáraikra ne hallgassanak, és lehetőleg kerüljék a kudarcokat. Csakhát az a baj, hogy a kudarc előbb-utóbb szembe fog jönni. Mert ilyen az élet – és ezt nem mindenki bírja.

3 komment

  1. Szívet melengető, szerethető film – eddig egyet is értek. De én nem vártam valósághű történetet, bár nem tudom, hogy az alkotóknak ez volt-e konkrét célja. . Aranyos volt, egy idő után még kissé feszült is.

    • Persze, nagy kérdés, hogy szabad-e elvárni egy kisfilmtől árnyalt karakter- és háttérrajzot. Engem zavartak a kritikában leírtak, de megértem, ha másokat kevésbé vagy egyáltalán nem.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


3 + = hat