0

Box Office: Kiengedte Logan adamantium karmait

logankep30Észak-Amerikai bevételek

85 millió dollár. A Wolverine harmadik része, vagyis a Logan 4071 moziban indított, soha eddig egyetlen R kategóriás film sem kapott mutatkozott be ilyen széles körben. Mellesleg legyűrte a legjobb márciusi nyitányt, amit eddig a 300 fantasy tartott 70.8 millióval. A rajongók régóta vágytak már egy véresebb Wolverine filmre, a tavalyi Deadpool sikere elég sokat nyomott a latba, hogy R-es besorolást kaphatott a produkció. De nem csak emiatt tódult a nép a vetítésekre. Hugh Jackman és Patrick Stewart is arról beszélt, hogy nem fog visszatérni a franchise-ba. Mármint soha ne mond, hogy soha, hisz van az a pénz és indok, amiért újra rábólint egy színész vagy rendező egy újabb projetkre, de egyelőre úgy tűnik, hogy Jackman és Stewart nem lesznek többé mutánsok. Mellesleg korábban megszellőztették, hogy az Old Man Logan sztorit veszik elő, ám az előzetesekből egyértelműen kiderült, hogy semmi köze nem lesz ahhoz a történethez, de azért néhány még bíznak benne, hogy hátha akad egy-két ismerős momentum a képregény lapjairól. Ó, el ne felejtsem X-23-at, hiszen rá eléggé kíváncsi mindenki.

A Fox tisztában volt vele, hogy az előző két Wolverine-t sok kritika érte, próbálták meggyőzni a közönséget, hogy érdemes lesz jegyet váltani. Ezért is mutattak be decemberben a 42 perces anyagot, ami pozitív visszhangot kapott, majd úgy két héttel ezelőtt voltak oly bátrak, hogy a kritikusoknak is levetítették a filmet, ami egyértelműen jelzi, hogy tudták, hogy ezúttal nem rontották el. Az általános vélemények őket igazolták. A nemzetközi eredményekkel együtt összesen 237.8 milliónál jár. Meddig juthat Logan? Nos, jövő héten jön a Kong: Koponya-sziget (Kong Skull Island), aztán Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast), amely a jóslatok szerint legalább 120 milliót hoz a hétvégén.

shackKorábban már volt róla szó, hogy a hittel kapcsolatos drámák elég szépen hoznak. A Lionsgate szintén korrekt számokat várt A viskótól (The Shack) és a befoly 16 millió dollár több, mint a tavalyi Clavius (Risen) 11,8 és a Miracles From Heaven 14.8 milliója.

A viskó regényt 2007-ben adták ki és 20 millió példányban adták el, a lényeg, hogy egy gyászoló apuka eljut egy házikóba, ahol magával Istennel találkozik. A stúdió eléggé erős kampányt folytatott a vallásos emberek között, összefogott a Cru-val, ami a legnagyobb keresztény egyesület. Leadtak egy 30 perces videót a keresztény adón. És még több sportoló is kampányolt a film mellett, közösségi média oldalukon „terjesztették az igét”. Mindehhez hozzá kell tenni, hogy a soundtracken Faith Hill, Skillet és Dierks Bentley is énekel. Tehát elég keményen ment a marketing, ami kellett is, hiszen a kritikák szerint eléggé gyatra lett a végeredmény.

beforeifallNem járt jól a Mielőtt elmegyek (Before I Fall), az időhurkos young adult alkotás az általános vélemények szerint sem lett túl erős. De úgy tűnik, hogy mostanság valahogy a tini lányoknak szánt filmek hidegen hagyják a célközönséget. Még a jó kritikákat kapott The Edge of Seventeen is csak 4.7 milliós hétvégére volt képes, a The Space Between Us pedig 3.7 milliót termel. A tavalyi Ötödik hullám (5th Wave) 35 milliónál vérzett el teljesen. Az Open Roadnak fel kellett volna mérnie, hogy érdemes-e belevágni egy efféle alkotásba. Számukra a 2017-es év eléggé lehangoló, hiszen az Ütközéssel (Collide) és a Sleepless-szel is befürödtek.

Régebben bemutatott filmek: Általában úgy 50-60 % esést szoktak a második hétvégéjükre produkálni a horrorok. Ám a Tűnj el (Get Out) egészen pofás zuhanásnak örülhet, hiszen csak 21 %-ot csökkent a bevétele. Így gyorsan meglesz a százas is. John Wick átsuhant a 80-as vonalon, vagyis az előző rész amerikai végeredmény dupláját már teljesítette.

Habár az Oscaron egyetlen díjat sem nyert, de A számolás joga (Hidden Figures) továbbra is szépen tartja magát az élmezőnyben. A Kaliforniai álom (La La Land) viszont bezsebelt 6 szobrot, ám az érdeklődés nem nőtt meg iránta, csak alig 3 milliót termelt ki. Ám a Holdfényt (Moonlight) 1564 helyen adják, 260 %-kal nőtt a bevétele, ami annyit jelent, hogy 2.5 millió dollárt szedett össze a víkenden.

Amerikai hétvégi top 10 eredmény, az adatok a boxofficemojo-ról vannak.

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Változás %-ban

Büdzsé

Logan

85.30

85.30

97

Tűnj el

26.11

75.95

– 21.8

4.5

A viskó

16.10

16.10

20

Lego Batman

11.65

148.63

– 39.3

80

Mielőtt elmegyek

4.94

4.94

5

John Wick 2

4.72

82.86

– 49.5

40

A számolás joga

3.82

158.76

– 34.1

25

A nagy fal

3.50

41.26

– 61.6

150

A sötét ötven árnyalata

3.48

109.91

– 55.3

55

Kaliforniai álom

2.97

145.68

– 36.6

30

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


4 × = húsz(on)