3

AZ előzetes


2009 elején jött a hír, hogy a Warner vászonra viszi Stephen King egyik klasszikus regényét, az Azt (It). Mikor David Kajganich tudomására jutott a stúdió szándéka önszorgalomból hozzálátott kidolgozni, hogy miképp lehetne a lehető legjobban elmesélni a sztorit ennyi karakterrel. Mivel ismerte a producereket is, felkereste őket elgondolásával, akik rábólintottak, hogy megírja a szkript első változatát.

2012-ben Cary Fukunaga lépdelt fel a fedélzetre, a rendező teendőkön kívül a szkriptet is kipofozta. 2014 táján a Warner lepasszolta a projektet a New Line-nak. Időközben már letettek arról, hogy King regényéből egyetlen filmet készítsenek. Az első afféle coming of age sztori lesz, amelyben a gyerekek találkoznak Pennywise-zal, majd a másodikban már a felnőtt karaktereket láthatjuk. Fukunaga a rémséges bohóc megformálására Will Poultert nyerte meg, állítólag teljesen lehengerlően teljesített a meghallgatáson.

itremake1

2015 májusában Fukunaga búcsút intett, a híresztelések szerint nem volt azonos hullámhosszon a stúdióval és a büdzsé tekintetében is voltak viták. A rendező egy interjúban elmondta, hogy a filmre fordított összeggel ki volt békülve, csak éppen a New Line-nak és neki más elképzelései voltak. Ő inkább egy konvenciókhoz nem ragaszkodó horrort képzelt el és Pennywise sokkal több lett volna, mint egy bohóc. Távozásakor King Twitterén a következőt írta: „Lehet, hogy a remake halott – vagy élőhalott – de  itt van nekünk Tim Curry, aki még mindig a csatornákban sodródik.”

Aztán 2015 június 16-án Andres Muschiettivel ültek tárgyalóasztalhoz, aki szintén hozta magával ötleteit. De még mielőtt a neve szóba került volna Poulter lelépett, mivel más elfoglaltsága volt. A direktor egy interjúban elmondta, hogy a színész neki tökéletesen megfelelt volna és örülne, ha esetleg visszatérne, de erre nem került sor. A sztori is újabb átíráson ment keresztül, Chase Palmer és Gary Dauberman dolgozhatott rajta.

2016 júniusában Bill Skarsgard ölthette magára a bohóc maskarát, a gyerekeket pedig Jaeden Lieberher, Jeremy Ray, Sophia Lillis, Finn Wolfhard, Wyatt Oleff, Jack Dylan Grazer, Chosen Jacobs játszhatták. Megerősítést nyert nem tiniorientáltra akarják szabni a filmet, hanem R kategóriásnak tervezik. Egyelőre a folytatáshoz még nem láttak hozzá, de szkript megvan, eleve úgy dolgozták ki, hogy bármikor bele lehessen vágni a forgatásba.

itposter

3 komment

  1. Nem vagyok nagy horror fan de King történeteit mindig kedveltem, az eredetit nagyon régen láttam, ez meg elég jól néz ki, hangulatos hidegrázós.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *