13

Top 10: A legjobb akciófilmek a 2000-es években

johnwickposzterHa a 80-as vagy a 90-es évekből kellene egy top 10 akciófilmes listát összeállítani azért lennék bajban, mert rengeteg emlékezetes és kiváló alkotás született és igencsak törni kellene a fejemet, hogy melyiket szorítsam ki a felsorolásból. Na, a 2000-es évek utáni időszak viszont azért kemény dió, mert a műfaj úgymond visszavonult a B kategóriás DVD kiadványok térfelére, teret hódítottak a képregényfilmek. Nem mintha temetném az akciót, de azért gondoljunk csak bele: Mennyi igazán jó film készült a témában? Oké, oké, lehetne sorolni a korrekt és élvezetes műveket. Akkor menjünk egy kicsit tovább. 2014-ben mutatták be a John Wicket, amely egyáltalán nem finomkodott, a főhős vígan osztotta a headshotokat, egészen kellemes tempót diktált, alaposan feltornászta az adrenalint. Ilyesmit ritka volt az utóbbi években, ugye? Itt a John Wick folytatása, ennek kapcsán gondoltam arra, hogy összehozok egy 10-es listát (+1, ha Wicket is belevesszük) azokról az emlékezetes akciófilmekről, ahol nyitányt követően valamennyi idő elteltével magasabb fordulatszámra kapcsolnak, folyamatosan tartják a szintet, még a beszélgetések is feszültek és a végén elég nehezen tudunk felállni a székünkből, mert eléggé belepréselődtünk.

badboys2kep

Michael Bay-t szó szerint szabadjára engedték, ő pedig csúcsra járatta az akciójeleneteket a Bad Boys 2-ben. Bevetett mindent, amit csak tudott. Lassított golyók, a lövöldözök között köröző kamera, csúcs autósüldözős és hát még Kubát is lerohanták a végén.

 

crank

Chev Cheliois miután magához tér és lejátssza a talált felvételt, kiderül, hogy hamarosan feldobja a talpát. Mennyi időt is vesz ez igénybe? Kettő vagy három perc? Mark Neveldine és Brian Taylor rendezők ezt követően felpörgetik az eseményeket, Jason Statham gyakorlatilag másfél órán keresztül nagy tempót diktál a Crankben.

 

blackhawkd2

Szomália veszélyes hely. Be lehet masírozni a harcedzett amerikai katonáknak, de az biztos, hogy a végén annak is örülhetnek, hogy úgy-ahogy megúszták. Ridley Scott némi felvezetés után elindítja a golyózáport, ráfeszülnek az ujjak a ravaszra, tombol az adrenalin, Black Hawk-ok helyett inkább RPG-k repkednek a Sólyom végveszélyben filmben.

madmaxkep3

A cselekmény? Folyamatos menekülés, majd loholás vissza. A Mad Max 4 esetében sem gondolkodtak sokat a sztorin, de a körítés…brutálisan jó volt. Belepasszírozott a film a székbe, kiválóan megvalósítás, lélegzetelállító látvány és egy szó szerint vett őrült rohanás.

takenneeson

„Nem tudom, hogy ki maga. Azt sem, hogy mit akar. Ha váltságdíjat akar, elmondom, hogy nincs pénzem. De rendelkezem olyan különleges képességekkel, amelyeket pályám során tökélyre fejlesztettem. A magafajták rémálma vagyok. Ha most elengedi a lányomat, máris végeztünk. Nem fogom keresni, nem üldözöm magát. De ha mégsem, meg fogom keresni, meg fogom találni. És meg fogom ölni.” – Elrabolva.

 bourneulti

A remegő, rángatózó kamerát bunyók és lövöldözések közben eléggé nehezen lehet elviselni. De Paul Greengrass megmutatta, hogy miképp kell jól és ügyesen használni a technikát, hogy a néző ott érezze magát az akció sűrűjében. A Bourne Ultimátum feltette a koronát a franchise-ra, habár az előző részek is rendben voltak, de Greengrass még tudta fokozni.

manonfire1

Kicsit várni kell A tűzben edzett férfi esetében, mire Denzel Washington hozzálát a naiv gengszterek aprításához. Addig sem unatkozunk, hiszen Tony Scott rendesen megalapoz A tűzben edzett férfi filmjében, de eljő az a pillanat, amikor Washington karaktere elkezd zúzni. Az Úr megbocsát, mondja az egyik karakter, amire a főhős úgy reagál, hogy elintézi a találkozót az Úrral és majd megbeszélik a dolgot.

raidkep

Nem jellemző, hogy az indonézektől emlékezetes filmeket lássunk. De az országot A rajtaütés feltette a térképre. Egy alakulatnak le kell kapcsolnia egy maffiavezért, aki egy többemeletes épületben lakik, tömve mindenféle bűnözővel, rengeteg fegyverrel és szobával. Röviden, tömören: pár perc után jön a másfél órás pompásan kivitelezett üsd, vágd, nem apád.

chocoharcszelleme

Kőegyszerű harcművész film, amiben egy autista lány konkrétan leabál mindenkit. A harc szellemét ugyan nem lehet azzal vádolni, hogy bonyolult lenne, ezzel ellentétben JeeJa Yanin rendkívül látványosan, kreatívan és ügyesen küldi padlóra az ellent. Profi munka.

expendables

Nosztalgiával gondolok vissza a 80-as évekre. Gondolom rajtam kívül sokan így vannak ezzel. Sylvester Stallone úgy volt vele, hogy több csalódást keltő film után olyan akciót prezentál, amely után megnyalják a hozzám hasonlók mind a tíz ujjukat. Dicséretes munkát végzett a The Expendables-szel.

13 komment

  1. Meg se próbálok egy top 10-et összeírni, de a Bad Boys 2 tuti benne lenne, John Wick simán, a Crank meg az Elrabolva nagyon nem. Ami egyből eszembe jut még: MI: Fantom protokoll, Die Hard 4, Pofonok földjén, Salt ügynök, Tolvajtempó, Renner féle Bourne, Bombák földjén, Nice Guys, Sicario, UNCLE embere, Kill Billek

    • Az UNCLE embere rohadt jó volt, de az egy laza kémvígjáték és nem akció, ide abszolút nem fér be. A Nice Guys kvázi ugyanez,vicces nyomozgazós film és egyáltalán nem egy pörgős akció. A Sicario pedig inkább egy izgalmas dráma. A Kill Bill filmekben van jó pár kiváló bunyó, vívás, akció, de a filmek nagy része Tarantinos szövegelés.

      • Persze, ezt írni is akartam, hogy pár nem a klasszikus értelemben vett akció filmek, de nálam beférnek így is.

  2. Igen,nehéz lenne összeírni egy top 10-et.

    A Bad boys 2 az évtized legjobb akció filmje volt!
    Sólyom végveszélyben
    A Megtorló
    Golyózápor
    Halálos iramban 2
    John Wick
    Feláldózhatók
    Deadpool
    Dredd bíró
    Hellboy

    A 80′-90′-s filmekből meg csak top 50-et tudnék elképzelni,de az is kevés lenne. 🙂

    • Ezek fele képregényfilm:) Ezeket direkt kihagytam. A Golyózápor meg nálam nem talált be, mellément.

  3. Ha már Denzel Washington akkor belefér szerintem az Equalizer. Meg Mark Whalbergnek volt azt hiszem 2007-ben a Shooter, egészen korrekt akció volt. Az Olympus has fallen-ben a CGI elég gagyi volt de az akciók a 90-es éveket idézték nekem.

    • A Shooter korrekt volt, de nagyjából arra emlékszem belőle, hogy Wahlberg fut egy nagy puskával:) Az Olympus tényleg fasza volt, igazi Die Hard életérzés:.

  4. Egész jó kis lista, bár van amivel vitatkoznék.
    Én pl. a Bad Boys 2-t elsőre végignézni se tudtam. Vagy öt évvel később néztem meg végig. Ez az alső film ahol Bay már átesett a ló túlsó oldalára, és vannak olyan nevetségesen túlpörgetett akciójelenetek, amiket csak röhögni lehet. Nem véletlen bukott ez anno. Az első rész egyértelműen jobb.

    Nehezen raktam össze a kedvenceim. Sci-fi, szuperhős jellegű nálam nem játszik, ha akciófilmekről beszélünk.
    Kb. ez a listám sorrend nélkül:
    John Wick – Minden egyes újrázással egyre jobb.
    A Liam Neeson best of szekció: Taken, Run All Night, Non-Stop, Unknown
    Crank 1-2 – Ezek túl vannak pörgetve, de működik, mert egyfajta önparódia is. 😀
    Bourne Trilogy – Ezeken nem tudom külön kezelni. A kamera rángatást nem szeretem, ezért sokáig az első volt a kedvencem, amiben még visszafogták maguk. Az új film is tetszik, de az már tényleg fáradtabb volt, mint az első három.
    Man on Fire – Ez egyértelműen Washington legjobb akciózása. Amúgy legtöbb akció jellegű filmje egész tűrhető.
    The Expendables 1-2- Akció szempontjából az első jobb volt, de egyszerűen rohadt jó nézni a sok régi kedvencet együtt. Remélem a negyedik rész méltő búcsú lesz.

    Hero – A hős Ez kicsit kakukktojás. Én nem vagyok oda távolkeleti verekedős filmekért. Számomra hiteltelenek a túlkoreografált mű verekedések. Akkor leginkább már Jackie Chan, aki poénra veszi a figurát. Vagy ott van Bud Spencer és Terrence Hill munkássága. Höhö 😀 Ez a film meg ráadásul még nem is a jelenben játszódik, de ha mondanom kell egy keleti harcművészeti filmet, egyértelműen ez az első helyezett. A Raidet mondjuk meg kéne már nézni, de évek óta nem tudom rávenni magam. 😀

    Van még egy csomó nézhető film, pl az uccsó három Mission Impossible, vagy az első Jack Reacher, de a James Bondok közül pl. max a Skyfall ér valamit, a többi számomra felejtős.

    • Igaz, ami igaz, itt Bay már bevetett mindent, amit tudott. De ott volt Bruckheimer, aki akkor még tudta mi a dörgés és tudta kontrollálni. Szegény Tony Scott jut eszembe, aki amikor Bruckheimerrel dolgozott élvezhető akciót csinált, de aztán meg végképp elszállt a vágásokkal meg a kamerarángatással a Dominonál.
      Szóval Bay tényleg túltolta, de egészen fasza volt, a Transformereknél látszik, hogy már önmagát ismétli és nem tud újat kitalálni, viszont ott már nincs ki visszafogja.
      A távol-keleti harcművész vagy wuxia filmek egy része eléggé unalmas. Számomra pl. a Tigris és Sárkány ásítozós volt, de a Hős vagy a Repülő tőrök klánja élvezetes. És van aki még a színekkel is ráerősít a hangulatra.
      Az első Jack Reacher inkább krimi-thriller volt, a végén egy nagyobb akcióval. A folytatás meg egy az egyben Cruise lever mindenkit stílusú volt, érződött McQuarrie hiánya. .

  5. 1.) Mission: Impossible III. /2006/
    2.) Szupercsapat – The A-Team /2010/
    3.) Skyfall: James Bond /2012/

    4.) Jack Reacher /2012/
    5.) Die Hard 4.0 – Legdrágább az életed – Live Free or Die Hard /2007/
    6.) Casino Royale /2006/
    7.) Miami Vice /2006/
    8.) A tűzben edzett férfi – Man on Fire /2004/
    9.) Halálos iramban – The Fast and the Furious /2001/
    10.) 16 utca – 16 Blocks /2006/

    Valamint, amik nem tisztán akciófilmek, de szerintem nagyon jók:

    A sólyom végveszélyben – Black Hawk Down /2001/
    Mad Max: A harag útja – Mad Max: Fury Road /2015/
    A Nap könnyei – Tears of the Sun /2003/
    Kémjátszma – Spy Game /2001/
    Túszdráma – Hostage /2005/

    • Sőt, ha már Michael Mann, akkor a Collateral (2004) is felférhet erre a listára, meg a Közellenségek (2009) is, bár, ez utóbbi nem igazán tipikus akciófilm.
      És persze a Feláldozhatók (2010) is felkerülhetett volna nálam is. De csak az első rész.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *