0

A kör franchise állomásai

samaraItt van Samara, itt van újra. Próbálja a frászt hozni az emberekre, de hát az eddigi vélemények alapján eléggé harmatos a frászkeltés. A film egy 2002-es horror második folytatása, viszont a 15 évvel ezelőtti produkció már eleve remake volt. A lényeg, hogy a középpontban egy VHS kazetta áll, amelyen rémisztő, zavarba ejtő, rossz minőségű felvétel látható. Hosszú fekete hajú lány kimászik a kútból. Akárki is nézi meg a videót, megcsörren a telefonja és egy hang suttogva a következőt mondja: hét nap. Egy hét múlva az illető pedig elhalálozik.

Az eredeti Ringu-trilógiáról itt már volt szó.

With Rings headed to theaters soon, we're taking a look back at the entire The Ring franchise, which is a whole lot bigger than most people realize.

Persze nem itt kezdődött az egész, vissza kell menni egy kicsit az időben. Nem sokkal, csak úgy a 90-es évek elejére. De vegyük sorra röviden az állomásokat.

A kör (Ringu)

1991-ben került a boltok polcaira Koji Suzuki regénye, amelyet még két folytatás követett. 1995-ben a Spiral, 1998-ban pedig a Loop jelent meg, 1999-ben pedig A kör univerzumhoz köthető antológia jelent meg Birthday címen. Majd 2012-ben és 2013-ban is jött még két könyv.

A sztori itt még kicsit másmilyen. A videón Sadako Yamamura látható, aki meglátogatja édesapját a kórházban, de az orvos megerőszakolja őt, majd bedobja egy kútba és sziklákat dob rá. Aki megnézi a Kör Vírussal fertőződik meg, amelyet konkrétan a képernyőn keresztül kapja el a néző.

akorregeny

Ring: Kanzenban (Ringu: Kanzenban)

1995-ben Chisui Takigawa rendezésében elkészült a tévés adaptáció. Majd tett még egy utat a vágószoba felé, ahol alakítottak rajta és kiadták VHS-en Ring: Kanzenban címen.

kanzenban

Kör (Ringu)

A regény tetszetős ikere után a kiadó, Kadokawa Shoten úgy döntött, hogy elkészíti a filmváltozatot is. Hiroshi Takahashi és Hideo Nakata elolvasták a könyvet, megnézték a tévéfilmet, bár arról nem tudni, hogy Natakáék melyik verziót látták.

A főhős nemét nőre változtatták, így lett Kazuyuki-ból Reiko és családi állapotán is alakítottak, ráadásképpen az elvált asszonynak a gyereke nevét és nemét is módosították.

Az 1,9 millió dolláros költségvetésű film munkálatai összesen 9 hónapot és egy hetet vettek igénybe. A szkript megírására és az előkészületekre úgy négy hónap ment el, a forgatás 5 hetet ölelt fel és az utómunka 4 hónapot vett igénybe. A történetben Reiko riporterként felfigyel egy furcsa sztorira, érdekes haláleseteket próbál kivizsgálni, amelyek egy VHS-hez köthetőek.

1998 január 31-én mutatták be Japánban, gyorsan az ország legnézettebb horrorjává vált. Hong Kongban úgy 4.03 milliót kasszírozott 2 hónap alatt, olyan filmeket utasított maga mögé, mint a Matrix. A sikert követően Japánban újra láttak fantáziát a horrorban, így készült el a Pulse, a The Grudge és a Dark Water. Amerikában is eléggé népszerűvé vált, kivívta magának a kultstátuszt. Egyúttal a filmiparra is nagy hatással volt, Hollywoodban ugyanis a 80as és 90es években inkább a slasher volt a népszerű, de már szerettek volna változtatni. Az Álomgyárban gyorsan rákaptak a távol-keleti alkotásokra, közkedvelt ázsiai horrorok kerültek kiadásra. Egyúttal jó néhánynak elkészült az amerikai újrája is.

ringu

A spirál (Rasen)

Nem teketóriázott sokat a stúdió, még 1998-ban bemutattak még egy filmet, ami a Suziki által írt regény folytatását vette alapul. Méghozzá pont akkor került a mozikba, mint A kör, a fejesek úgy gondolták, hogy a bevételüket ezáltal növelni tudják. Hiszen ott volt a népszerű könyv és a kedvelt tévéfilm.  Érdekes, de amíg A kor rendkívül sokat hozott a konyhára és később is megmaradt a köztudatban, addig A spirál nem teljesített oly szépen és gyorsan feledésbe merült. A történetben Sadako „újjászületik” és egy patológust használ a gyilkosságokhoz.

rasen

Ring: Final Chapter

A következő évben kijött a 12 részes sorozat. Itt a videó megtekintőinek 13 nap alatt két másik embernek kell megmutatni az anyagot, ami már inkább egy zenés klip volt. A következő évad a Rasen címre hallgatott, de semmi köze nem volt a könyvhöz és teljesen más szereplőgárdát kapott.

ringfinalchapter1

A kör 2. – A félelem (Ringu 2)

1999 – Nem váratott magára sokat a következő film, Hideo Nakata készíthette a Ringu 2-t, amit szokás hivatalos és méltó folytatásnak nevezni. A film figyelmen kívül hagyta Suzuki műveit és a Rasen történéseit. Néhány héttel az első film után játszódik a cselekmény. Japánban hatalmas kasszasiker volt.

ringu2

The Ring Virus

Szintén 1999-ben született meg a koreai változat, Kim Dong-bin rendező szintén az első regényt vitte vászonra, de azért átemelt néhány dolgot Nakata munkájából is (pl. itt is egy nő a főhős). Sadako-ból Eun-Suh lett, aki egy médium törvénytelen és hermafrodita lánya. A médiumot gyengéd szálak fűzik féltestvéréhez és amikor titkuk kiderül, pszichikai képességét arra használja fel, hogy videókazetták segítségével fertőzze meg a társadalmat.

ringvirus

The Ring: Terror’s Realm

2000-ben megpróbálkoztak egy túlélőhorror játékkal is. Meg Rainmant, a Járványügy egyik munkatársát lehetett irányítani benne, értelemszerűen vele kellett túlélni a nehézségeket, miután a központot négy dolgozó halála miatt lezárják. Mint kiderül, minden elhunyt gépén megtalálható a a KÖR program. A játékra már kevesen emlékezhetnek, nem hiába.

ringterror

A kör: 0 A születés (Ringu Zero: Bāsudei)

Japánban hozzáláttak a Ring 0: Birthday előzményfilmhez, amely Suzuki Lemonheart novellájából született. 30 évvel A kör történései előtt játszódik a cselekmény, amiből kiderül, hogy miképp is vált gyilkos szellemé a visszahúzódó lány. Miután édesanyja öngyilkosságot követ el Sadako egy színházban talál menedéket.

birthdayrin

A kör (The Ring)

2002-ben találták az amerikai remake-et, Gore Verbinski rendezésében Naomi Watts játszhatta a főszerepet. Eléggé szerényen kezdett a kasszáknál, de a film jó híre elterjedt és egyre többeket érdekelt. A nézők elégedettek voltak a látottakkal és mellesleg világszerte 250 millió dollár folyt be a kasszákba, sőt Japánban két hét alatt többet hozott, mint a Ringu. Persze azért Sadakoból Samara lett.

ringposter

A kör 2 (The Ring Two)

Mielőtt kijött volna a folytatás, piacra dobták A kör újabb DVD kiadványát, amelyen rajta volt a Rings 15 perces film is, ezzel vezették fel a második felvonást. Eléggé kedvező kritikákat kapott, ezért is okozott csalódást a remake következő része. Nem kellett volna elkészíteni, ezzel elég sokan egyetértenek, bár eléggé kedvezőek voltak az előjelek, hiszen Hideo Nakata volt a rendező. Watts hiába költözik el fiával, mégis újra belefut a titokzatos kazettába. 161 millió dollárt kasszírozott a horror.

ringtwo

Sadako 3D

Furcsa, de egészen 2012-ig kell előre ugornunk, hogy találkozzunk egy újabb témába vágó japán filmmel. A produkció Suzuki szintén 2012-es S könyvének 3D-s adaptációja. A történet szerint Sadako az interneten keresgéli magának a megfelelő személyt, mivel újra élni akar. Egyöntetű elutasítás fogadta a horrort, az imdb-n 3,8-en áll.

sadako3d

Sadako 3D 2

Tsutomu Hanabusa rendező azonban összehozta a folytatást, ami csak hangyányival teljesített jobban a nézők körében. Fuko Adno 24 éves végzős hallgatónak 4 éves unokahúgát kell nevelnie. Négy év telik el, majd a furcsa videófelvétel feltűnik a színen és a lány körül érdekes dolgok történnek.

sadako3d2

Sadako vs. Kayako

Japánban is akad egy-két horrorikon. Ha már Freddyt és Jasont összeeresztették az amerikaiak, akkor miért ne lehetne Sadako-t és Kayako-t egy filmbe betenni? Odaát eléggé nagy marketingkampányt kap. Érdekesség, hogy egy 2015-ös április tréfa ültette a bogarat a fejesek fülébe, elgondolkodtak a lehetőségeken, és végül belevágtak a forgatókönyvbe.

sadakovskayako

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


8 × egy =