4

A Hegylakó reboot után még minimum két folytatás jönne

highlanderÓ, a Hegylakó (Highlander) reboot is régóta a levegőben lóg, de egyszerűen nem jutnak vele egyről a kettőre. Vagyis volt már egy-két rendező, lelkes közlemény, de a forgatás még nem indult el. Jelenleg Chad Stahelski áll a projekt élén, aki jelenleg a John Wick: 2. Felvonást (John Wick Chapter 2) reklámozza és a Collidernek alkalma nyílt, hogy rákérdezzen a Hegylakóra.

A direktor elregélte, hogy amikor kapcsolatba került a tervezettel, csupán egyetlen film történetét próbálták újragondolni. Azonban Stahelski már eleve ki akar alakítani egy világot, végig akarja vinni az egész sztorit. Az eredeti Hegylakó ugyanis remek volt, de aztán jött négy úgymond minőségileg igen megkérdőjelezhető folytatás. Viszont a sorozatban volt jó néhány remek ötlet, amelyek kimaradtak a filmekből. Így számíthatunk rá, hogy az Őrzők is helyet kapnak a rebootban, de más elemeket is átemelhetnek. Jelenleg is formálódik a forgatókönyv, még nem nyerte el végső változatát.

Szóba került a Star Wars is, hiszen a rendező valami ahhoz hasonlót képzel el. Az első rész vége elégedettséggel tölthetett el mindenkit, de ott volt a lehetőség a folytatásra. Szóval az első Hegylakóval nem zárnák le a történetet, ugyanis Stahelski elmondása szerint az átformált és kibővített világ elég lesz egy trilógiára, de itt nem állna meg.

Egyelőre még nincs leszerződtetett színész, ugyan Tom Cruise és Dave Bautista nevét is emlegették egy időben, de jelenleg nem tudni, hogy érdekli-e őket a film. Viszont a zenén már dolgozik, Tyler Bates-t nyerte meg a feladatra. Van elég ideje, hogy olyan ikonikus muzsikát tegyen le az asztalra, mint a Queen, hiszen a forgatás nem mostanában indul.

4 komment

  1. Mondjuk ebből pont jobb lenne ha kihagynák Cruise-t szerintem és egy fokkal fiatalabb színészt találnának, főleg ha franchiseba gondolkodnak.

  2. “Van elég ideje, hogy olyan ikonikus muzsikát tegyen le az asztalra, mint a Queen, hiszen a forgatás nem mostanában indul.”
    :DDDDDDDDDDDDDDDD

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *