1

Ezek a karakterek lesznek benne a Marvel Embertelenek sorozatában

embertelenek1

Amikor a Marvel bejelentette, hogy elkészül az Embertelenek (Inhumans) film azonnal felvetődött a kérdés, hogy vajon tudják-e, hogy mit kezdenek az Agents of S.H.I.E.L.D.-ben bemutatott karakterekkel. Mint kiderült, annyira mégsem volt kristálytiszta minden. A mozis ötletet elvetették és inkább sorozaton kezdtek gondolkodni. Ugyanakkor hozzátették, hogy az első két epizódot IMAX-ban is le fogják adni.

A főbb karakterek kilétéről csak találgatni lehetett, de végre kiderült, hogy kik kapnak helyet a show-ban. A leírások nyilvánvalóan álneveket tartalmaznak, de ezek alapján sejthető, hogy melyik Embertelenről van szó.

embertelenekfeketevillam

Broderick: Férfi, 30-40 év közötti. Erős, gondolkodó és csendes típus. Nem szereti, ha kérdezgetik és nem érzi úgy, hogy bárkinek is válasszal kell szolgálnia.

Tehát: Fekete Villám, az Embertelenek vezetője. Egyetlen szavával hatalmas rombolásra képes, gyakorlatilag ezért sem beszél. Még a suttogásával is komoly károkat tud okozni.

embertelenmeduza

Marjorie: Nő, 30-40 év között, fehér. Erős, találékony, vonzó és okos. Tanácsokkal látja el férjét, sokan viszont csak egy csinos pofikát látnak benne. Ha a helyzet úgy kívánja, még a szabályokat is megszegi.

Tehát: Medúza, Fekete Villám neje. Szupererős, képes hosszú haját irányítani, amelyet fegyverként is tud így használni.

embertleenmaximus

Marty: Férfi, 30-40 év közötti, fehér. Broderick öccse. Sármos, okos, illetve eléggé jól tud meggyőzni másokat. Titkon hatalomra vágyik.

Tehát: Maximus, aki talán egy kicsit Lokira hasonlít. Képes másokat irányítani elméjével.

embertelenkarnak

Kevin: Férfi, 30-40 év között. Mindig valamilyen terven gondolkozik, nyitott gondolkodású és hajlandó mások elgondolását is meghallgatni. Szarkasztikus humorú.

Vagyis Karnak: Fekete Villám unokatestvére, emberfeletti erő, kitartás és gyorsaság jellemzi. Mesteri stratéga, gyorsan meglátja bárminek a gyengeségét.

embertelengordon

Grady: Férfi, 25-35 év között. Kissé pimasz, indulatos, ezért gyakran bajba kerül. Legyen szó akár csajokról, italról vagy verekedésről. Mindig az adott pillanatnak él, nem gondol bele a következményekbe.

Tehát: Gorgon, újabb unokatesó. Szupererős lábai vannak, amelyekkel ha toppant, földrengést idézhet elő.

embertelencrystal

Christine: Nő, 18-25 év között, fehér. Lelkes, de ugyanakkor fiatalos indulatok fűtik, családjáért mindent megtesz.

Tehát: Kristály, Medúza húga. Képes irányítani a tüzet, vizet, levegőt.

emertelentriton

Timothy: 25-35 év közötti férfi. Rendkívül sportos testalkatú, minden esetben megőrzi hidegvérét és mindenre képes, hogy elvégezze feladatát. Effektmestereknek lesz dolga a kinézetével.

Vagyis: Triton, megint egy unokatesó. Víz alatt képes lélegezni, kifejezetten gyorsan úszik.

Egy komment

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


6 + kilenc =