27

Zsivány Egyes – Egy Star Wars történet (Rogue One – A Star Wars Story)

zsivanyposzter

1977-ben a világ legboldogabb embere George Lucas volt. Ugyan az év elején eléggé maga alatt volt, annak ellenére is, hogy nagy harcok árán sikerült elérnie, hogy megvalósíthassa űreposzát, de gyakorlatilag senki nem bízott a sikerben (na jó, Steven Spielberg igen). Még maga Lucas sem. Depressziós volt, levert és szomorú. Majd a Star Wars bemutatója után kiderült, hogy mégis sikerült valami különlegeset és maradandót alkotnia, a közönség odavolt a filmért. Öröm és boldogság a köbön. De aztán Lucas nem bírt magával, mindig sikerült előkotornia egy-egy apróságot, amiért ugyan a hardcore rajongók megvesztek, de már valahogy nem szórakoztatni akart. Meg is kapta a magáét és az indulatos szavak, illetve kommentek eljutottak hozzá, elege lett az egészből és a lehető legjobb döntést hozta, hogy eladta birodalmát a Disney-nek. Ha már megvette, hát nem hagyta porosodni, megígérték, hogy szépen sorjáznak majd az SW filmek és most éppen az első spin offot küldték a mozikba. Megtekintése után (a Star Wars 7 fényében) ki lehet jelenteni: jó kezekbe került a franchise.

starwars1keprogue

Hol járunk? Réges-régen egy messzi messzi galaxisban. Pontosabban valahol az Új Remény előtt nem sokkal. A Birodalmiak megalkották szuperfegyverüket, amelyet a lázadó csapatoknak meg kellene majd semmisítenie. És mint tudjuk: törekvésük sikerül. Épp a 77-es filmben nagyjából fél mondat erejéig esik szó arról, hogy sikerült ellopni a Halálcsillag terveit és a Zsivány Egyesben szépen meg is mutatják, hogy miképp történt. Főhősnőnk, Jyn Erso, akinek apját évekkel ezelőtt azért vitte magával Orson Krennick, hogy megtervezze, elkészítése, megalkossa a mindent elpusztító hatalmas és rémisztő eszközt. Jyn nem akar feltűnést kelteni, örülne, ha találkozhatna rég nem látott apjával. Ám úgy alakul, hogy végül a Lázadók sorsa a saját küldetésének a sikerétől függ.

Valószínűleg az egyik legfontosabb, hogy zökkenőmentesen halad előre a cselekmény. Mármint a lázadóknak nyilvánvalóan nem, de részünkről igen. Egészen lehengerlő érzés, hogy nem csak egy erőltetett, „csináljunk még egy Star Wars-t, hogy legyen sok pénzünk” filmet készített a Disney. Elmehetünk egyik bolygóról a másikra, egyik lepukkant, sok furcsa arccal teli porfészekből a másikba, de nem azt akarjuk, hogy galaxis útikalauzt tegyenek le elénk. Minden egyes bemutatott helyre el kell menniük hőseinknek, ahol a történések továbblendítik őket.

rogueonekepujabbsokadik10

Ezúttal a Lázadók térfelén sem minden fehér és fekete. Lucas anno felvonultatott egy rakás karaktert, Skywalker volt a feddhetetlen jófiú, Leia a harcias hercegnő, Kenobi a bölcs mester. Az összetartó, egy célért küzdő csapat. Ezzel szemben Cassian Andort, Diego Luna karakterét inkább afféle hidegvérű gyilkosként ismerjük meg, később megszólal a lelkiismerete, és jó néhány hozzá hasonló, lelkiismeretükön könnyíteni akaró emberrel csatlakozik a nagy terv végrehajtásához. Saw Gerrera (Forest Whitaker) is inkább távol maradna a Lázadóktól, elvan saját kis világában. Valószínűsítem, hogy a karakter a „vágóolló” áldozata lett, biztos, hogy a karakterről többet is megtudhattunk volna, hogy miért inkább saját útját járja. És a Tanács is eléggé széthúzó, csöppet bátortalan. Szóval a Lázadók a szép elképzeléseiken kívül még nem az a teljesen mértékig összetartó csapat, ráadásul morálisan kikezdhető emberekkel van tele.

rogueonekepujabbsokadik15

Jyn (Felicity Jones) kvázi család nélkül nőtt fel, egy cellában látjuk először, ahonnan csak az apja miatt azért szabadítják ki. Meg tudja magát védeni, nem ijed meg saját árnyékától. Belecsöppen az események sűrűjébe, ám nem ijed meg az ellenféltől, bátran odapirítana nekik. A vak Chirrut (Donnie Yen) önként csatlakozik a különítményhez, hajtja előre az Erő, azon kevesek egyike talán, aki még hisz a jedikben. Ami jó barátjának, Wennek (Baze Malbus) lehet, hogy nincs ínyére, de valószínűleg mindegy is neki, hogy hol lövöldözheti ki magát.

„Ezzel eljönne a rémuralom.” – mondja Erso apja Krennicknek még a film elején, amikor a Halálcsillag megépítését szorgalmazza. „Kezdetnek megtenné” – feleli lazán a tiszt. A birodalmiak mindenhol ott vannak és a jelenlétük miatt nem éppen arra gondolnak a különféle lények, hogy fenntartják a rendet. Maga Krennick egy számító és végtelenül gonosz figura. Nincs kimondva, de nem is kell: azt szeretné, ha az Uralkodó maga mellé emelné, nyilvánvalóan az „igazgató” megnevezés nem elég, többet akar, sokkal többet. És ennek elérése érdekében még az sem baj, ha sok millió lényt kell kiirtania vagy esetleg több bolygót megsemmisíteni.

rogueonekepujabbsokadik24

Ám Krennick parancsai nélkül is földbe harapnak elég sokan. Hiszen a tervek meglovasítása nem nevezhető sétagaloppnak. Nem úgy megy, hogy a galaxis egyik szegletében valaki meghackeli valamelyik birodalmi szervert. Oda kell menni érte és valahogy el kell juttatni. De ehhez át kell verekedniük magukat jó néhány rohamosztagoson és Lépegetőn, illetve Darth Vadernek is lesz szava ehhez.

Mindebből a vége felé kikerekedik egy látványos non stop akciózúzda, amely földön, égen és az űrben zajlik. Ekkora elérik, hogy szinte önkéntelenül halkan dúdoljuk a Star Wars jól ismert muzsikáját és betonbiztossá válik, hogy a Disney kezében biztos helyen van Lucas öröksége. Kifejezetten örvendetes és szimpatikus, hogy megmutatják, hogy a nőkkel is el lehet adni egy franchise-t, Daily Ridley után Jones is megállja a helyét ebben a galaxisban. Minden a helyén van, jó és ígéretes karakterek, a hangulat és az atmoszféra, a humor (K2SO robot mindig elereszt egy vicces megjegyzést) és az akció. 85 %

Az Erő legyen Veletek!

imdb: 8,3
rottentomatoes: 83 %

27 komment

  1. Főleg kétfajta véleményt olvastam erről a filmről. Az egyik hogy ez sokkak inkább Star Wars hangulatú film mint az a tavalyi Ébredő Erő, a máßik ennek a fordítottja. 🙂
    Nekem mindkét film tetszett.

    Saw Gerrerra karaktere ha minden igaz benne van (vagy lesz) a Rebels animációs sorozatban, szóval ott talán több is kiderül róla.

    • Gerrarrából lehetett volna több, mert így olyan, mintha Whitaker több időt töltött volna a sminkszobában, mint a kamerák előtt:)

  2. Tökéletes alkotás 10/10! Tökéletes előzménye az Új reménynek! Tökéletesen hozzácsatolták az Új reményhez! Tarkin és Darth Vader szerepe remek volt! Nekem csak egyetlen apró hiányérzetem volt, az hogy sokáig kellett várni az első nagyobb-komolyabb akcióra. Bár a vége sokkal tragikusabb volt mint gondoltam, de gondolom erre volt szükség. Várom a következő filmet!

  3. Ezt a filmet odatették! 🙂 Nekem nagyon tetszett! Jaj, nem kiabàlok… Szóval… Tetszett…

  4. Spoiler ON:
    Borzalmas ez a film.
    Az, hogy a vak fickó egy bottal lenyomja a rohamosztagosokat, vicc. Mormolja a szövegét és a lövedékek nem találják el, vicc.
    Vader szinkronhangja meg egyszerűen gyalázat.
    Csúnyán pénzlenyúlós film ez, semmi több.
    Spoiler vége.

    • A rohamosztagosok már a legelső Star Wars trilógiában sem tudtak eltalálni senkit és semmit. 🙂

      Szinkronhoz nem tudok hozzaszólni, már a tavalyi Ébredő Erőt sem láttam szinkronnal.

        • Hát…sajna Vader eddigi magyar hangjai közül már senki sem él, úgyhogy nem volt könnyű dolguk.

  5. Akkor én is hozzászólok.
    Kb. 25 éve vagyok Star Wars rajongó, de A Force awakens számomra a legtraumatikusabb filmélmény, amiben valaha részem volt. Mármint ha a csalódás mértékét veszem. A legnagyobb bűne, hogy megölte bennem a tiszta Star Wars rajongást. Ez egy év elteltével se javult. Se SW könyvet, se sorozatot nincs kedvem elővenni azóta.
    Ilyen előzmény után ez az új film érdekes pozícióból indult nálam.
    Némileg azért könnyebb dolga van, mert ez deklaráltan csak egy töltelék film, és nincs esélye döntő mértékben tönkretennie a fő sztori vonalat.
    Nos, a végeredményt tekintve, ez az is lett. Egy töltelék film. Annak mondjuk nézhető.
    Én olvastam vagy 200 SW történetet regény és képregény formátumban egyarát, így van összehasonlítási alapom. Maga a Rogue One alapötlete SW mércével nézve eleve max olyan 3/10 szinten érdekes. A felszínt is alig karcolgatja annak, amit ki lehet hozni ebből az univerzumból, tényleg csak egy mérsékelten érdekes lábjegyzet. Ki lehet hozni belőle egy közepes sztorit, de ennyi. Nagyjából ez is történt.
    A jó hír, hogy ez az első SW film a Birodalom visszavág óta, ami mentes a debilségektől. Kellően komolyan vette magát és normálisan össze lett rakva a történet. Nem hibátlan persze, érződik rajta a toldozgatás, de legalább nincs olyan jelenet, se karakter, se őrjítő logikai baki, amit kizökkenti az embert. Tarkin helyenkén nagyon gyagyi cgi arca talán a legsúlyosabb ebből a szempontból. Ettől eltekintva látvány korrekt. Semmi rendkívüli, egyszerűen korrekt.
    Negatívum viszont, hogy a sztori középszerűségéhez idomult a film többi része is. Az égegyadta világon semmi olyan elem nem volt a filmnak, amit valaha is klasszikus, vagy különösebben eredeti momenumként fogunk számon taratni. Talán Vader kardozós jelente az egyetlan igazán badass momentum, de hát az is csak azért mert jól nézett ki. Ez egy egyszer használatos popcorn film, semmi több. Egy iparos munka, annak legalább korrekt. Mindenképpen előrelépés Jar Jar Abrahms inkoherens, logikai bakugrásokkal tűzdelt, mindeféle erediséget nélkülöző, feleslegesen titokzatoskodó, az előzménket szemen köpő, remake blöffjéhez képest, ami helyrehozhatatlan károkat okozott azzal, hogy lecserélt egy közel sem tökéletes, de legalább kidolgozott továbbgondolását a filmeknek, egy sokkal-sokkal primitívebb és gagyibb verzióra. Jövőre kiderül tisztességes filmesek, mit tudnak még megmenteni a hátrahagyott romhalmazból.

    UI: A szinkront inkább kerülje mindenki.

    • Logikai bakugrások voltak már az első 6 filmben is ami meglepő mert azokat mind Lucas írta és mégis sikerül az előzményeknek több helyen ellentmondani az eredeti trilógiának.

      Egyébként az EU-t már George apó sem nagyon vette figyelembe a filmek készítésekor. (Pl. ha jól rémlik Boba Fett eredettörténete teljesen más a könyvekben mint amit a II. Részben megismertünk. Pár rajongónál ki is csapta biztosítékot.)

      • Logikai hiányosságok voltak a régi és a prequel trilógiában is. De Lucas mindegy egyes filmmel tudott újat mutatni. A Disney eddig semmit.
        És hogy világos legyen. Nem az a baj, hogy el lett törölve az EU. Volt abban is hiba bőven, főleg az elején, mikor még nem volt igazi koncepció. De kitaláltak jó, működö karaktereket és történeteket is. A Disney féle eddig visszalépés ehhez képest.

        Ott van a Marvel. Ott azért működnek a dolgok, mert van egy Feige szintű vezér, aki tiszteli a forrásműveket, és ami még fontosabb érti azt is, hogy mitől működtek évtizedeken keresztül. Ezt rakják át filmre, kiválogatva a jobb elemeket a már meglévő irodalomből.
        Ezt kéne az SW.nél is. Ehelyett izomból kukázva lett minden, és pár balfasz filmes próbál saját kútfőből kitalálni valami jobbat.Ahelyett, hogy lefölöznék a jó dolgokat abből, ami már ke lett próbálva. Lásd DC.
        Maradjunk annyiban, hogy az Disney az eddig a warner-i utat követi az SW-vel, ami látjuk milyen faszán működik a DC-nél. Néha beletalálnak a forrást nem értő filmesek, de még többször nem.
        A nagy számok alapján lesznek majd biztos igazán jó filmek is előbb-utóbb, de ez eddig a harmatgyenge és a középszer között mozog.

        • A Feige hasonlat jó, de nem értek vele egyet igazán. Visszagondolva a Marvel univerzumra a sok film közül csak alig 2-3 volt igazán jó. Feige igen nagy geek és ismeri a karaktereket, kezében a titkos összetevő, amit a DC-nél nem tudnak kikeverni.

          A Disney fogta magát és visszatért az első Star Wars filmhez, amit sokan utáltak, nekem egy pillanatra semjutott eszembe, hogy ezt már láttam és újra van hasznosítva. Bár a DC-nél még max 1-2 esélyt adnak a rajongók, mielőtt becsődöltetik a képregényes univerzumot, addig a Disney még 6-7 évig ellehet így, hogy azt csinálnak, amit szeretnének. De egyébként ha lemorzsolódnak az olyan nézők, mint pl. Te, akkor is nyereségesek lesznek, mert a filmekre épített merchandising akkor is termel annyit, hogy lapátolhatják a pénzt a profittoronyba.

        • Azért Marvel-ék is mellényúlnak néha. Pl. az első Amerika Kapitány filmen negyedszeri újranezésre is majdnem elaludtam 🙂

          Egyébkent az Ébredő Erőnél nekem sem az jutott eszembe először hogy jé, ezt már láttam valahol 🙂
          Azt meg már tavaly is mondtam hogy nem csodálom hogy visszatértek az eredeti trilógiához, mivel szegény Lucast kb. vasvillával akarták megkergetni az előzménytrilógiába vitt új ötletei miatt.

    • Pár regénybe belevágtam, de valahogy soha nem jutottam el a végéig egyiknek sem. Nem kötöttek le, nem szippantott be.
      A Rogue One azért eléggé érdekesnek ígérkezett, hiszen kvázi senki nem gondolt bele, hogy ezzel lehet vagy egyáltalán kell valamit kezdeni és mégis, ha belegondolok, egészen fasza elképzelés volt.:)
      Abban egyetértek, hogy ez a rész nem lesz klasszikus, egyszerűen nincs benne olyan, amire hivatkozni fognak évekig, de nem is vártam, hogy az legyen. A Star Wars 7….hát azt meg már megbeszéltük korábban:)

      • Érdekes módon az SW sokkal jobban működik képregényben, mint regény formátumban. A Treknél meg pont fordítva van.
        Az igazán jó sztorikat a Dark Horse képregényeknél kell keresni. Zseniális pl az eredeti Tales of the Jedi széria, vagy a John Wagner (Dredd megalkotója) által írt Boba Fett sztorik. De pl. volt olan széria is ami vagy 150 évvel a filmek után játszódott, és egy Skywalker leszármazott körül forgott. A Dark Horsnál jobb kezekben sose volt az SW, nagy kár, hogy elvették tőlük.

        • Marvel- A tél katonája. A Disney bevállalta és az eddigi legemlékezetesebb, legizgalmasabb Marvel film lett. Ugyanezt kéne bevállalnia a Star Warsnál is és ezért is bizakodom, hogy már a kanyarban van az a komor hangvételű sorozat,megeshet esetleg, hogy akár pont a Dark Horse egyik képregényét veszik elő. De a gigantikus számokat látva lehet, hogy megjön a kedvük, hogy a fősodor mellett még olykor-olykor kiadjanak egy ilyen képregényes-komorabb filmet is. Lenne rá kereslet.

  6. Egyébként most hogy sikerült elszakadni Skywalkeréktől, látható, hogy így is érdekli a népet az SW. Nem hiányzott Artu se, akit A klónok támadásában kicsit túltoltak, szuperdroid lett. Szóval remélem a Disney megfontolja végre, hogy megcsinálja a sorozatot, amit Lucas tervezett.

    • Jó lenne, ha pár óvatos spinoff után felbátorodna a Disney. Én pl. elnéznék szívesen egy Kenobi-filmet, egy kocsmás-gengszteres, alvilágos Boba Fett-filmet, de az igazi csemege a KOTOR korszak filmrevitele lenne, akár trilógia formájában is…

      • Na ezzel egyet értek én is. Ki lehetne egy zseniális Boba Fett filmezt kellően gonosz fekete humorral. Mint amilyenek a John Wagner féle sztorik.
        De a KOTOR, sőt méginkább a Tales of the Jedi korszakban lenne igazán potenciál, eredeti szorival. Vagy a Dawn of the Jedi, ami a Jedi lovagrend őskorában játszódik.
        Termérdek szori és potenciál van ebben az univerzunban, eddig ez biztonsági játék, abből is erőtlen és sótlan.

      • Na igen, azért a játékok is megmutatták, hogy lehet másfelé is kacsingatni. Boba Fett engem annyira nem érdekelne. Inkább a kocsmás-gengszteres. Vagy az se lenne baj, ha a lázadókról és birodalmiakról egyáltalán nem esne szó. Csak a réges régi galaxis meg a hangulat:)

      • KOTOR-ban én is bizok hogy mivel a rajongók nagyon szeretnék, előbb-utóbb előveszik.

        Bobba Fett film viszont engem sem érdekelne annyira. Persze, megnézem ha lesz 🙂

  7. Az eleje annyira szép lehetett volna, de valahogy annyira sötét volt, mint anno a borzalmas AVPR. Jobb mint az ébredő erő – nem volt nehéz dolga – de nem tudom, valami hiányzott, több Darth Vader screen time például – akinek igen, borzalmas a szinkronja. Amúgy mit keresett Sauron tornyában? 😀 Az mondjuk jó volt hogy a végén meghal kb mindenki, kicsit olyan volt, mint ha a Birodalom nyert volna, közbe nyilván tudjuk, hogy nem. Hátha a 8.ba leverik már ezt a nyomorult lázadást 😀 Na mondjuk a kispöcs Kylo Ren nem hiszem 😀 jah és K2SO vagy hogy hívták, ellopta a showt az biztos. 🙂

    • Legközelebb írd oda, hogy spoiler. Én màr làttam, de màsokra meg a legközelebbre való tekintettel….

      • Amúgy odaakartam de mertem remélni, hogy aki még nem látta, van annyi esze, hogy egy non-spoiler reviewban nem teker le a kommentekhez. Közben eszembe jutott még, hogy az volt a legborzalmasabb az egészben, hogy a Pókember előzetes helyett a Brazilok meg a Kincsem előzetest adták 🙁

  8. A felhajtás apadóban, de ez akár még jót is tehet a franchise-nak.
    Tavaly lelkes voltam, idén már nem annyira, ehhez képest a Rogue One meglepően jól sikerült, még akkor is, ha félig-meddig kihagyott ziccernek érzem.
    Ami jó: a látványvilág és a koncepció. Régen éreztem már a klasszikus filmek hangulatát, ez most adja.
    Ami rossz: karakterek kidolgozatlansága, a cselekmény döcögése. Borzasztóan fakezű forgatókönyvírónak kell lenni ennyire alulírt karakterek bemutatásához, bár lehet, hogy a stúdió vágta szét a filmet, ezért az inkoherencia. A vége viszont iszonyatosan bedurvul, igazi háborús poklot kapunk, DV utolsó jelenete pedig nagyot szól.

    Az alapötletben ennyi volt, ezt most maximálisan kihasználták, és ha jó bevételt ér el, lehet reménykedni további, “unortodox” SW-filmekben.

  9. Megnéztem másodjára is. Továbbra is egy nézhető, korrekt, de felesleges töltelék film.
    Viszont!
    Iszonyatosan idióták, ha nem csinálnak sürgősen egy Darth Vaderre fókuszáló badass filmet, amíg még James Earl Jones életben van!!!!!

    • Akár még egy laza trilógiát is lehetne kanyarítani a III-IV: közötti történésekből: egy film DV jedivadászatára, egy másik Kenobi száműzetésére, egy harmadik Boba Fettre koncentrálna.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *