27

Zsivány Egyes – Egy Star Wars történet (Rogue One – A Star Wars Story)

zsivanyposzter

1977-ben a világ legboldogabb embere George Lucas volt. Ugyan az év elején eléggé maga alatt volt, annak ellenére is, hogy nagy harcok árán sikerült elérnie, hogy megvalósíthassa űreposzát, de gyakorlatilag senki nem bízott a sikerben (na jó, Steven Spielberg igen). Még maga Lucas sem. Depressziós volt, levert és szomorú. Majd a Star Wars bemutatója után kiderült, hogy mégis sikerült valami különlegeset és maradandót alkotnia, a közönség odavolt a filmért. Öröm és boldogság a köbön. De aztán Lucas nem bírt magával, mindig sikerült előkotornia egy-egy apróságot, amiért ugyan a hardcore rajongók megvesztek, de már valahogy nem szórakoztatni akart. Meg is kapta a magáét és az indulatos szavak, illetve kommentek eljutottak hozzá, elege lett az egészből és a lehető legjobb döntést hozta, hogy eladta birodalmát a Disney-nek. Ha már megvette, hát nem hagyta porosodni, megígérték, hogy szépen sorjáznak majd az SW filmek és most éppen az első spin offot küldték a mozikba. Megtekintése után (a Star Wars 7 fényében) ki lehet jelenteni: jó kezekbe került a franchise. Tovább “Zsivány Egyes – Egy Star Wars történet (Rogue One – A Star Wars Story)” »

0

Box Office: Zsivány

zsivanyÉszak-Amerikai box office

Várható volt, hogy a Zsivány Egyes (Rogue One) végez a lista élén. Az is borítékolható volt, hogy nem fog Az ébredő Erőhöz (The Force Awakens) hasonló nagy bevételt produkálni. De minimum 130-140 millió dolláros nyitányt jósoltak a spin offnak, amit teljesíteni is tudott. Hatalmas reklámkampány előzte meg a bemutatót és a 155 millió dolláros eredmény mutatja, hogy mit sem csökkent a rajongók lelkesedése a rosszindulatú pletykák és a pótforgatáson történt változtatások miatt. Tovább “Box Office: Zsivány” »

19

Nehéz helyzet

0columboEgy magyar filmnek Oscart kell nyernie, hogy megnézzem – és ez valahol nagyon szomorú. Mindjárt ki is fejtem, miért.

Akkor fogalmazódott meg bennem ez az írás, amikor a Cop Mortem előzetesét néztem. Egyszerűen nem hittem el, hogy még mindig ugyanazon a lovon ülünk: ugyanolyan erőltetettek a párbeszédek, ugyanolyan silány az előzetes, mint mondjuk tíz éve, és ugyanazokat az arcokat kell látnom, mint régen. Unom, piszkosul unom.

Tovább “Nehéz helyzet” »