0

Lángelmék (Masterminds)

langelmek

1997 októberében a Loomis Fargo pénzszállító cégtől úgy 17 millió dollárt lovasítottak meg, ami a mai napig Amerika történelmének egyik legnagyobb rablásának számít. A tetteseket ugyan később elfogták, de 2 millió dollárt a mai napig nem sikerült előkeríteni. Arra gondolhatnának, hogy minimum egy Danny Ocean-féle terv kellett, hogy megszerezzék a nagy zsozsót, aprólékosan kidolgoztak minden egyes részletet. Nagy ászok lehettek, ugye?

A fenéket. Az akció résztvevői síkhülyék voltak nagy adagnyi szerencsével megáldva – legalábbis a film szerint. David Scott Ghantt (Zach Galifianakis) a Loomis Fargo-nál dolgozik, mindig is arról ábrándozott, hogy fegyvert nyomnak a képébe, megpróbálják elvenni tőle a suskát. De hiába, a meló durván unalmas, még véletlenül sem keresztezi az útját egy kósza gengszter. Csupán egyetlen öröme van: a társa (Kristen Wiig). Odavan érte. És a nő rábeszélésére dönt úgy, hogy elhozza azt a pár milliót munkahelyéről. Tovább “Lángelmék (Masterminds)” »

0

Írják a Szemfényvesztők 3. részét

nowyouseemeNeil Widener és Gavin James láthatott hozzá a Szemfényvesztők 3 (Now You See Me 3) forgatókönyvéhez. A Deadline információi szerint a szereplőgárda nagy része vissza fog térni, a rendezői teendőket Jon M. Chu fogja ellátni. Tehát a középpontban ismét a Négy Lovas fog állni, akik kisebb-nagyobb vagyont fognak meglovasítani.

A duó foglalkozik a Törésvonal 2 (San Andreas 2) szkriptjével is, ráadásul a Battle of Alcatrazt is ők körmölik le. Nem lehetett eddig túl sokat hallani róluj, az elmúlt időszakban tűntek fel Hollywood egén.

A 75 millió dolláros Szemfényvesztők (Now You See Me) 351 millió dollárt hozott. A folytatás Amerikában eléggé alulteljesített, de azért csak kitermelt közel 335 millió dollárt. Mivel kínai pénz is csorgott a második filmbe és viszonylag jól teljesített az országban, a Lionsgate belement, hogy készüljön kínai spin off is. De eddig tartott, hogy elszánják magukat, hogy megcsinálják a harmadik felvonást.

0

A Russo fivérek valószínűleg itt forgatják az Avengers: Infinity War egyik jelenetét

A Russo fivéreket beszippantotta a Marvel Univerzum, a második Amerika Kapitány-film után elkészíthették a következő részt. Jelenleg az Avengers: Infinity War előkészületeivel foglalkoznak, keresik a forgatási helyszíneket. Az egyik helyről tettek ki egy fotót, nem nehéz kitalálni, hogy eléggé tetszik nekik a hely. És hát ugye el lehet képzelni, hogy Doctor Strange karakteréhez lesz köthető a jelenet.

russobrosavengers
0

Margot Robbie a Beautiful Things thrillerben

margotrobbieMargot Robbie vállalta be a Beautiful Things adaptáció főszerepét. A thriller a Warner fennhatósága alatt készül, a színésznőt erős kötelékek fűzik a stúdióhoz, hiszen Harley Quinnt játszhatja a DC univerzumában, illetve a Tarzan legendájában (The Legend of Tarzan) alakította Jane-t.

Gin Phillips regényének történései három óra alatt játszódik le és a filmverzióban sem nyújtják el a cselekményt. Robbie játssza azt az anyukát, aki egy állatkertben fiával menekül egy fegyveres alak elől.

Rendező még nincs és a forgatás kezdete sem ismert.

0

Max Landis dolgozik az Egy amerikai farkasember Londonban remake-en

amerikaifarkasember1981-ben adta ki kezei közül John Landis az Egy amerikai farkasember Londonban (American Werewolf in London) horror-vígjátékát. A klasszikusból 2009-ben szerettek volna egy remake-et készíteni a Dimensionnál, de végül nem lett semmi a dologból.

Jelenleg az Universal berkein belül formálódik az új változat, méghozzá Landis fia, Max Landis dolgozik a forgatókönyvön, egyúttal a rendezői teendőket is el fogja látni. Robert Kirkman és David Albert lesznek a producerek.

Az eredeti filmben két amerikai Európában kirándul, az angol vidéken azonban megtámadja őket egy farkasember.