1

A homok alatt (Under sandet, 2015)

írta Nikodémus

2016-10-under-sandet-1

Az európai menekültválság megerősödésével párhuzamosan egyre-másra tűnnek fel európai filmfesztiválokon a témával behatóan foglalkozó szerzői filmek. Ki-ki társadalmi parabolába, szenvtelen szociodrámába vagy feszült thrillerbe csomagolva mondja el véleményét, ám nem hittem volna, hogy egy dán rendező nemrég bemutatott történelmi filmje lesz rám a legnagyobb hatással. Martin Zandvliet-nek az idei miskolci Cinefesten bemutatott (s három díjat is nyert) alkotása, A homok alatt észre-szívre egyaránt súlyos hatást gyakorol.

2016-10-under-sandet-2

A rendezőnek mindehhez elég volt egy igaz történetet felkutatnia és végiggondolnia: a II. világháború végeztével a dán partoknál a szövetséges dezinformációnak köszönhetően aknák ezreit hagyták a földben a visszavonuló nácik. A foglyul ejtett német gyermekkatonákat ezért kivezényli a hadsereg, hogy rövid betanítás után velük végeztesse el a szörnyű munkát. Ördögi alaphelyzet: a háború okozta kínokért érzett dán bosszú jogosnak tűnik, ám épp azokra sújt le, akik nem tehetnek arról, hogy egy tébolyult hatalom az utolsó utáni pillanatban nemzetük katonájává kényszerítette őket. Ám erkölcsi mérlegelésre nincs idő, a tizenkét tagú különítménynek Carl Rasmussen őrmester (Roland Møller) irányításával meg kell kezdenie a partszakasz megtisztítását. Bátor vállalás, hogy Zandvliet elveti a „történelmet a győztesek írják” közhelyét, s a feje tetejére állítja a morális alaphelyzetet: a háborút frissen elvesztett náci Németországot reprezentáló fiúk az ártatlanok, s a győztes dánok az agresszorok. Ők pedig nem kegyelmeznek: a német haláltáborok jéghideg precizitását fordítják ellenük.

2016-10-under-sandet-3

Emiatt kezdetben úgy tűnik, hogy A homok alatt az aknákat hatástalanító fiúk passiójárására fog koncentrálni, ám a rendező az első harmad után alig észrevehetően irányt változtat, és Rasmussen őrmestert, illetve kis osztagához való viszonyát emeli a középpontba. Engesztelhetetlen gyűlölet keveredik itt tétovázó szánalommal, mélyről felszakadozó, bizonytalan empátiával, halvány bajtársi, sőt, apai érzésekkel. Roland Møller kivételes játékkal hihetővé teszi a katonai fegyelmet zsigerileg megélő, mégis vívódó őrmester alakját, s miközben teljesítményét lenyűgözve figyeljük, igazi pulzuspumpáló thrillerben van részünk. Az akna felrobbanásának fenyegető veszélye ugyanis bénító erővel telepszik rá minden egyes jelenetre, legyen szó egy félelemtől remegő kézről, egy gyanútlanul elhajított tárgyról, egy véletlenségből elcsatangoló tanyasi kislányról vagy az őrmester szeretett kutyájáról. Zandvliet újra és újra képes meglepetést okozni, a váratlan fordulatok paradox módon mégis a cselekmény egységét erősítik, mivel elengedhetetlenül szükségesek a szereplők által bejárt lelki út feltárásához.

2016-10-under-sandet-4

Mindehhez a szikár fogalmazásmód, a napszítta tengerparti állóképek és a minimalista zene csak hozzátesz: filmünk célja megmutatni az űrt, ami legbelül tombol egy ekkora sokk után. A válaszok pedig sokfélék: rettegés, optimizmus, bosszú, apátia, emberség, de legfőképp: tanácstalanság. Rémisztő látni, hogy Zandvliet filmjében ezek mindegyike valóban megindokolható. E sokszólamúság ugyanakkor szilárd etikai állásfoglalással párosul – ritka merészség ez egy olyan korban, amikor oly könnyen általánosítunk, felosztva az embereket barátokra és ellenfelekre, sajátjainkra és idegenekre.

Borúsabb hangú jóslatok szerint tavaly augusztus utolsó napjaiban véget ért Európa hetvenéves békekorszaka. Az első sokkon túl vagyunk – teszetosza intézményeinkre várunk, népszavazásokra esküszünk, politikai deklarációkban bízunk, s közben még mindig nem találunk válaszokat a menthetetlenül átalakuló jövő kérdéseire. De élni kell addig is, azután is – valahogy.

(Megjelent: Új Ember, 2016. október)

Egy komment

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


× 9 = hetven kettő