11

31 éves a Kommandó

commandoNagy gondban lennék, ha a 80-as évek legjobb akciófilmjeiből kellene egy tízes listát összeállítani. Nem azért, mert a felhozatal szegényes, hanem azért, mert abban az évtizedben tengernyi remek produkció született, manapság pedig alig akad egy valamirevaló remek lövöldözés. Mindenesetre a a felsorolásban jó eséllyel helyet kapna a Kommandó is. Arnold Schwarzenegger klasszikusa 31 éves lett, 1985 október 4-én mutatták be. A szűk másfél óra alatt rengeteg akció és idézhető egysoros akadt.  Ennek apropóján olvasható néhány érdekesség a produkcióról.

Történet

John Matrix nyugodt és boldog életet él a vadonban kislányával. Azonban egy nap kiderül, hogy régi egysége tagjaira vadásznak és ő is veszélyben van. Miután kislányát elrabolják és csak úgy kaphatja vissza éppen, ha Valaverdében kicsinálja az elnököt. Ő azonban máshogy dönt és inkább kicsinálja a nyakára küldött rossz fiúkat, majd elindul, hogy kiszabadítsa lányát.

Ha vissza akarod kapni a lányodat, működj együtt velünk. Jó?

Nem!”

tn_1commandokep3

A kezdetek

Jeph Loeb (akkoriban munkálkodott Az ifjú Farkasemberen is) fejében fogant meg a sztori, , vázolta Robert Kosberg producernek elképzelését és megmutatta forgatókönyvét is. Kosberg és partnere, Stephanie Brody megvették a szkriptet, fedélzetre hozták Joel Silvert és mozgásba lendült a projekt. Gene Simmons-t akarták a főszerepre, azonban nem élt a lehetőséget,  majd szóba jött Nick Nolte neve is.

Az eredeti történetben egy Moszad-ügynök állt a középpontban. Elege lesz a sok halálból és pusztításból, ezért Izraelből Amerikába emigrál a nyugodt élet reményében. De amikor lányát elrabolják, újra fel kell elevenítenie szaktudását. Arnold Schwarzenegger színre lépésével át is írták a sztorit.

Nem Vernon Wells játszotta volna Bennett-tet, habár ő is jelentkezett a feladatra. Egy másik színészt szerződtettek, ám az első napon Mark L. Lester kirúgta és szóltak Wells-nek, aki kissé nagyobb volt, mint az az ember, akitől megváltak. Nem volt idő rá, hogy újabb ruhát gyártsanak, ezért kellett azt viselnie, ami volt és a filmben ezért is tűnik úgy, hogy kissé szűk rá a gúnya. Egyébként a pletykák szerint Wells Matrix szerepét akarta, de később kiderült, hogy ez nem igaz.

Annyit kérhetnék, hogy ne zavarják a barátomat! Hullafáradt!

Marketing

A GI. Joe játékfigurák eléggé kelendőek voltak, ennek sikerét akarták meglovagolni, amikor a filmhez készült akciófigurákat piacra dobták. Matrixot és elit egységét C-Csapatnak hívták, a F.E.A.R.-t pedig Bennett vezette és szintén három tag állt mellette. Sőt, még volt egy 18″ John Matrix figura is.

commandokep5

Bevétel

A 10 milliós költségvetésű akciót 1985 október 6-tól kezdték vetíteni. 7,7 millió dollárt szedett össze első hétvégéjén és 57,5 millióig jutott Amerikában. Azon a víkenden indult útnak a Kicsorbult tőr is, amely 4 millióval indított. Nagyjából 3 és fél évet kellett várni, hogy eljusson hozzánk, 1989 április 6-án került a vásznakra.

Remake

2008-ban az oroszok megcsinálták a saját változatukat.

2010-ben a Fox bejelentette, hogy dolgoznak az újabb változaton. David Ayert akarták rendezőnek, Sam Worthington lett volna a főszereplő és állítólag sokkal realisztikusabb akciófilmet akartak. Ebből aztán nem lett semmi.

 Die Hard

diehard1986-ban Steven E. de Souza megírta a folytatást az 1979-es Nothing Lasts Forever regény alapján. amelyet Frank Darabont pofozott ki, John McTiernant nézték ki a rendezésre. Matrix-t ebben egy cég felkéri, hogy nézzen rá biztonsági rendszerükre és javítsa ki a hibákat. Azt akarják, hogy az épületbe ne lehessen behatolni és a számítógépeikben se tudjon senki bejutni. Matrix tesz a dolgát és a világ legveszélyesebb embereit teszi meg őröknek, azonban idővel rájön, hogy megbízói fegyverekkel kereskednek. Nem is akar tovább dolgozni nekik, de sajnos Jenny és Cindy nem tud kijutni, ezért Matrixnak az általa felbérel kőkemény emberek hadán kell keresztülverekednie magát és még a biztonsági rendszeren is felül kell kerekednie. Azonban Schwarzeneggert nem érdekelte a dolog, ezért a szkriptet átformálták és megszületett a Die Hard.

Body Count

Az imdb-n 109-et írnak.

A Commando: Let Off Some Steam-ből kiderül, hogy Matrix egymaga 81 embert tesz hidegre.

commandofegyverkezes

Szóljanak a szövetségieknek. Ellenőrizzenek minden vízi és légi járművet a körzetben.
Mégis mi készül itt?
A harmadik világháború.

Felkészülés a nagy csatára

A film utolsó harmadában-negyedében Matrix szépen felszerelkezik és harcba indul. Miket aggat magára?

Valmet M78 könnyűgépfegyver

Uzi

Remington 870 shotgun

Desert Eagle

M18 Claymore akna

M67-es gránátok

Russian Ballistic knife

HK91

Illetve még ezeket is igénybe veszi

M16A1

M60E3

Ereszd ki a gőzt, Bennett!

Karrierek

commandokep1L. Lester karrierjének csúcspontja volt a film, előtte a szintén remek Tűzgyújtót adta ki kezei közül. 1990-ben érkezett a Kiborgtanárokkal, majd egy évre rá a Leszámolás Kis-Tokióban akcióval. Ezt követően is maradt a lövöldözős produkcióknál, de nagyjából csak a Kommandóbázist lehetne kiemelni közülük. Az elmúlt évek során olyasmikhez volt köze, mint a Pterodactyl – Szárnyas gonosz, Homokcápák, Poseidon Rex. Szóval mit mondhatnék? Kár érte, jó ügynök volt.

Schwarzenegger egy évre rá a Piszkos alkuban, 1987-ben a Ragadozóban játszott. Lehetne sorolni a jobbnál jobb filmeket. Vígjátékokkal is próbálkozott, az Ikrek és a Junior is sikeres lett. A Batman & Robin és az Ítéletnap idején köszöntött be a sikerkorszak vége. Politikus lett, kormányzóvá választották, majd visszatért Hollywoodba, de eléggé felemásan teljesítenek filmjei

chongcommandoRae Dawn Chong néhány film és reklám után szerződött le A Jean-Jaques Annaud nevével fémjelzett drámába, A tűz háborújába, amiért Genie-díjat nyert. A Kommandót követően érdekfeszítő produkcióba került be, 1985-ben még játszott a Bíborszínben. De a Bilincstánc vagy éppen Az új diri sem maradt meg a köztudatban, talán Az idő száműzöttjét Mark Hamillal sokan kivették anno a tékából és esetleg a Könnyező harcost lehetne még említeni a repertoárjából.

wellsmilanoWells nagyjából mindent bevállalt, ami elé került. Ezek között azért akadt jobb film is, mint pl. a Vérbeli hajsza vagy a Fortress. De sikerült elérnie, hogy kikopjon a köztudatból, legalábbis a Starforce, Wasteland Justice vagy a Manosaurus nem hiszem, hogy ismerősen csengenének bárkinek is. Megszámoltam, 23 film vár bemutatásra/forog/vár arra, hogy elkészüljön, amelyben ő is érintett. Danny Trejo belecsaphat a markába.

Alyssa Milano kislány volt, amikor eljátszhatta Matrix lányát. Bevállalt több mozifilmet is – Double Dragon, Csapdában – de inkább a tévés közegnél maradt. 1984-től 1992-ig futott A ki a főnök sorozat, bekerült a Melrose Place-be, majd a Bűbájos boszorkákba. Legutóbb a Mistress 26 epizódjában volt látható.

Souza eléggé ismert volt a szkriptírók körében. A Kommandó után ugye megírta a Die Hardot, de dolgozott a Megint 48 órán, A menekülő emberen a Visszakézből filmen. Megrendezte a Streetfightert. Belenyúlt pár bukásba is: Dredd bíró, Beverly Hills-i zsaru 3. A 2000-es évek után már nem igazán dolgozott, bár még volt egy-két gyorsan elfeledett projekt.

11 komment

  1. Gene Simmons még nagyon is él. Már ha a KIss énekesről van szó, aki néha beugrik 1-1- filmbe.

  2. Köszi a cikket,nagyon jó volt! Én még alámondásosan láttam,szinte rongyosra néztük anno a vhs-t. Ha valaki szereti az akció filmeket,ez itt alapműveltségnek számít!

  3. Ez még lemaradt.
    “-Emlékszel,azt mondtam,hogy téged nyírlak ki utoljára?
    – Igen!
    – Hazudtam.”
    Óriási. 😀

    • Volt benne egy rakat kiváló egysoros:)
      Pl. Mit csinált vele? Elengedtem.:)
      Nekünk is hagytál valamit?
      Csak hullákat.

  4. A 70-es, 80-as években nagyon sok jó akciófilmet készítettek. Ma már sajnos csak egyre kevesebbet. Sok nagy név volt akkor: Eastwood, Bronson, Schwarzenegger, Stallone, Norris, Dudikoff, Van Damme, etc.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


1 + = kettő