23

Suicide Squad – Öngyilkos osztag (Suicide Squad)

suicidequadposzter

Még csak most bontogatja szárnyait a DC Mozis Univerzuma, de a stúdió már kénytelen maga elé tartani legalább egy Csodanőéhez hasonló strapabíró pajzsot. Valahogy hárítani kell a támadásokat, amelyekből azért akad bőven. Ezek egy részét jórészt maguknak köszönhetik, hiszen nincs kiforrott stratégiájuk, próbálják eltalálni a rajongók elvárásait, és szeretnének nem a Marvelhez hasonlítani. Eleinte még úgy gondolták, hogy komorabb és komolyabb filmeket készítenek, mint a vetélytárs. Másrészt kénytelenek elhárítani és kivédeni a rosszindulatú pletykákat. A Suicide Squad kapcsán is elterjedt, hogy a Warner annyira nem bízott David Ayer változatában, hogy felkért egy külsős céget, amely egy humorosabb verziót rakott össze a felvett anyag alapján, és inkább ezt részesítették előnyben. A direktor viszont twitterén leszögezte, hogy a vászonra került alkotás megegyezik azzal, amit ő elképzelt, ráadásul egy-két színész is elhintette, hogy a történetben bőven akadtak vicces pillanatok.

suicidesquadkep39

De mit is ígértek az előzetesek és kiadott anyagok? Félelmetes és képességekkel bíró lesittelt alakokból összeraknak egy különítményt, akiket a ritka veszélyes helyzetekben be lehet vetni. A félig-meddig zakkant csapat tagjainak nem fűlik hozzá a foguk, de teszik a dolgukat. Úgy tűnt, hogy az első perctől kezdve egy eléggé humoros és nagyon is akciódús filmet fogunk látni remek zenékkel megfűszerezve. És mit kaptunk? Ctrl c + ctrl v-vel ismételném magam, vagyis pont ugyanazt, amit a beharangozók ígértek.

A Warner összehozta, amit a Sony nem tudott. Ismertebb negatív figurákból álló brigád rendkívül szórakoztatóan vagdalkozza át magát a játékidőn. Will Smith erőlködés nélkül, a kisujjából kirázza a szövegelő, célt soha nem tévesztő mesterlövész karakterét. Margot Robbie pedig abszolút szexi a szűk rucijában, az enyhén szólva is flúgos és laza, veszélyes helyzetekbe meggondolatlanul belesétáló Quinn a film egyik fénypontja. Smith és Robbie „sajnos” el is lopják a showt a többiek elől, mondhatni, az általuk megformált figurákat domborították ki. A többiek is megkapják a maguk pillanatait, de Killer Croc inkább csak a háttérben vicsorog, Katana csak ritkán tud megvillanni, Boomerang jelenléte nem oszt, nem szoroz.

SUICIDE SQUAD

Nehéz dolog, ha sötét oldalon álló alakokat kell valamennyire szimpatikus, kedvelhető, némileg szerethető központi szereplőként bemutatni. Hiszen ők a rosszak, akik bűnözői karrierjük során embereket gyújtottak fel, lőttek le, ettek meg. David Ayer rendező nem avatja szentté a bagázst, nem változtatja meg múltjukat, ugyanolyan gazemberek maradnak, de azért közelebb hozza őket hozzánk, megismerteti őket velünk. Jokert egyértelműen csak nézőcsalogatónak szánták, hiszen (úgy ahogy beharangozták) csak pár perc erejéig láthatjuk. Habár az helikopteres öltönyös jelenete telitalálat, és kiderül, hogy Jack Nicholson és Heath Ledger zseniális alakításai után Jared Leto Jokere sem épp nevezhető normális embernek. Ám azon kívül, hogy félelmetes gengszter, nem lehet igazán megmondani, hogy mennyire lehetünk elégedettek a választással. Ahogy írtam, nézőcsalogató szerepről van szó, majd a Batman filmben bizonyára kiderül minden.

suicidesquadkephivatalos20

Habár nem viccelik el a sztorit, de egyik-másik zizzent szereplő megágyaz a humornak, és rajtuk kívül is akadnak humoros momentumok, illetve szituációk, némelyikhez ismert betétdalokat társítanak, amelyek csak dobnak az élvezeti faktoron. Az akciójelenetek egészen kellemes zúzdák, az egyetlen nagy negatívum, hogy a felvonultatott bűnözők nem mindegyike tud érvényesülni, egyesek eléggé háttérbe szorulnak. E mellett kifejezetten örülök Varázslónőnek, személy szerint mindig is szerettem volna egy képregényes-számítógépes kinézetű, játékos külalakú (khm, szexi) hölgyet látni A kategóriás filmben. A gyenge hollywoodi nyár egyik legjobbja a Suicide Squad (a Star Trek mellett). 85 %

imdb: 7,2
rottentomatoes:  26 %

23 komment

  1. Imádom a Dc-t, a BvS is bejött. Már teljesen tanácstalan vagyok, hogy megnézzem-e. Meglepő pozitiv kritikátok után. Nem tudom kinek higyjek mostmár 😀

    • Ne foglalkozz a kritikákkal. Engem sem érdekeltek. Meg akartam nézni, hát meg is néztem. 🙂 És abszolút nem bántam meg! 🙂

    • Én inkább Marveles vagyok, a DC nem az én világom, de a BvS is tetszett, meg ez a film. A kritikákra meg sosem hallgattam, amit akartam, azt megnéztem. 🙂 Viszont kisebbségben vagyok véleménnyel, szóval …

  2. Váá Koimbra köszi tudtam hogy benned bizhatok. ???Ugyanezt láttam én is. Nem tökéletes de egy jópofa nyári mozi. ?

  3. Totálisan egyet értek a fent írt kritikával. Nem értem ezt a támadást ami most megindult a film ellen. Pár abszolút negatív kritikát is elolvastam, és kérdem én: Mégis mit vártak?
    Véleményem szerint ez a film annak készült ami lett és nem is kell többet várni tőle.
    Miközben néztem, egy percig sem unatkoztam, végig lekötötte a figyelmem és élveztem. Harley Quinn és Joker karakterei pedig egyszerűen zseniálisak lettek szerintem. Ők tetszettek a legjobban. Részemről lazán jöhet egy folytatás.. 🙂

      • Nem hiszem, hogy a DC fanoknak ne tetszene, inkább tényleg maguk a kritikusok indították már a man of steel-el kezdődően egy olyan gyűlölet hullámot a dc ellen, hogy az borzalom. Szerintem még mindig a nolan féle trilógiára rejszolnak, ami szép és jó volt, de tovább kéne már lépni 😀

  4. Vannak gondok ezzel a filmmel. De annyira földbedöngölni, amennyire a bemutató óta teszik… Fura. Ennél sokkal sz@rabb filmekre szokták mondani, hogy “egész jó lett”. Nekem közepes film. Nem pocsék, nem nézhetetlen. A DC most kapja rendesen. Szerencsétlenek. Majd csak megbékélnek a nézők.

  5. Szánom az embereket akik tényleg a kritikusok véleményei miatt nem mennek el egy-egy filmre. A film nem tökéletes de jó volt egyébként, Harley minden jelenetet ellopott amiben benne volt, Smith is remekül működött, Jai idegesítő volt mint mindig, de Viola Davis remek volt, igazán utálható kormányzati emberke. Leto Jokeréről meg addig nem nyilatkozok amíg 1. nem láttam angolul, Will Smith hangján kívül nem sok mindent találtak el a fiúk, 2. nem látom egy Batman filmben, Jokernek kell Batman, ennyi 🙂

  6. kicsit olyan lesz ez az egesz marvel dc mint a kola .
    Coca a marvel ahol egy jo elöre recepturält jol marketingelt termeket kapsz. persze ök is kiserleteznek mellek karakter filmekkel de a fö alapvonal kökemenyen ki van dolgozva es müködik.
    Felre ne ertse senki nem vagyok marvel függö.
    A Dc meg mint a pepsi probäl az lenni mint a coca ällandoan kiserleteznek es neha nem sikerül neha meg jobban mint a rivälis termek.
    Ertem ez alatt a nolan batman filmeket. Kövezzen meg aki akar de nekem a nyers realizmusa tetszett , azt erzed vegig mi lenne ha ez telleg igy lenne. Ez azota nincs a közelebe se a dc filmekbe. Jo mäs karakterek mäs kepessegek mäskepp kell äbräzolni bla bla bla.
    A batman vs supermanbe is azt ereztem meg ebben is hogy rengeteg jo karaktert es dolgot ki se dolgoztak v fellületesen ezzel jo sok lehetöseget ellöttek a jövöre nezve.
    Abszolute az a velemenyem ezzel hogy nem rossz de sokkal sokkal többet is ki lehetett volna hozni akär belöle. Az uj joker meg egyenlöre egy ripacs semmi több , megvärom az angol verziot is meg hätha lesz bövebb de lehet a vegeredmenyen nem javit sokat .
    nekem 6/10

  7. Kiváló film, szuper, mestermű! Nagyon elégedett vagyok vele. De lenne pár spoileres, baráti megjegyzésem.

    1. Nem hittem volna hogy Enchantress lesz a főgonosz, azt hittem ő is a csapat tagja lesz. Na EZ meglepetés volt.

    2.Ugyanígy azt hittem, Joker is a csapat tagja lesz. Meglepve láttam, hogy csapaton kívüli szereplő. De semmi baj, a szerepe így is szuper volt! Hallottam olyan pletykákat, hogy csak cameozni fog, örömmel láttam hogy nagy és fontos szerepe volt.

    3. Örültem hogy szuperhősök is cameoztak a filmben, jót tett neki.

    4. Sajnáltam hogy a film csak Harley Quinn számára ért véget heppienddel, a többiek mind megszívták, visszahajították őket a börtönbe, mintha semmit sem csináltak volta. Ezt sajnáltam. Egyébként furcsa, hogy a végén, mikor Amanda a kapcsolóval hadonászott, és fenyegetőzött, a csapat simán kicsavarhatta volna a kapcsolót a kezéből, vagy leüthették volna, vagy akár levághatták volna a kezét, de nem tették ,hanem egyszerűen megijedtek Wahlertől, és behódoltak neki. Ezt furcsálltam.

    4. Hogyan élte túl Amanda a végső csatát? Ott volt a végső csata helyszínén, de a haja szála se görbült. Ezt hogy csinálta?

    5. Sajnáltam hogy El Diabló meghalt, de szemétség volt az, hogy bár a csapatért és a világért áldozta fel életét, utána a kutya se emlékezett meg róla, még wahlerék sem, csak úgy elfelejtették őt, meg a tettét is.

    6. A filmben említették Superman halálát. Vehetem úgy, hogy a film hivatalosan a Batman Superman ellen film után játszódik?

    7. Furcsálltam hogy csapatunkat eredetileg nem a gonosz legyőzésére, csak egy ember kimentésére küldték a városba.

    8. És ami engem a legjobban érdekel, hogy folytatni fogják-e? Én AKAROM hogy folytassák, akarom hogy elkészüljön a pletykált második rész, és a Harley Quinn film is!!! Koimbra, neked mi a véleményed? Jelen állás szerint ugye a film nem fog megbukni? Ugye folytatni fogják?

  8. Ja , és még valami. Azt hittem Amanda Wahler tökéletesen az uralma alatt tartja Enchantresst a szívvel. Akkor Enchantress miért tudott olyan könnyedén fellázadni ellene?

    • LOTHOR, igen, a Batman vs Superman után járunk.
      A többi kérdésedre a válasz: mert így írták meg, sok logikát ne keress benne. Sajna ez ilyen lett.

  9. A bagázs tagjai kettyósak voltak. Mind egy szálig, a krokodil csávó csak vicsorgott, a tüzes csávó szomorkodott, bumerángcsávó erőltetett volt és még sorolhatnám.
    SPOILER
    Meg amikor a végén fogják magukat és simán elmehetnének a francba miért is maradnak? Talán még Deadshotot még megértem, de a többieknek menniük kellett volna.

    • Betyár becsület vagy nem is tudom mit mondanak, amire Katana mondja, hogy ő nem az, talán ezért nem mentek.

    • Spoiler: Harley Jokerrel akart elrepülni, mivel ez nem jött össze, így maradt a többiekkel. És amikor választási lehetősége volt, akkor ment Deadshottal. Nem kifejezetten azért, hogy világot mentsen, hanem azért, mert ő ilyen kis hibbant. A végén amikor mondta a Varázslónő, hogy jöjjön elő mindenki, ő megvonja a vállát és már elő is bújna. 🙂 El Diablo megváltást keres, jóvá akarja tenni bűneit, ezért tart velük. Kroki lelépne, de amikor Harley azt mondja, hogy na gyerünk, akkor látszik rajta (jó hát bele lehet magyarázni), hogy hát baszki, ha ez a csaj is, akkor én is.

  10. Nem akkora csalódás, mint a Bosszúállók 2 (azon konkrétan agyvérzést kaptam) és pláne nem akkora csalódás, mint a SW7, pedig azt a filmet is nagyon vártam.
    Szerintem a SS-ot a rossz vágások miatt, minimum 3x kell megnézni, hogy valamennyire egyben legyen a film, de még így is vannak benne hibák.
    Megnézem majd angolul is – állítólag Harley-nak nagyon spéci brooklyn-i dialektusa van, Joker mély hangon beszél, Bumeráng pedig tipikus ausztrál akcentussal nyomja (mondjuk az ausztrál angolból egy k*rva szót nem értek.)
    Nagyon sajnálom, hogy a Harley-Joker párosból keveset láttunk.
    A magyar szinkron minőségéről minden elárul, amit a végén Flagg mond: “Amíg mi itt szórakozunk, ez a szörnyeteg elpusztítsa (!) a világot. (pont)

    • Megnéztem 3x, és az lett a végeredmény, hogy ez a film nem más, mint a Galaxis őrzői DC változata – csak sokkal gyengébben.
      Még a végén a jelenet is – amikor Harley odadobja a fegyvert Deadshotnak – a Galaxis őrzői utolsó jelenetére hajaz. A lassítás, és beszarás, de a zene is majdnem ugyanaz.
      🙁

  11. Színes, de szagtalan puhapöcs középszer, elbaszott Jokerrel. Legalább hozott annyi pénzt, hogy nem állította a földbe a DC univerzumot. 40%

  12. Végig éreztem, hogy ebben a rettenetes katyvaszban valahol ott lappang egy korrekt popcornfilm, de nem sikerült rátalálnom. Egy jó alapötletet sikerült a forgatókönyv hiányával, erőltetett vicceskedéssel, pocsék karakterépítéssel és rossz vágással elpazarolni.
    A Warnernek alaposan fel kell kötni a gatyát, ha ebből az egészből még valami értelmeset ki akar hozni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *